Örömmel tapasztalhatja, ha tisztában van a pszichológiai biztonság fogalmával a munkahelyén.
Nem lehet sikeres az a cég, amelynek munkatársai félnek kérdéseket feltenni, hangosan gondolkodni, vagy megosztani a kételyeiket akár a vezetőkkel szemben is - állítja új könyvében egy amerikai szervezetpszichológus. Miért félünk megszólalni kényes helyzetekben? Mit tehet a főnök, hogy olyan légkört teremtsen, ahol a beosztottak magabiztosan megnyilvánulhatnak, és önmaguk lehetnek?
Egy amerikai kórház fiatal ápolónője, Christina, részt vett egy ikerszülésen, ahol a babák, bár egészségesek voltak, mégis nagyon korán, a 27. hétre érkeztek a világra. A nővér tudta, hogy ilyen esetekben a legfontosabb, hogy a koraszülötteknek minél hamarabb gyógyszert adjanak, hogy a tüdejük megfelelően fejlődjön. Ám a neonatológus, dr. Drake, aki a szülés során irányította a helyzetet, nem adott erre utasítást. Christina már majdnem megszólalt, hogy figyelmeztesse az orvost, de végül hallgatott. Eszébe jutott, hogy nemrégiben dr. Drake nyilvánosan megszégyenített egy másik ápolót, amiért az megkérdőjelezte az utasításait. A szorongás és a félelem miatt inkább hallgatott, nem merte kockáztatni, hogy ő is hasonló sorsra jusson.
Vajon bennünk naponta hányszor zajlik le hasonló tudatos kockázatelemzés, egyfajta mikroértékelés, amelynek során összemérjük egy fontos gondolatunk kifejezésének, illetve a kéretlen megszólalásért kapott esetleges megaláztatásnak vagy letorkolásnak a kockázatát? Ezzel a történettel és kérdéssel kezdi új könyvét Amy C. Edmondson, a Harvard Üzleti Iskolájának oktatója. Kötetének beszédes címe - Pszichológiai biztonság a munkahelyen - Útmutató a sikeres szervezethez, ahol jó dolgozni - arra utal, hogy a modern, tudásalapú gazdaságban csak azok a cégek lehetnek sikeresek, ahol a munkavállalók nem félnek kérdéseket feltenni, hangosan gondolkodni, illetve megosztani kételyeiket és kiforratlan elképzeléseiket. Ehhez pedig olyan, pszichológiailag is biztonságot nyújtó munkahelyi környezetre van szükségük, ahol mernek kockázatot vállalni, és akár hibázni is.
Miért van az, hogy sokan rettegünk a megszólalástól? Talán azért, mert a szavaink súlya óriási, és attól félünk, hogy nem találjuk el a megfelelő kifejezéseket. A kommunikáció során könnyen érezhetjük, hogy a másik fél ítélkezik, vagy nem fogadja el a véleményünket. Ezen kívül, a nyilvános beszédtől való félelem is sokakat visszatart, hiszen a figyelem középpontjában állni ijesztő lehet. Az önbizalom hiánya, a múltbéli tapasztalatok, vagy a társadalmi elvárások mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy inkább hallgatunk, mintsem kifejeznénk magunkat. De vajon mi lenne, ha megpróbálnánk legyőzni ezeket a félelmeket? Minden egyes megszólalás egy lehetőség a növekedésre és az önkifejezésre.
A szerző immár húsz éve foglalkozik a szervezetek pszichológiai biztonságának kutatásával, és határozottan hisz abban, hogy a kiemelkedő teljesítményhez, különösen egy olyan világban, ahol az innováció kulcsszerepet játszik a siker és a kudarc között, nem elegendő csupán jól képzett és motivált munkavállalókat alkalmazni. Még a legtehetségesebb szakemberek is gyakran nem tudják maximálisan kihasználni tudásukat és tapasztalataikat, ha nem érzik magukat biztonságban a csapatban, és nem merik megosztani ötleteiket a vezetőkkel vagy kollégáikkal. Az a valóság, hogy sok munkahelyen a dolgozók rettegnek a megszólalástól, akárcsak az említett ápolónő, akik félnek attól, hogy tévednek, vagy hogy megbántják főnökeiket. Az ilyen félelmek elfojtják az innovációt és a kreatív gondolkodást, ami végső soron a szervezetek fejlődésének gátját jelenti.
Ezen segíthet a pszichológiai biztonság, ami olyan légkör, amelyben "az emberek magabiztosan megnyilvánulhatnak, és önmaguk lehetnek". Ilyen miliőben a munkatársak szabadon meg merik osztani másokkal az aggodalmaikat és tévedéseiket, anélkül, hogy megszégyenítéstől, büntetéstől, hibáztatástól vagy megaláztatástól kellene tartaniuk. A dolgozókat nem hátráltatja az interperszonális félelem (vagyis a nyíltságban rejlő kockázat), és sokkal inkább attól félnek, hogy nem teszik oda magukat teljes erőbedobással, mint attól, hogy megosszanak egy-egy potenciálisan érzékeny, ijesztő vagy hibás gondolatot. Nem úgy, mint Christina, aki konfliktuskerülésével talán még veszélybe is sodorhatta a kisbabákat.
