A bíróság végül úgy döntött, hogy Silvio Berlusconi nem állt kapcsolatban a maffia tevékenységeivel.


Az olasz legfelsőbb bíróság határozata értelmében nem sikerült megerősíteni, hogy a Cosa Nostra bármilyen módon támogatta volna Silvio Berlusconi, Olaszország egykori miniszterelnökének üzleti érdekeltségeit.

A néhai kormányfőt évtizedeken keresztül vádolták maffia kapcsolatokkal, a mostani ítélet szerint azonban a maffia nem használta fel pénze tisztára mosásához Berlusconit.

A semmítőszék döntése lezár egy közel negyven évig tartó jogi és politikai csatározást, amely során számos ügyészségi vizsgálat foglalkozott Silvio Berlusconi gazdasági felemelkedésével és vállalkozói birodalmának kiépítésével. Politikai ellenfelei többször is azzal vádolták, hogy a maffia áll mögötte, így a határozat jelentős fordulópontot jelent az ügyben.

Silvio Berlusconi 1994 óta négyszer töltötte be Olaszország miniszterelnöki posztját, és politikai pályafutása során szoros kapcsolatokat alakított ki Orbán Viktorral és Vlagyimir Putyinnal. 2023 júniusában bekövetkezett halála után részletes elemzésben foglalkoztunk Berlusconi Orbán Viktorra és politikai irányvonalára gyakorolt meghatározó hatásával. (forrás: MTI)

Related posts