Ez a lenyűgöző szakma jelenleg mindent visz Magyarországon: havi 2,5 millió forintos fizetést kínál - Pénzcentrum.

A mesterséges intelligencia forradalmasítja a hazai IT-munkaerőpiacot: a középszintű állások értéke csökken, miközben egyre nagyobb igény mutatkozik az AI, felhőtechnológia és automatizáció terén jártas szenior szakemberek iránt. Az AI mára "láthatatlan szelekciós tényezővé" lépett elő, amely újfajta gondolkodásmódot követel meg a munkavállalóktól. A vállalatok már nem minden pozícióra hajlandók versenyképes bért kínálni; csupán azok a szakemberek élveznek folyamatos keresletet, akik szenvedéllyel végzik munkájukat és képesek komplex problémákon gondolkodni.
A magyar informatikai szektor az utóbbi három évben drámai átalakuláson ment keresztül: közel kétezer IT-vállalat eltűnt a piacról, miközben az iparág összesített árbevétele továbbra is meghaladja a 8 ezer milliárd forintot. Az OPTEN legfrissebb statisztikái alapján a szektorban dolgozók létszáma 120 ezer fő alá csökkent, és 15%-kal kevesebb új IT cég alakult, mint 2022-ben. Pulay Gellért véleménye szerint a szektor visszaesése nem a teljes összeomlás jele, hanem inkább egy természetes konszolidációs folyamat eredménye. A kisebb vállalatok egy része beolvadt nagyobbakba, míg mások nem tudtak lépést tartani a mesterséges intelligencia és az infláció által generált kihívásokkal.
"A számok első pillantásra riasztónak tűnhetnek, de valójában egy természetes piaci folyamatot tükröznek. Az IT-szektor most egyfajta tisztuláson megy keresztül, de nem veszélyezteti az összeomlást" - nyilatkozta Pulay Gellért, az Országos IT Megmérettetés (OITM) megálmodója. Kiemelte: "A cégek ma már sokkal tudatosabb döntéseket hoznak. A fókusz a hatékonyságra és a partnerkapcsolatok minőségére helyeződik. A tehetséges szakembereket nem engedik el, míg a középszerű teljesítményű munkát a piac fokozatosan kiszorítja."
A szektor egészében az adózott eredmény 15,4%-kal nőtt 2024-ben, ami azt mutatja, hogy a kevesebb cég több profitot termel. A személyi ráfordítások ugyanakkor folyamatosan emelkednek: az informatikai szolgáltatásokban 9,1%-kal nőtt az egy főre jutó bérköltség 2024-ben. Ez jelzi, hogy a vállalatok a minőségi munkaerőre hajlandók többet áldozni, de már nem minden pozícióra. "A középszintű szakemberek iránti kereslet erősen visszaesett, hiszen a rutinmunkát egyre inkább kiváltja az AI. Úgy is lehet mondani, hogy akik a legjobban értik és alkalmazni tudják az új AI megoldásokat, ott érezhető leghamarabb a hatása" - magyarázta Pulay.
A bérdinamika jelenleg csökkent tendenciát mutat. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján 2025 tavaszán a szektor átlagos bruttó keresete várhatóan 1,145 millió forintra emelkedik, míg a vezető fejlesztők és architektek jövedelme 1,8-2,5 millió forint között alakul. Jelenlegi helyzetben a bérek nem tartják lépést az inflációval, ami a reáljövedelmek stagnálásához vezet. A legmegfelelőbb jövedelemmel továbbra is azok a szakemberek rendelkeznek, akik az AI-fejlesztés, kiberbiztonság és felhőtechnológia területein tevékenykednek, míg az egyszerűbb fejlesztői pozíciók értéke folyamatosan csökken.
- fejtette ki a szakember.
A mesterséges intelligencia napjainkra az informatika egyik legfontosabb átalakító erejévé nőtte ki magát. Az IMF adatai szerint a fejlett országokban a munkahelyek 60%-át érinti az AI fejlődése. A Világgazdasági Fórum előrejelzése alapján globálisan 92 millió állás szűnhet meg, viszont 170 millió új munkahely is létrejöhet. Ez azt jelenti, hogy nettó 78 millióval több munkahely fog keletkezni, mint amennyi megszűnik.
A technológia hatása Magyarországon is egyre inkább megfigyelhető: 2025 első félévében a kezdő informatikai állások száma több mint 10%-kal csökkent, miközben a kereslet az AI, felhőalapú megoldások és automatizáció terén jártas tapasztalt szakemberek iránt folyamatosan növekszik. Pulay megfogalmazása szerint az AI nem csupán egy "láthatatlan szelekciós tényező", hanem olyan új gondolkodásmódot is elősegít, amely átalakítja a munkavégzés módját. Emellett a globális gazdasági recesszió is hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági döntéshozók egyfajta kivárásra rendezkedjenek be.
"A siker kulcsa azok kezében van, akik mernek élni az AI adta lehetőségekkel, ahelyett, hogy tartanának tőle. Ma már elengedhetetlen, hogy ezeket az eszközöket beépítsük a munkafolyamatainkba, mert aki nem alkalmazza őket, az könnyen lemaradhat" - emelte ki. Hozzátette: "Az üzleti szektor egyszerűen nem képes lépést tartani az AI technológiák folyamatos fejlődésével."
A munkaerőhiány továbbra is valós, de ma már nem mennyiségi, hanem minőségi problémáról van szó. A cégek a "mindegy, csak programozni tudjon" szemléletet felváltották a tudatos kiválasztással. "Ma már csak az jut előre, aki szenvedéllyel és önfejlesztéssel dolgozik. Aki átlagos, vagy csak állítja, hogy foglalkozik az AI megoldásokkal azt a piac ki fogja lökni" - fogalmazott Pulay Gellért.
"A széleskörű tudás értéke felértékelődik. Azok fognak kiemelkedni, akik nem csupán egy szűk szakterületre specializálódtak, hanem képesek átlátni a különböző összefüggéseket is" - emelte ki Pulay Gellért. Az idei verseny mottója: "Nincs AI emberi ész nélkül." Ez a kijelentés tökéletesen összefoglalja a jelen kor üzenetét: a mesterséges intelligencia önállóan nem elegendő, hiszen az emberi kreativitás és gondolkodás nélkül a lehetőségek jelentősen korlátozottak.