A Föld megmentésének egyik izgalmas lehetősége, hogy világosabb felhőket és vulkánkitörésekhez hasonló jelenségeket alkalmaznak. Ezek a módszerek segíthetnek a klímaváltozás hatásainak mérséklésében, miközben új utakat keresünk a bolygónk védelmére.
A klímaváltozás nem jövőbeli fenyegetés, hanem már most is érezhető valóság. Ezt mára a tudományos közösség szinte teljes egyetértéssel vallja, de vajon képesek lesznek-e maguk a tudósok megmenteni a világot attól a krízistől, amelyet részben a modern technológia idézett elő? A BBC Earth Panoráma: Megmenthetik a világot a klímatudósok? című, itthon április 27-én debütáló dokumentumfilmje azzal együtt, hogy kényelmetlen kérdéseket tesz fel, konkrét válaszokat is keres. A filmben megszólaló vezető klímatudósok - köztük Prof. Myles Allen és Dr. Shaun Fitzgerald - nemcsak a szén-dioxid-kibocsátás veszélyeire hívják fel a figyelmet, hanem a már létező, lenyűgöző technológiai megoldásokat is bemutatják, amelyek akár egy generáción belül is képesek lehetnek megfordítani a klímaválság irányát. A kérdés már nem az, hogy meg lehet-e állítani a felmelegedést, hanem az, hogy akarjuk-e.
A magyarországi premier előtt nézhettük meg a BBC Earth új, klímaváltozással foglalkozó dokumentumfilmjét - a látottaktól pedig szó szerint nem jutottunk szóhoz. Nem a látványtól, sőt nem is a drámától, hanem attól a döbbenetes felismeréstől, hogy a klímaválság megoldása már nem elsősorban tudományos kérdés. A tudomány - az, amely részben a problémát okozta - ugyanis ma már képes lehet arra, hogy megállítsa a globális felmelegedést. A valódi kérdés inkább az: hajlandók vagyunk-e élni vele, és elég gyorsan képesek vagyunk-e cselekedni?
A BBC Earth április 27-én, vasárnap 21 órakor képernyőre kerülő legújabb dokumentumfilmje, a Panoráma: Megmenthetik a világot a klímatudósok? olyan technológiákat mutat be, amikről sokan talán még sosem hallottak, és amelyek a bolygó jövőjének kulcsát jelenthetik. Ilyenek például a mechanikus fák, amelyek ezerszer hatékonyabban kötik meg a szén-dioxidot, mint a természetes erdők, vagy az óceán fölé permetezett mikrocseppek, amelyek a felhőket világosabbá téve csökkentik a napsugárzás földre gyakorolt hatását.
A film azonban nem csupán az újítások listázására korlátozódik. A nézők megismerhetik a világ legismertebb klímaszakértőit, mint például Prof. Myles Allent és Dr. Shaun Fitzgeraldot, akik figyelmeztetnek minket: a kibocsátás csökkentése önmagában már nem elegendő. A légkörben évtizedek óta jelen lévő szén-dioxid továbbra is felmelegíti bolygónkat, és ez a folyamat évszázadokon át folytatódni fog, hacsak nem teszünk célzott lépéseket a kivonására. A film ezért arra ösztönöz, hogy újragondoljuk hozzáállásunkat:
Ez a dokumentumfilm nem csupán azokhoz szól, akik még mindig bíznak a változásban, hanem azokhoz is, akik már elvesztették a reményt, vagy akik csak legyintenek a problémákra. A tudomány talán nem képes egyedül megváltani a világot, de ha figyelmen kívül hagyjuk, amit mond, akkor biztosan nem találunk megoldást.
Bár a kritikusok erre vélhetően ismételten azt harsogják majd, hogy ez csupán üres pánikkeltés, vagy egy újabb globális összeesküvés az emberek életének korlátozására és megváltoztatására. A filmben látottak alapján azonban számukra is egyértelművé válhat, hogy a klímakutatók, és a saját pénzüket és idejüket sem sajnáló civilek törekvése nem csak hangzatos marketingszöveg, hanem valóban komoly téttel bír: a cél ugyanis a Föld, így a jövőnk megmentése.
Egy izlandi gleccser repedező jégmezőin kezdődik a film, és már az első pillanatokban világossá válik, hogy nem egy szokványos természetfilmet látunk. A "Panoráma: Megmenthetik a világot a klímatudósok?" című alkotás apokaliptikus hangulattal indít, ám a remény szikráját is magában hordozza, miközben bemutatja a bolygónk megmentéséért küzdő tudósok és mérnökök fáradhatatlan munkáját. A film nem csupán a technológiai áttöréseket és innovatív kísérleteket tárja elénk, hanem a világméretű krízis komplex rétegeit is igyekszik feltérképezni. Ahogy a narrátor szavai elhangzanak, tudatosul bennünk, hogy a globális szén-dioxid-kibocsátás évente közel 40 milliárd tonnára rúg, és a kutatók egyhangú véleménye szerint:
A film középpontjában olyan figyelemre méltó tudósok állnak, mint Myles Allen professzor, az Oxfordi Egyetem Klímaváltozási Intézetének vezetője aki szerint "megállíthatnánk a klímaváltozást egyetlen generáció alatt, ha a fosszilis energiahordozókat értékesítő cégeket köteleznénk arra, hogy a kibocsátott szén-dioxidot visszajuttassák a föld alá - oda, ahonnan eredetileg jött".
Shaun Fitzgerald, a Centre for Climate Repair igazgatója azt hangsúlyozza, hogy nemcsak a kibocsátás csökkentése a cél, hanem az aktív eltávolítása is. "Nem tudjuk, hogy a tudomány elég lesz-e, de optimisták vagyunk". Mellettük olyan tudósok is szóhoz jutnak a filmben, mint Dante McGrath, a Southern Cross University kutatója, aki a Nagy-korallzátonynál dolgozik a cloud brightening, vagyis a felhőfényesítési kísérleteken, amelyek célja a napfény visszaverése és a tengerek hőmérsékletének csökkentése. A filmben bemutatott technológiák elsőre sci-fi-szerűnek tűnnek, mégis működhetnek. De mégis milyen technológiák jelenhetik a megoldást?
Képzelj el egy világot, ahol mesterséges fák teremtenek zöld oázisokat, és a felhők is ragyogóbb árnyalatokban pompáznak, mindez pedig a jövőnk jobbá tételének szolgálatában áll.
A dokumentumfilm egyik leglenyűgözőbb szegmense az, ahol a nézők közvetlenül tapasztalhatják meg azokat a forradalmi újításokat, melyek célja nem csupán a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése, hanem a már meglévő üvegházhatású gázok tényleges eltávolítása is. A film világossá teszi, hogy csupán a kibocsátás csökkentése nem elegendő: az eddigi felhalmozódott szén-dioxid eltüntetése elengedhetetlen ahhoz, hogy valódi hatást gyakoroljunk a globális felmelegedés mérséklésére.
Az egyik leglátványosabb példa erre az úgynevezett mechanikus fa, amelyet Arizonában tesztelnek. Ez a különös, oszlopszerű szerkezet a természetes fák működését utánozza, de azoknál akár ezerszer hatékonyabban képes elnyelni a levegőből a szén-dioxidot. A Carbon Collect fejlesztésében készült rendszer passzívan működik: a légmozgás önmagában elegendő ahhoz, hogy a levegő eljusson a kémiai szűrőkhöz, amelyek megkötik a szén-dioxidot. A gáz ezután hengeres tárolókba kerül, ahonnan biztonságosan eltávolítható vagy ipari célokra újrahasznosítható. A megoldás külön előnye, hogy száraz, szélcsendes területeken is hatékonyan működik, hátránya viszont a magas beruházási költség, illetve a szén-dioxid végső sorsa körüli szabályozási kérdések.
Izlandon egy különösen ígéretes módszert alkalmaznak a levegőből történő közvetlen szén-dioxid-kivonásra. A Climeworks által üzemeltetett rendszer a levegőből kinyert szén-dioxidot a Carbfix technológia segítségével véglegesen eltávolítja. Ennek során a gáz vízzel keveredik, majd a föld mélyére kerül, ahol reakcióba lép a bazaltkőzettel, és így stabil ásványi formában rögzül. Ez a "kővé válás" folyamat akár már két év alatt lezajlhat. A rendszer teljesen környezetbarát, hiszen az energiaforrást egy vulkanikus erőmű biztosítja. Fontos azonban megjegyezni, hogy ez a technológia csak olyan területeken alkalmazható, ahol a megfelelő geológiai körülmények, például bazaltos talaj és geotermikus energia rendelkezésre állnak.
Nem kevésbé lenyűgöző az a napelemes reaktor, amelyet a svájci ETH Zürich tudósai fejlesztettek ki. Ez a forradalmi eszköz a légkörből kivont szén-dioxidot és vízgőzt használ fel, hogy napenergia segítségével szintetikus üzemanyagot állítson elő. A reaktor belsejében a napfény koncentrált hőjét kihasználva, körülbelül 1500 Celsius-fokon bontják le az alkotóelemeket molekuláris szinten, majd újraépítik őket szénhidrogénláncokká. A cél egy zárt körforgású üzemanyag-rendszer létrehozása, amely különösen a repülés és más energiaigényes iparágak számára lehet döntő jelentőségű. Jelenleg azonban a technológia még csak kísérleti stádiumban van, és a költségei is jelentősek.
A dokumentumfilm olyan innovatív megoldásokat tár elénk, amelyek nem csupán a szén-dioxid eltávolítására fókuszálnak, hanem a légköri hatásainak mérséklésére is. Kiemelkedő példa erre a marine cloud brightening, azaz a "tengerparti felhővilágosítás" módszere. Ennek keretében a cél az, hogy a tengervízből párolgó vízgőz segítségével fokozzuk a felhők fényvisszaverő képességét, így csökkentve a napfény bejutását a légkörbe.
A módszer célja az óceánfelszín hőmérsékletének csökkentése különösen érzékeny területeken, például a Nagy-korallzátonynál. A technika azonban komoly vitákat vált ki, hiszen beavatkozhat a természetes időjárási rendszerekbe, és hosszabb távon geopolitikai feszültségek forrásává is válhat.
A brit Capchar startup egy innovatív megközelítést kínál a fenntarthatóság problémájára, fókuszálva a biochar, vagyis a biológiai eredetű faszén előállítására. A cég módszere a növényi hulladékok oxigénszegény környezetben történő elégetésére épül, ami lehetővé teszi, hogy a szén ne kerüljön vissza a légkörbe, hanem stabil formában a talajba integrálódjon. Ez a folyamat nemcsak a szén-dioxid hosszú távú megkötését segíti elő, hanem jótékony hatással van a talaj minőségére is: javítja a vízmegtartó képességet és fokozza a tápanyagok hasznosulását. Ezen kívül a módszer költséghatékony és könnyen skálázható, így helyi közösségek számára is hozzáférhető lehet, bár hatását elsősorban regionális szinten érezhetjük.
A klímamérnöki technikák közül az egyik leginkább vitatott megoldás a stratoszférikus aeroszol-injekció, amely lényegében a vulkánkitörések természetes jelenségeinek utánzására törekszik.
Ezt a különleges jelenséget például az 1991-es Fülöp-szigeteki Pinatubo vulkán kitörése után figyelték meg, ami ideiglenesen fél fokkal mérsékelte a Föld átlaghőmérsékletét. A technológiai másolat lényege, hogy mesterséges úton juttatnának a légkörbe hasonló részecskéket – például kén-dioxidot – ballonok vagy speciális repülőgépek segítségével. Ennek célja, hogy a napsugárzás egy részét visszaverjék, ezzel "napernyőként" csökkentsék a földfelszínre érkező hő mennyiségét. Bár a módszer elméletben gyors és hatékony eszköz lehet a globális felmelegedés mérséklésében, komoly etikai és környezeti aggályokat is felvet.
A legfőbb kihívást a következmények előrejelzése jelenti. A természetes időjárási rendszerek megváltoztatása – mint például a monszunok átrendeződése – súlyos kockázatokkal járhat, különösen a mezőgazdaság szempontjából. Továbbá, egy ilyen beavatkozás geopolitikai feszültségeket is gerjeszthet: ki határozza meg, mikor, mennyit és hova kell alkalmazni a beavatkozásokat? Ráadásul a technológia nem képes megoldani a klímaváltozás valódi gyökerét, a szén-dioxid-kibocsátás problémáját, csupán átmenetileg enyhíti annak egyik következményét. Ennek ellenére több országban – például az Egyesült Államokban és Kínában – kísérleti programok folynak, amelyek az aeroszol-injekció biztonságos alkalmazhatóságát hivatottak vizsgálni. Néhány kutató úgy véli, hogy ez lehet az utolsó esélyünk, ha a hagyományos módszerek nem bizonyulnak hatékonynak.
A dokumentumfilm végső tanulsága világosan megjelenik: egyik technológia sem jelent csodát, és egyik sem elegendő ahhoz, hogy önállóan orvosolja a klímaválságot. Rendszerszintű megoldásokra van szükség, amelyek magukban foglalják a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivezetését, az igazságos és átlátható finanszírozási modellek kidolgozását, valamint a társadalmi és politikai együttműködés erősítését. Ahogy Prof. Myles Allen a film során megjegyzi: "A fosszilis energiahordozók ipara képes lenne megoldani ezt. Az Egyesült Királyság 2022-es gázszámlái elegendő forrást biztosítottak volna ahhoz, hogy a légkörből kétszeresen eltávolítsák a kibocsátott szén-dioxid mennyiségét." A film tehát nemcsak a tudományos fejlesztésekre hívja fel a figyelmet, hanem a közös felelősségvállalásra is – a jövőnk alakítása nem csupán a kutatók feladata, hanem mindannyiunké.
