Történelmi mérföldkőhöz érkeztünk: mostantól a klímaváltozásért felelős országok bíróság elé állíthatók.

Üdvözöljük az "On the Other Hand" rovatunkban, ahol a Portfolio különböző véleményekkel foglalkozik. Az itt található írások a szerzők személyes nézeteit tükrözik, és ezek nem feltétlenül tükrözik a Portfolio szerkesztőségének hivatalos álláspontját. Amennyiben szeretné megosztani gondolatait a témával kapcsolatban, kérjük, küldje el cikkét a [email protected] e-mail címre. A megjelent írásokat itt találja.

Az államok klímaváltozással szembeni fellépésének hiányosságait világosan tükrözi a 2024 végén megjelent ENSZ Emissions Gap Report, amely rámutat a globális kibocsátások csökkentésének sürgető szükségességére.

A jelenlegi klímavállalások tükrében a század végére a globális hőmérséklet emelkedése várhatóan meghaladja a 3 °C-ot.

ami messze meghaladja a Párizsi Megállapodásban rögzített 1,5 °C-os célértéket.

A globális átlaghőmérséklet növekedése számos súlyos következménnyel jár, többek között szélsőséges időjárási események, aszályok, az óceánok hőmérsékletének emelkedése és elsavasodása, valamint a tengerszint emelkedése és a jégtakaró csökkenése. Ezek a jelenségek komoly fenyegetést jelentenek mind az emberi, mind a környezeti egészségre. Eközben a klímaperek száma folyamatosan nő, és már közel háromezernél tart, több mint hatvan országban folyamatban lévő eljárásokkal. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye kulcsfontosságú lehet abban, hogy a klímavédelmi kötelezettségek ne csupán politikai ígéretek maradjanak, hanem jogi szempontból is érvényesíthető vállalásokká váljanak.

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményét világszerte jelentős várakozás előzte meg, hiszen az ENSZ legfőbb bírói testülete most először foglalt állást abban a kérdésben, hogy milyen nemzetközi jogi kötelezettségek terhelik az államokat az emberi tevékenység által okozott klímaváltozással szembeni fellépésben, illetve milyen jogkövetkezményekkel számolhatnak, ha ezeknek nem tesznek eleget.

Az eljárás elindításának ötlete a University of South Pacific joghallgatóinak elméjéből született, miután egy kurzus keretében az éghajlatváltozás elleni intézkedések lehetőségeit vizsgálták. A diákok által 2019-ben életre hívott Pacific Island Students Fighting Climate Change (PISFCC) nevű szervezet kampánya gyorsan nemzetközi szintre emelkedett, és 2020-tól a világ fiataljainak klímaszabadságáért küzdő World's Youth for Climate Justice (WYCJ) hálózat támogatásával globális társadalmi támogatást nyert. A diplomáciai kezdeményezés élén a csendes-óceáni Vanuatu állam állt.

Az éghajlatváltozás és a vele járó káros következmények különösen aggasztó kihívást jelentenek a fiatalok számára. Az ő életük során olyan szélsőséges hőhullámok várhatók, amelyekre eddig nem volt példa, a globális átlaghőmérséklet folyamatos emelkedése következtében. A Vrije Universiteit Brussel 2025-ös tanulmánya rávilágít arra, hogy...

ezek a hőhullámok a 2020-ban született gyermekek 92%-át érinteni fogják, ami 111 millió gyermeket jelent.

A globális átlaghőmérséklet 1,5 °C-ra korlátozása 49 millió gyermek jövőjét védheti meg a szélsőséges klímaváltozás következményeitől. A fiatal aktivisták fellépése különösen jelentős, hiszen nem csupán életkoruk, hanem származásuk is hangsúlyos: mindannyian fejlődő kis szigetállamokból származnak, amelyek különösen érzékenyek az ökológiai változásokra. Számos kutatás, köztük Scandurra és munkatársai, valamint Kelman (2018) és Filho et al. (2021) tanulmányai alátámasztják ezen államok súlyos környezeti fenyegetettségét, a káros hatásokra való fokozott érzékenységüket és az alkalmazkodás nehézségeit.

A tanácsadó véleményt sokan történelmi jelentőségű mérföldkőnek tartják, amely új mércét szab a klímavédelmi fellépésnek. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint korunk környezeti válsága egyben emberi jogi katasztrófa is, mely a leginkább sérülékeny közösségeket fenyegeti. Ennek fényében üdvözölte az éghajlatváltozást emberi jogi problémaként elismerő tanácsadó véleményt. Ugyanakkor óva intett attól, hogy a tiszta energiára való átállás olyan módon valósuljon meg, amely az emberi jogok rovására megy.

A Főtitkár ennek következtében...

Mary Robinson ír államfő, az ENSZ korábbi emberi jogi főbiztosa úgy értékelte a döntést, hogy az új fejezetet nyit a nagy kibocsátók felelősségre vonhatóságában. A klímaváltozás által leginkább sújtott kis szigetállamokat tömörítő szervezet (AOSIS) szerint a döntés egyértelművé teszi, hogy a klímakár nemcsak igazságtalan, hanem jogellenes is. Az eljárást kezdeményező Vanuatu már bejelentette, hogy az ENSZ Közgyűlése elé terjesztendő új határozati javaslaton dolgozik.

A kezdeményezést elindító kis szigetállamok képviselője, Vishal Prasad hangsúlyozta, hogy a kampány két fő célt szolgál: egyrészt arra törekednek, hogy a Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye világos iránymutatásokat adjon a világ államai számára a klímaváltozás kezelésével kapcsolatos szükséges lépésekről. Másrészt pedig szeretnék, ha a Bíróság lehetőséget kapna arra, hogy ne csupán a klímaegyezmények, mint például a Párizsi Megállapodás, rendelkezéseit értelmezze, hanem egy átfogó és holisztikus megközelítéssel tisztázza a klímavédelemmel kapcsolatos kötelezettségeket minden ország számára.

Az ENSZ Közgyűlése 2023. március 29-én, a javaslatuk alapján, két összetett kérdésben kérte a hágai Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményét.

A hágai Nemzetközi Bíróság szakmai konzultációs állásfoglalásai ugyan nem rendelkeznek kötelező érvénnyel, ám jelentőségük rendkívül nagy:

Ezek a vélemények integrálódnak a nemzeti és nemzetközi bíróságok működésébe, és referenciaként funkcionálnak a klímaperek során.

A jelenlegi állásfoglalás egyhangú megállapításon nyugszik, ám több bíró is kifejtette saját véleményét, amely világosan rámutat az ügy bonyolultságára és jogi súlyára.

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye nem csupán egy magányos vélemény, hanem egy széleskörű konszenzus része: az utóbbi hónapok során számos nemzetközi fórum megerősítette, hogy az államok jogi kötelezettségekkel bírnak a klímaváltozás megelőzése és kezelése terén. A Nemzetközi Tengerjogi Bíróság hangsúlyozta, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátása tengeri szennyezésnek tekintendő, és az államoknak szigorú felelősségük van ennek megelőzésében. Az Amerikaközi Emberi Jogi Bíróság ezzel párhuzamosan kimondta, hogy a környezet és az éghajlat védelme érdekében tett kötelezettségeket ius cogens normának kell tekinteni, amelytől nem lehet eltérni. Továbbá, az egészséges éghajlathoz való jogot önálló emberi jogként ismerte el. Bár a hágai Nemzetközi Bíróság megközelítése kicsit óvatosabb, a három testület közös véleménye jelentős jogi fejlődést jelez: a klímaváltozás globális kihívásaira egyre inkább átfogó és tudományosan megalapozott válaszok születnek.

Az ENSZ Közgyűlése több nemzetközi jogi aktus különös figyelembevételét ajánlotta a Nemzetközi Bíróságnak. Így

Ezen túlmenően a Közgyűlés két kiemelkedő környezetvédelmi alapelvet határozott meg. Az egyik alapelv a környezet széleskörű károsodásának megelőzésére összpontosít, míg a másik hasonló jellegű kötelezettséget fogalmaz meg a tengeri ökoszisztémák védelme érdekében.

Az alkalmazandó jog kérdése megosztotta az államokat.

Az egyik csoport véleménye szerint, amelyet olyan országok támogatnak, mint az Egyesült Államok, Japán, Oroszország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC), az éghajlatváltozás elleni jogszabályok – különösen a UNFCCC és a Párizsi Megállapodás – ún. lex specialis normák, amelyek sajátos jellegüknél fogva előnyt élveznek az általánosabb szabályozásokkal szemben. Ezzel szemben több állam, mint például Vanuatu, Fidzsi, a Solomon-szigetek és Pápua Új-Guinea, szélesebb körű normák alkalmazását sürgeti.

Ennek oka egyrészt az időbeli hatályban keresendő, mivel sok kibocsátó ország már a 18. század végén megkezdte e tevékenységét, míg a UNFCCC 1994-ben, a Párizsi Megállapodás pedig 2016-ban lépett hatályba. Másrészt a nemzetközi jog szabályainak széleskörű alkalmazása lehetővé teszi olyan kérdések - így különösen az emberi jogi problémák - megválaszolását is, amelyek az éghajlati jogszabályokból nem feltétlenül vagy korlátozottan vezethetők le.

A Nemzetközi Bíróság végül a legutóbbi lehetőséget választotta, ahogyan azt a ITLOS korábbi tanácsadó véleménye is tükrözte. Ennek következtében az államok kötelezettségeit nem csupán a Közgyűlés által javasolt jogi források keretein belül értelmezte, hanem figyelembe vette más környezetvédelmi egyezményeket is, például a Biológiai Sokféleség Egyezményt és az ENSZ elsivatagosodás elleni megállapodását. Emellett a környezetjogi elvek és szokásjogi normák vonatkozásában is kiterjesztette az értelmezést. A fenntartható fejlődés elvét, az államok közös, de megkülönböztetett felelősségét, az intergenerációs méltányosságot és az elővigyázatosság elvét tekintette irányadónak, ugyanakkor a környezetjog egyik alapvető elvét, a szennyező fizet elvet, nem találta relevánsnak.

A szokásjog - vagyis az államok által követendőnek tartott, bizonyos idő- és térbeli alkalmazási körrel rendelkező kötelező nemzetközi jogforrás - esetén pedig a környezetnek okozott jelentős károsodás megelőzése mellett a környezet védelme érdekében való jóhiszemű együttműködés elvét tartotta relevánsnak.

A Bíróság átfogó és a különböző szakterületek közötti szinergiát megteremtő értelmezésének kulcsfontosságú szerepe abban rejlik, hogy a jövőben akár olyan államokkal szemben is lehetővé válhat a kötelezettségek megállapítása, amelyek nem vesznek részt az éghajlati egyezményekben. Ezen túlmenően, a felelősségük elismerhetővé válik akkor is, ha formális értelemben teljesítik az adott egyezményekben foglalt kötelezettségeket, ám más, például emberi jogi vagy környezetvédelmi elvárásoknak nem tesznek eleget. Továbbá, az értelmezés olyan aspektusokra is kiterjedhet, amelyeket e nemzetközi megállapodások nem érintenek, ezáltal szélesítve a jogi kereteket és a felelősségvállalás lehetőségeit.

A tanácsadó véleménye kulcsfontosságú elem, hiszen ez az a pillanat, amikor a szakértői iránymutatás irányt szabhat a döntéshozatal folyamatának.

az állami kötelezettségeket az emberi jogok szempontjából is értelmezi.

A szöveg egyedi megfogalmazása: Ez a megközelítés általános keretek között valósul meg, figyelembe véve, hogy az államoknak kötelességük a humanitárius jogok tiszteletben tartása, védelme és a szabad élvezetük biztosítása. Az éghajlatváltozás kontextusában különösen aggasztónak találja az élethez, egészséghez, megfelelő életkörülményekhez, valamint a családi és magánélet védelméhez kapcsolódó jogok érvényesülését. Emellett a klímamigráció kérdését is érinti, hangsúlyozva, hogy az államok nem küldhetik vissza azokat az embereket, akik ilyen okok miatt kényszerülnek menekülni, olyan országokba, ahol a klímaváltozás következményei veszélyeztetik az élethez való jogukat.

Más szempontból is érdemes megvizsgálni a tiszta, egészséges és fenntartható környezethez való jogot. E jog különlegessége abban rejlik, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanács 2021-es globális elismerése és a 2022-es közgyűlési megerősítése előtt már számos regionális emberi jogi egyezmény, valamint több mint száz állam alkotmánya is elismerte. A Nemzetközi Bíróság hangsúlyozta, hogy ennek a jognak a jelentősége abban rejlik, hogy alapot biztosít a többi emberi jog érvényesüléséhez. Ennek ellenére a bíróság nem mélyedt el a jog részletesebb értelmezésében.

A hágai Nemzetközi Bíróság szakmai konzultációs állásfoglalása

Világosan meghatározza, hogy az államokra milyen jogi felelősségek nehezednek az éghajlatváltozás elleni intézkedések végrehajtása során.

A Bíróság megerősítette, hogy a nemzetközi szokásjog egyik alapvető elvét, a határon átnyúló környezeti károkozás tilalmát a klímaváltozás szempontjából is érvényesíteni kell. Ez azt jelenti, hogy az államoknak minden rendelkezésükre álló eszközt be kell vetniük annak érdekében, hogy megakadályozzák a joghatóságuk alatt található területeken végzett tevékenységek – beleértve a magánszektor kibocsátásait is – jelentős környezeti károkozását a klímarendszerben. A kibocsátáscsökkentés (mitigáció) terén sürgős, átfogó és tartós intézkedések bevezetésére van szükség, míg az alkalmazkodás (adaptáció) során a kellő gondosság elvét mindenképpen figyelembe kell venni. Továbbá az államoknak kötelező jelleggel el kell végezniük környezeti hatásvizsgálatokat, hogy felmérjék az általuk jóváhagyott kibocsátások éghajlatra gyakorolt hatását.

A tanácsadó álláspontja kiemeli, hogy...

Az államok közötti együttműködés elengedhetetlen pillére a klímaváltozás elleni harcnak, mivel csak közös erőfeszítésekkel érhetjük el a szükséges változásokat.

A nemzetközi egyezmények mellett a szokásjog is alapvető szerepet játszik abban, hogy a globális együttműködés keretei kialakuljanak. E folyamat során elengedhetetlen, hogy a méltányosság elve is érvényesüljön, különösen a technológiai transzfer, a fejlődő országok támogatása és az alkalmazkodási intézkedések vonatkozásában. A tengerszint emelkedése súlyos kihívások elé állítja a kis szigetállamokat: területi integritásuk veszélybe kerülhet, a lakosság kényszerű áttelepítése aktuálissá válhat, és a természetes erőforrásaik feletti szuverenitásuk is meggyengülhet.

2025 júniusában a tuvalui állampolgárok száma meghaladta a 3000-et, ami az ország lakosságának körülbelül egyharmadát jelenti. Ezen emberek klímavízumért folyamodtak, hogy Ausztráliába költözhessenek, mivel a tengerszint emelkedése komoly fenyegetést jelent a csendes-óceáni sziget sebezhető területeire. A Nemzetközi Bíróság állásfoglalása szerint a tengerszint-emelkedés következtében bekövetkező területvesztés nem feltétlenül vonja maga után az államiság elvesztését; így még akkor is, ha jelentős területek elvesznek, a jogi értelemben vett államiság folytonossága megmaradhat.

2015 egy különösen jelentős évnek számít a nemzetközi környezetvédelem színpadán, mivel ebben az évben születtek meg a 2030-ig terjedő időszakra vonatkozó, 17 kulcsfontosságú Fenntartható Fejlődési Cél. E célok nem csupán a környezeti, hanem a társadalmi és gazdasági aspektusokat is integrálják. Ezen felül, ebben az évben fogadták el a Párizsi Megállapodást is, amely a globális éghajlatváltozás elleni fellépés új keretrendszerét hivatott megerősíteni.

A majdnem kétszáz Részes Féllel rendelkező Megállapodás kötelező célként fekteti le a globális átlaghőmérséklet emelkedésének 2 °C alatt tartását, törekedve a még ideálisabb 1,5 °C-os korlátozásra. A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleményében felidézte, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelmet átfogó tudományos elemzéseivel segítő Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) 2023-as Szintézis Jelentésében rámutatott arra, hogy a klímaváltozás várható kedvezőtlen hatásai, az okozott veszteségek és károk aránya a 1,5 °C-os forgatókönyv szerint is magasabb a jelenleginél, ebből kifolyólag ez még jelentősebb lehet a 2 °C-os szcenárió esetén. Ennek fényében a Nemzetközi Bíróság kijelentette, hogy a negatív hatások hatásosabb megelőzése érdekében az ambiciózusabb 1,5 °C-os célkitűzés tekinthető jogilag irányadónak, nem pedig a 2 °C-os cél.

A Párizsi Megállapodás értelmében az államoknak kötelezően meg kell határozniuk, bejelenteniük és fenntartaniuk az ún. nemzetileg meghatározott hozzájárulásaikat (angolul Nationally Determined Contributions, rövidítve NDC-k), amelyek a UNFCCC hivatalos oldalán hozzáférhetők. Ezek az NDC-k ötéves ciklusokban váltják egymást. Bár elnevezésük alapján vállalásoknak tűnnek, a Nemzetközi Bíróság több fontos állami kötelezettséget is megfogalmazott a velük kapcsolatban. A fent említett kötelezettségek - azaz a határidők betartása, a kidolgozás és benyújtás, valamint a fenntartás - mellett elvárás, hogy a Részes Felek valóban érdemben végrehajtsák a kidolgozott NDC-ket, ami magában foglalja a nemzeti jogszabályok és a kapcsolódó politikák megfelelő alakítását is.

A Bíróság hangsúlyozta, hogy

Az államok klímavédelmi kötelezettségei lényegében viselkedési normák, amelyek célja a környezeti fenntarthatóság biztosítása.

A vállalt célok megvalósítása érdekében szükséges intézkedések meghozatala kulcsfontosságú, és nem csupán az eredmények elérésére kell fókuszálni. Az államoknak a megfelelő gondosság elve szerint kell eljárniuk, miközben a legmagasabb szintű ambíciók mellett dolgoznak. Elvárás, hogy az egymást követő Nemzeti Határozott Terv (NDC) folyamatosan fejlődjön, világos előrehaladást mutatva az éghajlatváltozás elleni fellépésben, összhangban a tudományos kutatások legfrissebb eredményeivel. E szempontból a Bíróság ismételten hangsúlyozza az IPCC szerepét, amely a legjobb tudományos alapokon nyugvó információkat biztosít ezen a területen.

A Nemzetközi Bíróság tanácsadó véleménye világosan hangsúlyozza, hogy a Föld éghajlatának megóvása nem csupán egyes országok belső ügye, hanem globális felelősség, amely minden államra kiterjed. A klímaváltozás ellen tett intézkedések - különösen az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése - a Bíróság álláspontja szerint olyan jogi kötelezettségek, amelyek a nemzetközi közösség egészének irányába érvényesek (erga omnes). Azok, akik megszegik ezt a kötelezettséget, számolniuk kell a nemzetközi jog által előírt következményekkel:

A tanácsadó véleményének lényege, hogy a felelősség alól nem lehet kibújni azzal az érveléssel, hogy "mindenki vétkes", vagy hogy a klímaváltozás annyira bonyolult és elágazó jelenség, amely több állam közös tetteinek következménye. Nem szükséges megvárni, amíg a klíma káros hatásai ténylegesen megjelennek; elegendő, ha bizonyítható egy jogsértés, valamint az, hogy az adott állam mulasztása vagy jogellenes cselekedete közvetlenül hozzájárult a helyzet romlásához.

A tudomány mára olyan szintre fejlődött, hogy képes precízen megállapítani, hogy...

mely ország mennyit tett hozzá a globális felmelegedéshez,

A felelősség így osztható meg, ugyanakkor minden egyes szereplő külön-külön is elszámoltatható. Ráadásul a nemzetközi jog értelmében bármely ország jogosult fellépni egy másik ország ellen, még abban az esetben is, ha nem közvetlenül érintett a károsodásban, amennyiben az megsérti a klímavédelmi normákat, amelyek mindannyiunk érdekeit szolgálják.

A Bíróság állásfoglalása szerint nem csupán az a lényeg, hogy egy ország mennyi üvegházhatású gázt enged a légkörbe, hanem az is, hogy milyen irányelveket és politikákat alakít ki a szabályozási és támogatási területeken. Ennek értelmében az államoknak aktívan csökkenteniük kell a fosszilis energiahordozók kitermelését, felhasználását, engedélyezését, valamint a hozzájuk kapcsolódó támogatások mértékét. Az ilyen döntések ugyanis hozzájárulhatnak a klímaváltozás előrehaladásához, így az államokat felelősség terheli az általuk hozott intézkedésekért.

A tanácsadó vélemény kiemelte, hogy az állam felelőssége nem korlátozódik saját szerveinek tevékenységére, hanem kiterjed a területén működő magánszereplők által okozott kibocsátások megfelelő szabályozására is. Az államok így

Kötelező számukra olyan jogi és intézményi struktúrákat kialakítani, amelyek biztosítják a hatékony működést és a felelős döntéshozatalt.

amelyek alkalmasak a magánszereplők káros tevékenységeinek megelőzésére, illetve mérséklésére. Ennek elmulasztása esetén a felelősséget nem háríthatják át a magánszereplőkre.

A hágai Nemzetközi Bíróság szakmai konzultációs állásfoglalása új távlatot nyit a globális klímaigazságosság érvényesítésében, még akkor is, ha formálisan nem bír kötelező erővel. A civil társadalom és a környezetjogi szakértők szerint a vélemény mérföldkő lehet a klímavédelem jogi megerősítésében, valamint az éghajlatváltozás emberi jogok élvezetére gyakorolt káros mivoltának elismerésében.

A Bíróság nem csupán a jogi normák értelmezésére szorítkozott,

hanem átalakította és újragondolta az államok klímaváltozással összefüggő kötelezettségeit.

A vélemények alapján egyértelművé vált, hogy a klímaváltozás komplex és közös problémája nem mentesíti az államokat a felelősség alól. A kibocsátások csökkentése, az alkalmazkodás elősegítése és a fosszilis energiahordozók támogatásának visszaszorítása mind olyan területek, ahol a mulasztások nem csupán etikai, hanem akár nemzetközi jogi szempontból is súlyos következményekkel járhatnak. A felelősség nem hárítható át sem a vállalatokra, sem a jövő generációkra, hiszen az államoknak kulcsszerepük van a változások irányításában. Bár a döntés önmagában nem oldja meg a klímaválságot, világosan jelzi, hogy a cselekvés hiányának következményei nem csupán erkölcsi, hanem egyre inkább jogi vonatkozásokkal is bírnak.

Ez új kihívásokat és lehetőségeket teremt mindannyiunk számára – a kormányok, vállalatok és érintett közösségek számára egyaránt.