Titkok, tévhitek és testvériség – mit is jelent ma szabadkőművesnek lenni? A szabadkőművesség világa mindig is rejtélyekkel teli volt, és nem meglepő, hogy sokan misztikus aurát tulajdonítanak ennek a közösségnek. De mit is jelent valójában a modern kor

Először is fontos hangsúlyozni, hogy a szabadkőművesség számos irányzatra oszlik, mindegyik saját szabályrendszerével és szervezeti struktúrájával. Történeti gyökerei a középkori kőműves- és kőfaragó céhekhez vezetnek, amelyek hatása a modern szimbolikájukban is megjelenik, például a derékszögű vonalzó és a körző formájában.

A szabadkőművesség két fő ága az angolszász (reguláris) és a kontinentális (irreguláris, vagy más néven latin, liberális) irányzatok. Az angolszász áramlat, amely sokkal elterjedtebb, szigorúan megköveteli a vallásos hitet, és kizárólag férfiak számára nyújt tagsági lehetőséget. Az Egyesült Nagypáholy (UGLE) az egyik legfontosabb képviselője ennek az irányzatnak. Ezzel szemben a kontinentális ágazat, például a Grand Orient de France (GODF), amelynek párizsi székhelyén múzeum is található, nem támaszt követelményt az istenhit iránt, befogadja a nőket, és nagyobb hangsúlyt fektet a társadalmi problémákra és a fejlődési lehetőségekre. Továbbá, léteznek olyan spirituálisabb és zártabb irányzatok is, amelyek más megközelítéseket képviselnek a szabadkőművességen belül.

A GODF központja, amelyet a rend 1853-ban szerzett meg, a Montmartre lábánál húzódik, a bájos rue Cadet utcában. Ez a környék tele van pékségekkel, kávéházakkal, könyvesboltokkal és hentesüzletekkel, ami igazán élénk atmoszférát kölcsönöz neki. Az épületben 1889 óta múzeum is működik, mely gazdag történelmi és kulturális örökséget kínál a látogatóknak.

Az utca zajából belépve, a biztonsági ellenőrzést követően egy nagy, világos aulába érkezünk, ahonnan három lépcsőfokon juthatunk le a múzeum félhomályban derengő, ablaktalan termeibe. A plafont apró LED-fények világítják meg, mintha csak a csillagos égbolt borulna ránk. Így, elszakadva a külvilágtól, jobban elmélyülhetünk a kiállított tárgyak szemlélésében, a szimbólumokkal átszőtt világban. Ezt beszélgetőtársam is megerősítette:

Ezek a kis fények a szabadkőműves templomok mennyezetének varázsát idézik fel. A szabadkőművesek szimbolikusan Salamon templomának építésén munkálkodnak - egy soha be nem fejezett templomon, amely örök szimbolikát hordoz magában. Feladatuk jelképesen a kő megmunkálása, amely nem csupán fizikai tevékenység, hanem a lelki fejlődés szimbóluma is. Az eredeti maçon, a kőfaragó, egy magasabb szintű tudással bírt: mestere volt a kő formálásának, tudta, hogyan illesztheti a követ tökéletesen az építmény struktúrájába, és alaposan értette a geometriai összefüggéseket és a mértékek fontosságát.

A mai szabadkőműves jelképesen a saját kövét faragja, hogy beilleszkedhessen az építménybe - vagyis saját magát tökéletesíti, hogy megtalálja a helyét a társadalomban, és egy szép, harmonikus, stabil társadalmi szerkezetet hozzon létre. Ez a szimbolizmus és párhuzamjáték áthatja a szabadkőművességet, a templomokat, és ezt szerettük volna a múzeumban is visszaadni."

A gyűjtemény tízezer darabja közül körülbelül egy tizedet láthatunk itt; a kiállított műtárgyakat időről időre frissítik. Mint hivatalos francia múzeum, a kollekció heti hat napon át nyitva áll a nagyközönség előtt, és lehetőség van tematikus tárlatvezetéseken való részvételre is. Különösen gyakoriak a középiskolás csoportok látogatásai, ami kulcsfontosságú, hiszen ez a korosztály gyakran csak felszínes ismeretekkel bír a szabadkőművesség valódi lényegéről és történelmi szerepéről. Ezáltal lehetőségük nyílik arra, hogy tisztázott formában ismerjék meg a valóságot, eltávolítva a közösségi médiából származó zavaros információkat.

A múzeum évről évre 15-20 ezer érdeklődőt vonz, akik között egyaránt találhatóak beavatottak és "profánok" – azaz a szabadkőműves közösségen kívüliek. A látogatók között minden ötödik személy külföldi, és különösen sokan érkeznek Dél-Amerikából, főként Brazíliából, de Belgiumból és az Egyesült Államokból is viszonylag jelentős a látogatottság.

A kiállítás rendezése során tudatosan játszanak a fény és árnyék izgalmas játékával: a tágas teremben sorfalat alkotó vitrinekben helyezték el a különböző tárgyakat, melyek üvegen keresztül felsejlenek a következő sorban is. A világítás fokozza ezt a néha szürreális élményt – olykor úgy éreztem, mintha Alice Tükörországának világába léptem volna. Ugyanakkor a látható tárgyak mellett részletes és konkrét ismereteket, történelmi háttérinformációkat és magyarázatokat is kapunk, ami még gazdagabbá teszi a látogatás élményét.

A szöveg struktúrája időrendben halad: részletesen bemutatja a szabadkőművesség történetének kezdeteit, majd végigkalauzol a különböző hőskorokon és nehéz időszakokon, egészen a jelenkorig. Emellett tematikus szigeteket is létrehoz, amelyek világosan és érthetően magyarázzák el az alapvető fogalmakat és jelenségeket.

A kiállításon számos lenyűgöző és egyedi tárgy várja a látogatókat: köztük Voltaire és Jérôme Bonaparte (Napóleon öccse) köténye, La Fayette márki rituális kardja, valamint egy rendkívül ritka fajansz étkészlet, melyet szabadkőműves szimbólumok díszítenek. Különösen figyelemre méltó a francia köztársaság női megtestesítője, Marianne, akit 1848-ban fekete bőrűként örökítettek meg. Ez a különleges ábrázolás emléket állít Victor Schoelchernek, aki beavatottként küzdött a rabszolgaság eltörléséért Franciaországban.

A jelenlegi nagymester, Nicolas Penin szavai szerint a GODF egy olyan beavatásos rend, amely egyesíti a filozófia, a filantrópia és a progresszív gondolkodás elemeit. Filozófiai szempontból a reneszánsz humanizmusának és a felvilágosodás racionalizmusának szellemi örököse. Emberbarát mivoltát a szolidaritás aktív gyakorlása és az emberi méltóság iránti tisztelet hangsúlyozza. Haladó jellegét pedig az adja, hogy tanításai fokozatosan, lépésről lépésre bontakoznak ki.

A szervezet szorosan kötődik a francia köztársaság jelmondatához: "Szabadság, egyenlőség, testvériség." 1905-ben a szabadköműveseknek jelentős szerepük volt a szekularizációban, vagyis az egyház és az állam szétválasztásában - például az oktatás területén. Alapérték számukra a lelkiismereti szabadság is: mindenki magánügye, hogy hisz-e valamilyen transzcendens lényben, és ha igen, melyikben.

Kíváncsi voltam, hogyan valósul meg mindez a gyakorlatban. Lucie Masse szerint:

"A francia szabadkőművesség elsősorban a tagjai személyes fejlődésére összpontosít, és abban bízik, hogy ha a tagok fejlődnek, az hatással lesz a társadalomra is. Úgy vélem, ha több tízezer ember dolgozik önmagán, fejleszti az odafigyelés képességét, az együttérzést, a másság megértését, akkor ennek a belső munkának a hatását kisugározzák a környezetükre."

Az elmúlt időszakban érzékelhetően változott a látásmódom, mióta a szabadkőműves közösség tagja lettem. Most, ha egy olyan véleménnyel vagy ízléssel találkozom, ami eltér az enyémtől, egészen új perspektívából vizsgálom meg a dolgot. Igyekszem megérteni az adott nézőpontot, és bár ez nem jelenti azt, hogy mindenkihez toleránsan kellene viszonyulnom, próbálom felfedezni, mi vezetett az illető véleményéhez. Ez a folyamat engem is gazdagít, hiszen nemcsak hogy nem kell feltétlenül megváltoztatnom a saját álláspontomat, hanem lehetőséget ad arra, hogy árnyaltabbá és mélyebbé váljon a gondolkodásom.

A beavatási és szimbolikus vonatkozások mellett a szabadkőműves közösségek többsége aktívan részt vesz társadalmi és szociális problémák kezelésében is. Minden évben hat olyan kulcskérdést fogalmaznak meg, amelyekre a páholyoknak válaszokat kell keresniük. Minden egyes páholynak legalább két kérdésre kell szintézist készítenie, ezzel is hozzájárulva a közösség tudásának és felelősségvállalásának mélyítéséhez.

Nem vagyunk szakemberek ezekben a témákban, de ez nem akadályoz meg minket abban, hogy közösen elmélyüljünk a gondolatokban – legyen szó akár a toleranciáról, a bevándorlásról vagy a fenntartható fejlődésről. Nem az a fontos, hogy mindannyian egyetértsünk, hanem hogy lehetőséget adjunk a vitára, elkerülve azt a tévhitet, hogy csupán egyetlen megoldás létezik. Célunk a vitakultúra fejlesztése és a közösségépítés, ahol a szabadkőművesség elvei felhívják a figyelmet a figyelmes meghallgatásra. Ily módon mindenki kifejezheti véleményét, és a végén egy közös megértés születik, amelyet minden résztvevő elfogad. Így konszenzus alakul ki.

A nagypáholyok összegyűjtik a szintéziseket, és különböző témákban alakítanak ki ajánlásokat.

Egy elterjedt nézet szerint a szabadkőművesség egy titkos szervezet, amely a színfalak mögött a világ irányítására törekszik. Lucie Masse ezt a jelenséget így magyarázta:

A 19. században a francia politikai színtér szabadkőművesekkel volt tele. Mivel a pártok hivatalosan még nem alakultak meg az egyesülési jog hiánya miatt, a páholyok váltak a közéleti diskurzusok központjává, ahol különböző politikai nézeteket ütköztettek. Érdekes módon nem a páholy irányította a politikai döntéseket, hanem éppen ellenkezőleg: a politikusok keresték a tagságot a páholyban. Ezen a fórumon a politikai viták nyugodt légkörben zajlottak, ahol még az ellenfelek is tiszteletteljes figyelemmel hallgatták meg egymást. Az 1848-as ideiglenes kormány szinte minden tagja szabadkőműves volt. E mozgalom tagjai progresszív nézeteket vallottak: céljuk egy nyitott, kevésbé egyházi befolyás alatt álló oktatási rendszer megteremtése volt, valamint az egyesülési jog, a sajtószabadság és a vallásszabadság melletti küzdelem, hangsúlyozva a nem hívők jogainak védelmét is.

Jelenleg a francia szabadkőművességnek már nincs politikai befolyása. Ugyanakkor, ha egy nagymester kapcsolatba lép egy minisztériummal, biztos, hogy valaki figyel rá - de ez nem jelenti azt, hogy a döntésekre hatással lenne. Mi egy jelentős, de alapvetően hétköznapi egyesület vagyunk. A légből kapott tévhitek ellen azonban nehéz harcolni; hiába szervezünk előadásokat és nyílt napokat. A közösségi médiában óriási gyűlöletkampány zajlik, és néhány szabadkőműves - így a mi kis múzeumunk is - próbál küzdeni ez ellen, hogy visszaállítsuk a valóságot.

Egy másik elterjedt tévhit a szabadkőművesség szektaként való felfogása. A legütősebb válasz erre csupán annyi: míg egy szektába viszonylag könnyen be lehet lépni, a kilépés gyakran bonyolult feladat. Ezzel szemben egy szabadkőműves páholyba való belépés nem éppen egy egyszerű folyamat – legalábbis időt és energiát igényel –, de a kilépés bármikor, szabadon és gördülékenyen megvalósítható.

A szabadkőműveseket sokan titkos társaságként emlegetik, ám érdemes megjegyezni, hogy egy valódi titkos társaság nem rendelkezik nyilvános eseményekkel, nem üzemeltet honlapot, és nem nyit múzeumot a nagyközönség számára. Továbbá, az ilyen szervezetek nem publikálnak könyveket vagy egyéb kiadványokat, és nem aktívak a közösségi médiában sem.

Bár tény, hogy a szabadkőműves szervezetek diszkrét módon működnek, különösen Európában, ennek hátterében történelmi okok húzódnak meg. Egyes időszakokban komoly üldöztetésnek voltak kitéve, és a második világháború alatt sokan életükkel fizettek azért, hogy tagjai maradhassanak ennek a titkos közösségnek. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a páholyok sokkal nyíltabban működnek, hiszen tevékenységüket és támogatott intézményeiket gyakran láthatóan népszerűsítik. Sokan büszkén viselik a szabadkőművesség jelképeit névjegykártyáikon vagy sapkáikon. Ezzel ellentétben a kontinentális irányzat sokkal visszafogottabb megközelítést alkalmaz, ami a tagok diszkréciójára és a titkos társadalom örökségére utal.

A titkok világában két alapvető dolog rejlik, amelyeket egy szabadkőműves soha nem oszt meg. Az első: soha nem árulja el, hogy mások mikor és hogyan lettek beavatva. A saját beavatottságáról nyíltan beszélhet, de a testvéri kötelékek védelme érdekében mások titkai sérthetetlenek. A második titok a beavatás folyamata önmagában – ez olyan élmény, amelyet át kell élni ahhoz, hogy igazán megértsük, és amelyről csak az tud hitelesen szólni, aki már megtapasztalta.

Lucie Masse hangsúlyozta, hogy a tudás értelme gyakran csak fokozatosan, egyfajta rendszerezett módon válik világossá, és ezt a gondolatot el kell fogadnunk.

Érdekelt, mi a véleménye egy - sokszor elitistának nevezett - szervezetnek a demokrácia napjainkban tapasztalható válságáról. Elkerülhető-e szerintük, hogy a dezinformált, manipulált tömegek önként és dalolva, demokratikus keretek között forgassák autokráciába az államukat?

A szabadkőművesek nem rendelkeznek a bölcsek kövével, ez tény. Gyakran vitatkoznak erről a kérdésről, ám a véleményük nem egységes. A hagyományos válaszaik viszont még mindig relevánsak: "A közvélemény megfelelő tájékoztatása a médián keresztül, az oktatás színvonalának emelése és az iskolák támogatása." Az oktatás tehát kulcsfontosságú tényező a szabadkőművesek szemszögéből.

A szabadkőművesség történetében néhány női név újból és újból felbukkan, mint például Maria Deraisme, aki az első női beavatott volt a 19. században, és a vegyes nemzetközi páholy, a Le Droit Humain alapítótagja. Emellett említést érdemel Louise Michel, a híres forradalmár, akinek nevét ma már egy metrómegálló is őrzi. Továbbá, ott van Josephine Baker, a táncos és ellenálló, akinek bátorsága és művészete máig inspirálja az embereket. Ezek a nevek azonban egyértelműen rámutatnak arra, hogy a nők szerepe a szabadkőművesség történetében sokkal szűkebb, mint ami indokolt lenne.

A szabadkőművesek hagyományosan elkötelezettek a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség iránt. Tevékenységeik során kiemelt figyelmet fordítanak olyan ügyekre, mint az oktatás fejlesztése, az abortusz jogi kereteinek megteremtése, valamint a nők és gyermekek védelme a bántalmazás ellen. Szívesen hallanék egy női szabadkőműves véleményéről is, hogyan élik meg ezt a közösségi elköteleződést, és milyen személyes tapasztalataik vannak ezekben a kérdésekben.

Beszélgetőpartnerem szerint a nők hiányának történelmi okai vannak. Néhány nőt ugyan befogadtak a 18. század eleji páholyokba, de később már csak olyan férfi lehetett tag, aki nagykorú és szabad volt. A nők ekkor még jogilag kiskorúnak számítottak (Franciaországban csak 1944-ben kaptak választójogot). Mivel a kőműves mesterség eredetileg férfiak által végzett munka volt, ez a hozzáállás magától értetődőnek tűnt.

A 19. század végén elkezdtek kibontakozni a vegyes páholyok, mint például a Le Droit Humain, amelyek lehetőséget biztosítottak a férfiak és nők együttműködésére. Ezt követően különösen a női rendek is megjelentek, mint a Grande Loge Féminine de France, amely a női szabadkőművesség jelentős mérföldkövévé vált.

"A Franciaországi Nagyoriens esetében a nők felvétele nagyon nehéz ügy volt. Sok éven át tartott, mire többségbe került az a vélemény, hogy szükség van rá. Az elgondolás az volt, hogy nem lehet egyik napról a másikra rákényszeríteni a páholyokra a vegyes tagságot."

A GODF-ben 2010 óta engedélyezik a páholyoknak a nők felvételét. Ma az 52 489 tagból 6 707 nő. A mintegy 170 000 franciaországi szabadkőműves körülbelül 20 százaléka nő - Lucie Masse becslése szerint. Ez a világon a legmagasabb női arány a szabadkőművességen belül.

Az idegenkedést több férfi azzal magyarázza, hogy a nők jelenléte "izgalomba hozza", és így nem tud megfelelően gondolkodni.

"Pedig sokan úgy vélik, éppen az lenne a férfi feladata, hogy kontrollálja az ösztöneit. Mások úgy érzik, férfiközegben könnyebb megnyílni, intimebb gondolatokat megosztani - a szabadkőművesség ugyanis időnként önfeltárást kíván. Hozzáteszem, hogy néha nők is így vannak ezzel" - magyarázta Lucie Masse. És hozzáteszi: "Én a választott koedukáció híve vagyok, nem a rákényszerítetté. A nyitottság, a rugalmasság, az alkalmazkodás híve vagyok. A szabadkőművességnek már az alapelveiben is benne kellene lennie ennek a fajta nyitottságnak."