Készülj fel, mert megérkezett a legnagyobb fenyegetés: ha ezeket a tüneteket tapasztalod, ne habozz, keress fel egy szakembert!

Szakértők figyelmeztetik az allergiásokat, hogy a pollenszennyezés szintje folyamatosan emelkedik, és közeledik a legkomolyabb kihívás: a parlagfű. Számtalan ember számára ez az időszak különösen nehezen viselhető, hiszen a növény virágzása jelentős tüneteket okozhat.
Már most érdemes felkészülni a parlagfű virágzására, mondta az InfoRádióban Tamási Lilla professzor, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspatológiai Szekciójának elnöke. A parlagfűre vagy fekete ürömfélékre érzékenyek július végétől októberig jelentkezik az allergia, a nyári gyomokra érzékenyeknél már júniustól jönnek a tünetek.
"Minden beteg tudja, hogy mikor szoktak megjelenni a tünetei. Az a szakmai tanács, hogy ezelőtt két héttel érdemes elkezdeni szedni azt a gyógyszert, amit a háziorvossal vagy a szakorvossal megbeszéltek. Nagyon enyhe betegség esetén a gyógyszertárban kapható készítmények is megfelelőek - azoknál, akiknél két hétnél rövidebb ideig tartanak a tünetek -, de a többi beteg esetében javasoljuk, hogy inkább háziorvosával, vagy allergológiai szakrendelésen, pulmonológiai, fül-orr-gégészeti szakrendelésen konzultáljon. A gyógyszerek alapvetően antihisztaminokat tartalmaznak, illetve leginkább szteroid tartalmú orrspray-eket szoktak még felírni. Ezek kombinációjával a betegek 95 százalékánál nagyon jó tüneti kontrollt lehet elérni, amennyiben csak szénanátha a betegség" - mondta a professzor.
Orvosi vizsgálatra különösen akkor van szükség, ha bármilyen asztmás tünet is jelentkezik, például
köhögés vagy nehézlégzés, mert ez a kettő csupán allergiától nem alakul ki.
Továbbá ha az orrtünetek egyoldalúak, tehát ha csak az egyik orrfelet érintik, az szintén nem allergia, vagy ha több szervet érintő allergiás folyamatok vannak, például akár a bőr is érintett lehet, akkor szintén orvosi kivizsgálásra van szükség - sorolta Tamási Lilla.
Az orvosok azt tanácsolják az allergiásoknak, hogy száraz, meleg és szeles időben délelőtt és kora este lehetőleg ne tervezzenek szabadtéri programot, például ne akkor nyírják le a füvet. Hazaérkezés után öltözzenek át, a szokásosnál gyakrabban zuhanyozzanak, mossanak hajat és cseréljék le az ágyneműt. Késő este és éjszaka szellőztessenek, illetve akkor, ha esik az eső vagy közvetlenül utána, mert olyankor a legkevesebb a pollen a levegőben.