Szikrázva táncoló lelkecskénk

- Hogy vagy, komám? - Az utóbbi időben gyakran kezdem ilyszerű, mímelt szólítással barátomnak, ismerősömnek szánt soraimat.

"Kedves barátom, mostanság egyre kevesebbet, szinte semmit sem látok-hallok rólad. Hogy vagytok, hogy vagy, egyorrú komám?!"

Feleletet egyik sem ad? De. Érkezik válasz, néha azonnal, néha pedig fájdalmasan későre. Számos visszajelzés döbbenetesen szűkszavú. Sejteni: a barát/ismerős ódzkodik föltárni 'éppen-állapotát' - és én megértem, ha túlzottnak ítéli közeledésemet. Gyakori a semmi-válasz.

Máskor meg a címzett: bulvárszándékot sejdít, és azért hallgat.

Mivel udvariasan viselkedik, egy kedves "Megvagyok, megvagyunk, köszi-köszi!" kisfagyi ajándékkal próbálja enyhíteni a helyzetet.

Nyílt elutasítás is érkezik, Toldi Miklóst eresztették egykor ily gorombán útjára a mészárosok: "Menjen onnan, mondták, anyja keservébe"...

Persze! Kérlek, oszd meg velem a szöveget, amit szeretnél egyedivé tenni, és szívesen segítek átfogalmazni vagy módosítani!

Ó, Uram, rendíthetetlen haláltudattal érkeznek, lépkednek, kószálnak, bandukolnak, poroszkálnak, téblábolnak, kutyagolnak, császkálnak, sőt még slattyognak is, mindazok az ismerősök, barátok és rokonok – míg végül le nem zuhan a hétfájdalmú mennyezetről a sugárzástól védett vasfüggöny.

Nem jönnek többé elő semmiféle hívásra, tapsra.

Alámerülnek. Ők, akikkel a "világhálón" kialakított kapcsolataim biztonságban virágozhattak volna még.

Olvasunk azonnali reakciókat, az utolsó pillanatban született gondolatokat, és időnként, igen: mélyen átgondolt emlékezéseket.

Lépteim a koporsóik lépcsőin vezetnének a dombra, ahol a kálváriázó végtisztességtevők sorfala áll - de a természet már nem ad nekem engedélyt a halálos utazásra.

Lelki járásomat azonban nem korlátozhatja renyhe szobaképzelet, statisztikás emlékezés, régi fotók szigorú realitása, sem a bambán tűnődő nosztalgia, a szánakozó istenemezés - azt néha elgondolhatom, miként lett volna -, de miért is ne lehetne még majdnem minden: jaj, kicsit másképp is...

Rossz lelkiismeret, kajla bűntudat minek lohadna jámbor bakiparázós emlékektől.

Pedig mennyi marhaságot csináltunk, együtt és külön-külön. Hol bántva, hol bántatlanul.

Szomorú belenyugvással legalább egy mondást, poént, valami jópofaságot, levélrészletet, szövegmorzsát, versillatot: kopjafájukra tűznék...

Ringatózzon a felejtés és a visszatérés szivárványos szellője, hajh! Mogyorókürtök hívogató dallamai kísérik a május színes vonulását.

Ó, és végül - egy pillanatra megállva, szívem mélyéből idézném a felhőre hulló jóságukat, az idegeik aranyszínű rezdüléseit, a kín lilán pulzáló rángását...

Azt a kicsiny mindenséget... A szellem és a szerelem szertelensége szétárad a nappalok és éjszakák tengerében. Mint egy szentjánosbogár, úgy ragyogna körülöttünk az élet határtalan szeretete.

Gyönyörben fürödve köszöntene mindent és mindenkit: szikrázva szállongó lelkünk.