A II. világháború során az amerikaiak egy különleges, szokatlan taktikával próbálták volna meglepni a japánokat: sugárzó rókákat vetettek volna be. Ezek az állatok nemcsak hogy különleges szimbólumai lettek volna a bátorságnak és a leleményességnek, hanem

Az amerikaiak időnként meglehetősen szokatlan ötletekkel rukkoltak elő az ellenség legyőzésének érdekében. A II. világháború során például egy különös tervet eszeltek ki, amely szerint a japánokat a folklórjukban szereplő, misztikus rókákkal próbálták volna megijeszteni.

A japán kultúra lenyűgöző mélységekben merül el a spirituális hagyományok tengerében. Jelenleg több mint 87 millió ember él az országban, akik szoros kapcsolatban állnak a sintó vallással, amely az élet szerves részét képezi. A különböző istenségeknek szentelt szentélyek szinte minden sarkon feltűnnek, varázslatos atmoszférát teremtve. A japán népköltészet egyik legérdekesebb aspektusa a jókai, ezek a mítikus lények, amelyek a fantázia és a valóság határvonalán léteznek. Különösen figyelemre méltó a kicune, ez a misztikus róka, amely a népi mesékben gyakran tűnik fel, varázslatos képességeivel és titokzatos természetével elbűvölve a hallgatóságot.

A történetek szerint ezek a rejtélyes rókák gyakran átverik és becsapják az embereket, ám nem ritka, hogy védelmezőként lépnek fel, vagy akár szeretetteljes feleségként tűnnek fel. A japán kultúrában a rókák nem csupán szellemi lények, hanem különleges képességekkel bíró teremtmények, akik a mitológia mélyén sokféle szerepet játszanak.

A II. világháború idején ezek a népi hiedelmek majdnem az Egyesült Államok eszközeivé váltak a japán nép ellen vívott pszichológiai hadviselésben. A terv, amely az "Operation Fantasia" nevet kapta, akkor született, amikor William Donovan, az Amerikai Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (OSS) vezetője azt mondta tudósainak, hogy találják ki, hogyan lehetne "túljárni" a tengelyhatalmak katonáinak eszén.

Ed Salinger korábban üzleti tevékenységet folytatott Tokióban, ami lehetővé tette számára, hogy közelről megismerje a japán népi hagyományokat. Úgy vélte, hogy az amerikaiak ezt a tudást felhasználhatnák arra, hogy félelmet keltsenek a japánokban, ezzel rájuk kényszerítve a megadás lehetőségét.

Donovan felhívására rengeteg piszkos ötlet érkezett, köztük a robbanó palacsintapor, élő denevérekre erősített gyújtóbombák, hadifoglyoktól információk kinyerésére használható igazságszérum, valamint egy undorító szagú spray, amely az ürülék visszataszító bűzét utánozta, és persze az Operation Fantasia.

Ed Salinger a kicunét, a varázserejű, róka alakú szellemet akarta felhasználni a háborúban.

A javaslat kiindulópontja az a megfigyelés volt, hogy a mai japán társadalom tagjai fogékonyak a babonákra, a rossz szellemekre és a természetfeletti jelenségekre. Ezek a hiedelmek tudatosan aktiválhatók és serkenthetők.

- fogalmazta meg Salinger egy naplójában, ahol részletesen kifejtette a gondolatát.

A kezdeti elképzelés szerint róka formájú léggömböket engedtek volna szabadon a japán falvak felett, hogy félelmet keltsenek a lakosság körében. A katonák emellett rókahangokat utánzó hangszereken játszottak volna, így azt a látszatot keltve, mintha a kicune, a japán mitológia rókájának szelleme támadta volna meg őket. Azonban végül ezt az ötletet elvetették, és a fókuszt inkább Kínában és Ausztráliában élő rókákra helyezték.

A végső koncepció megalkotásakor az első kihívást az jelentette, hogy hogyan is lehetne fényt adni a rókák számára, és milyen festék lenne a legmegfelelőbb erre a célra. Végül a választás a rádiumot tartalmazó festékre esett. Ezzel a döntéssel azonban komoly egészségügyi kockázatokkal is számolni kellett, hiszen 1917-ben azok a nők, akik óraszámlapokat díszítettek e világító festékkel, súlyos problémákba ütköztek: vérszegénység, csonttörések és az állkapocs elhalása kínozta őket. A festékecset hegyének formázása érdekében ugyanis gyakran az ajkukkal érintkeztek a veszélyes anyaggal, ami közvetlenül hozzájárult a szennyeződéshez.

A következő kihívás az volt, hogy a radioaktív festék hogyan tapadhatna meg az állatok bundáján. E célból az OSS Harry Nimphiushoz, a Central Park állatkert állatorvosához fordult. Az orvos kísérleti célból egy mosómedvét festett be. Az állatot szigorúan őrizték, és gondosan elrejtették a nyilvánosság elől. Néhány nap múlva a festék továbbra is épen maradt, így e kérdés megoldása sikeresen lezárult.

A természetfeletti vonásokkal bíró rókák hatásának vizsgálatára az OSS úgy határozott, hogy 30 világító rókát szabadon enged Washington D.C. Rock Creek Parkjában. A cél az volt, hogy megfigyeljék, hogyan reagálnak a helyiek ezekre a különös lényekre. Ha a rókák az amerikaiakat megrémítik, akkor valószínű, hogy a japánok számára még inkább ijesztőek lesznek.

Egy 1945-ös nyári éjszakán az OSS munkatársai szabadon engedték a rókákat a parkban. A szellemszerű jelenések látványa először zavart, majd rémületet keltett az esti sétájukat végző járókelőkben. Egy közölük annyira megijedt, hogy értesítette a Nemzeti Park rendőrségét, amely az incidensről így számolt be:

A rémült polgárok, akiket megrázott a sötét park mélyéből előtűnő, szellemszerű lények látványa, kétségbeesetten sikoltva menekültek.

Ekkor azonban újabb probléma merült fel. Hogyan juttatják el a rókákat a japán szigetekre? Az OSS eredetileg azt tervezte, hogy a tengerbe dobják őket, és hagyják, hogy kiússzanak a partra, de nem volt egyértelmű, hogy túlélnék-e az utat. Egy kora reggelen, a köd leple alatt egy csapat befogott rókákat pakolt fel egy hajóra, majd Japán közelében a személyzet egyenként dobta őket a hideg, sós vízbe. Az állatok úszni kezdtek, és életben maradtak, de mire partot értek, a festék nagy része lemosódott róluk, és perceken belül a maradékot is lenyalták. Így a próbálkozás kudarcot vallott.

Egy másik változat szerint a szövetségesek ügyével rokonszenvező japán állampolgárok "a rókaszellemtől megszállt személyeket szimulálnának, akik állítólag a róka szelleméből fakadó furcsa énekeket mondanak el". Vagyis Salinger terve az volt, hogy megszállást eljátszó személyek rókákról beszéljenek tébolyultan. Végül 1943. szeptember 24-én Stanley Lovell, a Fantasia felügyeletéért felelős OSS kutatási és fejlesztési részlegének vezetője azt javasolta, hogy hagyjanak fel a tervvel.