"Fontos, hogy elismerjük Chema pozitív hatását a válogatott fejlődésére."
A magyar férfi kézilabda-válogatott sorozatban harmadik alkalommal jutott be a legjobb nyolc közé a világbajnokságon, és Konkoly Csaba, a Vasas női csapatának vezetője, a nehéz körülmények ellenére is optimistán értékeli a csapat teljesítményét. A legutóbbi mérkőzés során, sajnálatos módon, az utolsó percekben 5-0-ás sorozatot elszenvedve maradtak le az elődöntőről. Chema Rodríguez kinevezését a szövetség részéről a szakember a legjobb döntésnek tartja. Bár a csapat játéka nem volt olyan kiemelkedő, mint az előző világversenyeken, jelentős pszichológiai fejlődésen mentek keresztül. A 7 az 5 elleni taktikát viszont sosem alkalmazná, mivel az túlzott kockázatot jelent.
Egy történelmi ötödik helyezés, egy sikeres olimpiai selejtező, majd a csoportkörbeli nehézségek ellenére viszonylag jól teljesítő olimpiai szereplés után az idei világbajnokságon a szövetség a negyeddöntőt tűzte ki jövőbeli célként, míg az elődöntő elérése szuperbravúrnak számított volna. A kérdés most az: vajon a nyolcadik helyezés csalódást kelt-e, vagy inkább elismerésre méltó eredmény?
A mutatott játék és stabilitás alapján, csak azt mondhatnám: az a jó csapat, amelyik gyengébb játékkal is nyerni tud. A magyar válogatott nagyon sok pozitívumot és fejlődést mutatott, éppen a pszichés megerősödésben. Szakmailag egy-két pozícióban maradhatott hiányérzet, éppen azért, mert az előző Eb-n vagy olimpián nagyobb részt vállaltak bizonyos játékosok: akár Imre Bence, vagy Fazekas Gergő, akinek stabilabb, gólerősebb és taktikailag is jobb volt a korábbi cserejátéka. Átlövőben Ilic Zoran nagyon sokat fejlődött, Lékai Máténak akkor is elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a válogatott nyolcba került, ha sokan szapulják. Persze, azért akadtak hiányosságok a többi csapatrészben, szóval ebből a szempontból érezhető kis csalódás.
A tény, hogy a világ legjobb nyolc válogatottja között szerepelünk, különösen figyelemre méltó. Főleg most, amikor már két nem európai csapat is a negyeddöntőbe jutott, és a kézilabda egyre szélesebb körben hódít a globális színtéren. Ráadásul a férfimezőny folyamatosan erősödik, ami még inkább kiemeli ezt a teljesítményt. Ez valóban egy fantasztikus eredmény!
A szerbek ellen vívott felkészülési mérkőzés során a játékunk nem volt zökkenőmentes, de a világversenyek sajátossága, hogy egy erős csapat a meccsek során fokozatosan formába lendül. Ezzel szemben az északmacedónok ellen csak egy nehezen kiharcolt döntetlent tudtunk elérni, míg a középdöntőben Ausztria és Katar ellen is igencsak gyenge teljesítményt nyújtottunk az első félidőkben. Mi okozhatta ezt a problémát?
Ezt a kondiedzőtől kezdve a csapatpszichológusig a stábnak kell kielemeznie, hogy ez a fajta ráhangolódás és gyengébb meccskezdés minek volt köszönhető. Az biztos, hogy mindenki úgy ment bele a csoportba, hogy Észak-Macedónia nehéz, de fix meccs lesz, aztán a döntetlennel össze is zavarodott minden. Ott lehetett a fejekben, hogy akkor a következő ellenfél már nem lesz olyan gyenge? De közben az is látni kell, hogy ez a sportág fejlődött annyit, hogy az erőbeosztásokat patikamérlegen kell mérni. Az osztrákok, akiket eddig lesógoroztunk, csak összekalapáltak egy baráti társaságnak tűnő, jó csapatot. Vagy láttam Chilét, amely egy félidőn keresztül olyan 5-1-es védekezést mutatott be Brazília ellen, hogy tanítani kellene.
Nemcsak futballra, de a kézilabdára is igaz lassan, hogy tízmillió szakértő országa lettünk. A negyeddöntős horvát meccsel kapcsolatban a szurkolók két dolgot emlegetnek: Lékai Mátét szidják az eladott labdái miatt, illetve Chema Rodríguezt szapulják, amiért erőltette a 7 az 5 elleni játékot. Szakmailag hogyan látja a szövetségi kapitány szerepét, főleg annak tükrében, hogy ez olyan edzőről van szó, aki folyamatos innovációkon gondolkodik?
Abszolút elfogadom az innovatív törekvést, de amikor ez a csapat eredményességét veszélyezteti, akkor nem szabadna kockáztatni. A másik keddi negyeddöntőn Juan Carlos Pastornál is mindenki el volt ájulva, hogy Egyiptom a 7 a 6 elleni felállással visszajött, és megfogta a franciákat. De ugyanúgy kérdezem magamtól is: az utolsó három tizedmásodpercben milyen szituációban kapta a gólt az afrikai csapat, amellyel kikapott és kiesett? Üres kapus szituációval...
Ha ez ennyit jelent, akkor fogadjuk el, hogy van ennek árnyoldala is, hiszen a 7 az 5 elleni játék folyamatos kockázatokat rejt magában.
Akkor ez nem forradalmi újítás?
Természetesen, itt van egy egyedibb változat a szövegből: Tényleg lenyűgöző, amikor az ember találkozik egy új nézőponttal. Emlékszem, egyszer Ljubomir Vranjes tartott egy előadást a kétirányítós játékról, ami különösen izgalmas volt. Arról mesélt, hogy a két irányítónak együtt kell játszania a két átlövővel, így támadáskor négyen helyezkednek el a pályán, ahol korábban hárman voltak. Ez egy szokatlan, de ígéretes ötlet lehet, főleg ha valaki igazán hisz benne. Mi, a "régi vágású" magyar edzők, úgy gondolkodunk, hogy az emberelőnyöket meg kell nyernünk. Legyen az 1-0 vagy 2-1, az eredmény számít; ha döntetlent hozunk ki, az már nem a legjobb teljesítmény. Jelenleg én is hasonló kihívással nézek szembe a csapatomnál: hat emberelőnyből csupán egy gólt tudunk szerezni. De eszembe se jutna kipróbálni a 7 a 5-öt, hiszen ha a 6 a 5 ellen nem vagyunk eredményesek, akkor minek kockáztatni az üres kapus felállással?
