Joszif Visszarionovics Sztálin, aki egykor ortodox papnövendék volt, később a történelem egyik legkegyetlenebb diktátorává vált.

Vlagyimir Iljics Lenin hatalomra jutásának hátterében német támogatás állt, amely kulcsszerepet játszott a bolsevik forradalom kibontakozásában.

A hivatalos források alapján Joszif Visszarionovics Dzsugasvili, akit ma sokan Sztálin néven ismernek, 1879. december 21-én látta meg a napvilágot a grúziai Goriban. Egyes egyéb források azonban azt állítják, hogy születése már 1878. december 18-án megtörtént.

Apja cipész mesterségéből élt, míg anyja cseléd és mosónő volt, így a gyermekkorát a szegénység árnyékában töltötte. Anyja kívánsága vezette őt a tifliszi (ma: Tbiliszi) ortodox papi szemináriumba, ahol az oktatás során mélyebb betekintést nyert a világba. Itt olvasmányai és az új barátságok hatására kezdett ébredezni benne a nemzeti és társadalmi ellentmondások iránti érzékenység, ami végül arra ösztönözte, hogy csatlakozzon a helyi szociáldemokrata mozgalomhoz.

Illegális cselekedetei következtében eltávolították a papneveldéből, ezt követően Koba (Fékezhetetlen) néven folytatta pályafutását a mozgalomban. Az orosz szociáldemokrácia bolsevik irányzatának elkötelezett támogatója lett.

1902 és 1917 között több ízben letartóztatták, de ő mindig ügyesen megszökött a szibériai száműzetésből. Koba, aki kiváló szervezőként vált ismertté, nem csupán a forradalmi tevékenységek irányításában jeleskedett, hanem (kétes) hírnevét azzal is öregbítette, hogy a forradalom finanszírozásához expropriációkat, vagyis kisajátításokat szervezett. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy pénzszállítmányokat fegyveres akciók keretében raboltak el.

1912-ben Lenin javaslatára beválasztották a bolsevik párt Központi Bizottságába, 1913-ban már Sztálin néven jegyezte Marxizmus és nemzeti kérdés című brosúráját.

Sztálin Szuren Szpandarjan örmény bolsevik mozgalmárral 1915-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)

1917 márciusában aktuális száműzetéséből Pétervárra visszatérve a bolsevik párt központi lapját, a Pravdát szerkesztette, és tagja volt az októberi fegyveres felkelést irányító politikai és katonai központnak. A hatalomátvételt követően nemzetiségi népbiztos lett a kormányban, a polgárháború idején pedig az élelemellátást szervezte délen.

Tagja volt a legszűkebb vezető grémiumnak, a Politikai Bizottságnak és a Szervező Irodának, 1922 áprilisában megválasztották a párt főtitkárának.

Az ekkor már nagybeteg Lenin sokáig titokban tartott politikai végrendeletében rendkívül veszélyesnek tartotta Sztálint a kezében összpontosuló túl nagy hatalom miatt, erőteljesen kifogásolta goromba modorát, és még leváltását is megfontolásra ajánlotta a vezető párttestületeknek.

Lenin 1924. januári halála után a párton belüli frakcióharcokban Sztálin ügyesen lavírozott, egymás ellen játszva ki vetélytársait.

Először Trockijt száműzte, majd fokozatosan eltávolította a hatalomból (1940-ben végül megölte), később a harmincas évek koncepciós pereiben kivégezte többek között Kamenyevet, Zinovjevet, Buharint, valamint a Vörös Hadsereg vezető tábornokait is.