Orbán Viktor és az AfD közösen dolgoznak azon, hogy lebontsák a határokat.
Ezt igazán nehéz lett volna elképzelni még néhány évvel ezelőtt. A politikai józanság és a tisztánlátás hozta el ezt a pillanatot: ma Budapestre látogatott Orbán Viktor, a magyar miniszterelnök és a Fidesz elnöke, hogy nyilvánosan találkozzon Alice Weidel-lel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnökével, aki a február 23-i Bundestag-választások kancellárjelöltje is egyben.
Nem könnyű helyzet. De a mai találkozó mindent figyelembe véve előremutató volt: ismerkedő megbeszélést tartottak azok, akiknek egyre nagyobb szavuk van otthon. Így a számunkra kulcsfontosságú magyar-német kapcsolatokat is befolyásolhatják. Az AfD jobbszélén zűrös figurák is vannak, elhangzottak részükről vállalhatatlan nyilatkozatok. (Akkor is, ha hárommal osztjuk a liberális fősodor folyamatos nácizását.)
Nézzük meg a helyzetet: nem éppen ők a Fidesz által áhított ajándék. Angela Merkel tizenhat éves kancellársága alatt folyamatosan balra terelte a CDU-t, ezzel pedig egy üres teret teremtett a jobboldalon. A politikai világban is érvényes a horror vacui, azaz az ürességtől való félelem. Ezt az üresedést az AfD töltötte ki. A párt körüli hagyományos reakciók – mint a bojkott, a bomlasztás vagy a nácizás – azonban nem hozták meg a várt eredményeket; a párt a 2021-es választásokhoz képest megduplázva a szavazatok körülbelül egyötödére számíthat a közelgő választásokon.
Németországban az AfD-t hasonló karantén veszi körül, mint ahogy a Fidesz-KDNP-t integráló Patrióták Európáért frakciót is próbálják háttérbe szorítani az Európai Parlament keretein belül. A németek ezt a jelenséget tűzfalnak nevezik.
Az elszigeteltség fokozatosan oldódik, hiszen a mindennapi helyzetek ezt megkövetelik. A Bundestagban például nemrégiben a bevándorlásellenes párt szavazatai révén fogadtak el egy migrációellenes nyilatkozatot, ami valódi tabudöntögetésnek számít Németországban, és felháborodást keltett a baloldali politikai körökben. Az AfD politikai stratégiáját a fősodorbeli pártok már nem nézhetik félvállról, mivel eddigi próbálkozásaik a párt kirekesztésére rendre kudarcot vallottak. Nemrégiben komoly energiát fektettek abba is, hogy az egyes tartományi kormányok összetételét az AfD figyelembevételével alakítsák ki. Ezen kívül az AfD az energiapolitikában is a józanság hangját képviseli.
Európa jelenlegi migrációs, háborús és genderproblémáit látva nem lenne meglepő, ha az AfD-nek a mai találkozón túlmutatóan is dolga lenne utóbb egymással. Megcsináljuk! (Wir schaffen das) -- hirdette Merkel a 2015-ös migrációs hullám idején. Németország kicsinálja önmagát (Deutschland schafft sich ab) -- ez pedig Thilo Sarazzin botránykönyvvé lett bevándorlásellenes bestsellerének volt a címe. Ő nem volt AfD-s, de felvetésével sokak szívéhez utat talált.
A kérdés valójában az, hogy a többség inkább egy -- ideig-óráig -- németül beszélő Globálországban, vagy pedig a hagyományos értelemben vett német Németországban szeretne élni. Olaf Scholz, a távozó kancellár, szinte büszkén említi, hogy a német lakosság egyharmadát bevándorló hátterű egyének alkotják. A bukott kormány programja szerint Németország egy sokszínű bevándorlótársadalom, amelynek belbiztonsági, lakhatási és egyéb integrációs kihívásait azonban úgy tűnik, hogy másokra hárítja.
A magyar vezetés a kultúrájában magyar Magyarország mellett elkötelezett. Ez kapcsolódási pontot jelenthet az AfD felé, de hogy mi lesz ennek a kifutása, még korai megítélni.
