Körülbelül 100 milliárd forintos támogatást nyújtottunk Ukrajnának és a menekülteknek.


Magyarország az orosz-ukrán háború ezer napja alatt 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket - jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a beregsurányi segítségponton tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

Soltész Miklós kiemelte, hogy a karitatív szervezetek óriási szerepet vállaltak a segítő munkában, hiszen összesen 5500 tonna élelmiszert, ruházatot és gyógyászati segédeszközt juttattak el Ukrajnába, ami körülbelül 13 milliárd forintot képvisel.

Fantasztikus mértékű összefogás valósult meg Magyarországon, ahová eddig 1 millió 437 ezer menekült érkezett a szomszédos országból. Az öt magyar-ukrán határ menti segítségponton eddig összesen 673 ezer embert láttak vendégül – mondta el az államtitkár.

Kifejtette, az ország eddigi legnagyobb humanitárius akciójában a menekültek számára szállást, ételt, ruházatot, egészségügyi ellátást, munkahelyet, oktatási és ingyenes utazási lehetőséget biztosítottak, a családoknak üdülést, az ukrán sportolóknak pedig felkészülési helyszínt tettek elérhetővé.

Ezen kívül energetikai vonatkozásban is támogattuk Ukrajnát, áramszállítás révén - emelte ki az államtitkár.

Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy a háború kitörésekor öt, Kárpátaljával határos magyar településen - Záhonyban, Beregsurányban, Barabáson, Lónyán és Tiszabecsen - állítottak fel segítségpontot. Záhonyban és Beregsurányban ez jelenleg is működik a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában.

Az államtitkár kifejezte háláját a menekültek befogadásában és ellátásában részt vevő hat karitatív szervezet, valamint a helyi önkormányzatok áldozatos munkájáért. Emellett kiemelte a Kárpátalján végzett segítő tevékenység fontosságát is. Hozzátette, hogy külön köszönet illeti az állami intézményeket, a hatóságokat és a kormányhivatalokat is az elkötelezett munkájukért.

Related posts