Miért éppen Sopronban található a Tűztorony? Talán más városokat nem sújtottak tűzvészek?

Győrben is volt egy hasonló tűztorony, de azt 130 éve lebontották. Olyan gyorsan megbánták, hogy néhány évvel később felépítették a másolatát - bár ilyen néven senki ne keresse a városban.

Azonnal felfedem a címben szereplő kérdésekre a válaszokat: "nem csupán ott található" és "azonban tényleg fenyegetett". De érdemes elgondolkodni, miért éppen a soproni tűztorony vált Magyarország legnevezetesebb példájává.

Először is, érdemes megemlíteni, hogy a tűzvész évszázadok során komoly fenyegetést jelentett a városok életére - természetesen nem csupán Sopron esetében. Az akkori városokban a nyílt lángok és az éghető anyagok mennyisége jóval magasabb volt, mint napjainkban. Gondoljunk csak a házakra: szerkezetük, tetőik és sok esetben még a falak is bőven tartalmaztak faanyagot. Ráadásul a katonaság lőportornyai is hozzájárultak a veszélyhez. Ehhez a zsúfolt beépítés és a szűk utcák, valamint az egymásra tapadó kis házikók világa párosult, ami még inkább fokozta a tűz terjedésének kockázatát.

A tűzvészek tragikus történetei közé tartozik a budapesti 1723-as katasztrófa, amely több napon át pusztított, valamint az 1802-es debreceni tűz, amely során öt óra leforgása alatt 1500 ház semmisült meg. A Tabán területén legalább három jelentős tűzvészt jegyeztek fel, de az 1810-es esették a legszörnyűbbnek számít. E tűzeset során a vízhiány miatt borral próbálták meg megfékezni a lángokat, ennek ellenére az egész település, sőt, a Pestre vezető hajóhíd is a tűz martalékává vált, a halálos áldozatok száma változó források szerint ötven és száz között mozgott. Brassó városában 1689-ben több száz ember vesztette életét a lángok között, és e katasztrófával együtt megsemmisült az ország legfontosabb könyvtára is.

Felesleges tovább sorolni a helyeket és az évszámokat: gyakorlatilag minden város történetében van néhány olyan pusztító tűzeset, ami után a települést újra kellett építeni.

Éppen ezért viszonylag korán nekiláttak a tűzőrségek megszervezésének. Amennyiben időben felfedezik a lángok megjelenését, lehetőség nyílik a tűz lokalizálására, ezzel megóvva az egész várost a pusztulástól. Ezek az őrhelyek általában magaslatokon helyezkedtek el, mint például a vártorony, a templom tornya vagy akár a városháza csúcsán.

Az ország számos pontján, különösen az alföldi városokban, találkozhatunk olyan impozáns tornyokkal, melyek körben erkélyekkel rendelkeznek. Ezek az építmények nem csupán esztétikai célokat szolgáltak, hanem praktikus szerepet is betöltöttek: a tűz megfigyelésére épültek. Gondoljunk csak a kecskeméti Nagytemplomra, a békéscsabai Kistemplomra vagy a szegedi városházára, amelyek mind e funkciót hordozzák. Érdekes módon, a budai Mátyás-templom tornyában is folyamatosan figyelték a város biztonságát, hiszen a tűzőrség egészen 1911-ig őrizte a Polgárváros nyugalmát.

Ahol az ilyen tornyok nem kapcsolódtak egy jelentős közintézményhez – mint például a templom vagy a városháza –, ott a tűztorony elnevezés vált általánossá. A veszprémi torony egykor a vár része volt, de miután elvesztette hadászati szerepét, új célt talált magának. A kolozsvári torony a városkapu részeként funkcionált, míg a szécsényi harangtoronynak eredetileg harangozási célokra épült. A szatmárnémeti torony pedig kifejezetten tűzoltási célokat szolgált.

Mind közül a leghíresebb a soproni, mely eredetileg szintén a városkapu tornya volt. Már önmagában ez is különlegessé teszi, hiszen az 1200-as években épült. Ebből az időből pedig tornyunk is kevés maradt fenn, nemhogy városkapunk.

A mai Magyarország földjén valójában ez az egyedüli.

Bár az épület az évek során többször is átalakításokon esett át, a különböző építkezési fázisok még mindig jól megfigyelhetők rajta. Az alsó, masszív, hengeralakú szakasz az Árpád-kor emlékét idézi (sokan úgy vélik, hogy római alapokra épült). A tűzfigyelő erkély a későreneszánsz stílus jegyeit hordozza, míg a fölötte emelkedő óratorony barokk formái lenyűgöznek. Az épülethez tartozó évszám is figyelemre méltó: 1735, amely a barokk korszakra utal.

Történetének legfurcsább epizódja, hogy az 1676-os soproni tűzvész során még a torony is lángra kapott. A pletykák szerint a tűz forrása két gyerek volt, akik otthon gesztenyét sütöttek, de kissé elkalandozott a figyelmük, és a végeredmény katasztrofális lett.

A legnagyobb veszély azonban nem a korai évtizedekben fenyegette az építményt, hanem a 19. század végén, amikor az ország számos gyönyörű városkapuját, így Kőszegtől Budáig, elpusztították, mivel nem feleltek meg a kor új közlekedési követelményeinek. A szélesítés nem volt opció, így a bontásra esett a választás. Sopronban viszont, Kiss István és Schulek Frigyes érdemeinek köszönhetően, egy csoda folytán sikerült megmenteni ezt a különleges építményt. Az épület állapota azonban rendkívül rossz volt, ezért a kocsiforgalmat kizárták, és a kaput szűkítették, ami lehetővé tette a megóvását. Így, több mint egy évszázadon keresztül, félig elfalazott állapotban maradt. Csak a 2000-es évek elején sikerült megerősíteni az alapokat, így 2012-re a kapu visszanyerhette eredeti szélességét.

A megye másik híres tűztornyos kapujának azonban nem volt ilyen szerencséje. Győrben is volt ugyanis tűztorony, nem is akármilyen. Az alja ennek is középkori eredetű volt, hiszen a város Fehérvári-kapuja volt itt. Erre építették rá az 1790-es években a büszke tornyot, mely száz éven keresztül a város éke, és tűzvédelmének legfontosabb eleme volt.

A 19. század vége felé, amikor Sopron kivételével az ország többi városa is hasonló problémákkal küzdött, Sopronban is egyre inkább zavaróvá vált a szűk kapu. A város vezetése hosszasan latolgatta a renoválás költségeit, végül a bontásra esett a választás. Ma már csak az útburkolat színének eltérő tónusa emlékeztet az egykori kapu nyomaira a Baross Gábor út sétáló részén.

Ahogyan számos más helyszínen is, itt is hamar megbánták a korábbi döntést, és a következő években kiírt új városháza pályázatán előírás lett, hogy az épülethez tűztornyot is illesszenek. Így is történt: Hübner József nem csupán egy szokványos tűztornyot álmodott meg az új épület számára, hanem egyet, amely számos szempontból visszautalt a régi tornyra. A városháza építése 1896-ban vette kezdetét a bontást követően, és amikor végre elkészült, a régi harangot ünnepélyes keretek között helyezték el az új épületben.

Bár az új torony lenyűgöző szépségével és impozáns, 58 méteres magasságával büszkélkedhet – akárcsak a soproni ikertornyok –, mégis, az érzés, amit a régi torony nyújtott, megismételhetetlen. A Tűztorony elnevezése máig is szorosan összefonódik a soproni városkapu ikonjával, amely a legtöbb magyar számára egyfajta szimbólumot jelent.