A kortárs magyar filmekben a színészek motyogása egy sajátos kifejezésmódot tükröz, amely a valóság és a belső érzések közötti feszültséget hangsúlyozza. Ez a technika gyakran a karakterek összetettségét, a szorongásaikat vagy a mindennapi élet apró, de j

A cikk e-mailben való megosztásához kérjük, kattintson ide, vagy másolja ki ezt a hivatkozást, és küldje el: https://demokrata.hu/kultura/motyog-es-hadar-980855/

Nem szükséges mélyre ásnunk a közösségi média hozzászólásainak tengerében, hogy rábukkanjunk a magyar filmek párbeszédeit érintő kritikákra. "A színészek teljesítménye katasztrofális, nem képesek érthetően beszélni..." "Ez a film sokkal jobb lenne, ha a beszédhangok nem lennének olyan zavarosak, hogy néha csak találgatni lehet, mit is mondanak..." "Többször is visszaforgattam a jeleneteket, hogy kiderítsem, mit mondanak, de a siker ritkán látogatta meg a próbálkozásaimat. Hiányzik a hangsúly..." "A fiatal színészek egyre nehezebben artikulálnak. Hadarnak vagy motyognak, ami rendkívül frusztráló..." "A mai fiatalok egyszerűen nem képesek világosan beszélni. A főszereplő fiatal nők hajlamosak félig nyitott szájjal, sziszegve beszélni, ami sokszor már az érthetőséget is rontja, pedig a hallásom rendben van..." "Embertelenül lassú cselekményvezetés, halkan előadott, érzelmek nélküli dialógusokkal telerakott történelmi dráma. Olyan érzés, mintha mindenki váliumon lenne. Az is úgy tűnik, mintha csak felolvasnák a szöveget..." és "az utószinkron borzalmas, vagy egyáltalán nem is létezett? A színésznő beszédstílusa egysíkú. Normálisan is leszinkronizálhatták volna..."

A hozzászólásokból világosan kiderül, hogy a helyzet messze túlmutat a puszta technikai kihívásokon. A párbeszédek érthetősége egyre sürgetőbb kérdéssé válik a streaming szolgáltatások robbanásszerű terjedése és a globálisan elérhető filmek áradata mellett. A nézők már hozzászoktak a prémium hangminőséghez, így a magyar filmekben tapasztalt hangproblémák különösen szembetűnővé válnak. A filmes közönség egyre inkább kritikus szemmel vizsgálja azokat a magyar alkotásokat, ahol a dialógusok követése komoly erőfeszítést igényel. De mi is befolyásolja a párbeszédek érthetőségét? Elégségesek-e a technikai megoldások, mint például a precíz felvételi eljárások, a gondos utómunka vagy az utószinkron, ahhoz, hogy a színészek beszéde tisztán és világosan hangozzon a vásznon? Vagy esetleg a kérdés sokkal bonyolultabb megközelítést kíván, amely a művészi aspektusok mélyebb rétegeit is feltárja?

A Színház- és Filmművészeti Egyetem sajtóosztályával folytatott telefonbeszélgetéseink során többször próbáltunk választ kapni arra, kik volnának az intézmény részéről illetékesek, hogy megszólaljanak a téma kapcsán. Azt kérték, e-mailben küldjünk kérdéseket. Megtettük, ám megkeresésünkre hosszabb idő elteltével sem érkezett válasz. Az e-mailben arról érdeklődtünk, milyen módszerekkel készítik fel a hallgatókat az érthető, mégis természetes beszédmódra a filmforgatások során, valamint mi a véleményük arról, hogy egyes magyar filmekben a beszéd nehezen követhető, és miként lehetne ezen javítani. Felvetettük az élő színpadi színészi játék és a filmekben alkalmazott artikulációs technikák közötti különbségek kérdését is. Szerettük volna megtudni, hogyan érik el a szinkronszínészek kiemelkedő szakmai színvonalát, és vajon ebből a gyakorlatból átültethető-e valami a filmes színjátszásba. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az elmúlt években tapasztaltak-e változást a filmek artikulációjában vagy a hangtechnikai megoldásokban, illetve arra, hogyan hat a művészi szándék - például a realizmus - a párbeszédek érthetőségére. Arra is rákérdeztünk, hogy technikai vagy pedagógiai szinten mire volna szükség a beszéd érthetőségének javításához, és hogy van-e együttműködés a hangmérnökök, rendezők és színészek között mindezek érdekében.

Úgy gondoltuk, ezek a kérdések szélesebb körű érdeklődésre tarthatnak számot, az SZFE részéről mégsem vállalta senki, hogy választ adjon rájuk. Megkerestünk több aktív filmrendezőt is, akik érdemben szintén nem válaszoltak megkeresésünkre. Egyikük határozottan jelezte, hogy a párbeszédek érthetőségével kapcsolatos problémát nem tartja releváns kérdésnek. Ahogy fogalmazott, "az említett problémával kapcsolatban semmi értelmes gondolatom nincsen, sem pró, és sem pedig kontra, nem is nagyon érdekel ez a jelenség, ez egy végtelenül szubjektív dolog, úgyhogy nyilatkozni sem szeretnék róla".

Egy névtelenséget kérő színésznő - nevezzük Melindának - azonban vállalta, hogy részletesen megosztja gondolatait a témáról. A színésznő szerint a párbeszédek érthetőségének kulcsa nemcsak technikai kérdés, hanem szoros összefüggésben áll a színészi játék hitelességével és a rendezői koncepcióval, a rendezői színészvezetéssel.

A rendező szerepe nem csupán a kamera szögének és a képarányoknak a meghatározására terjed ki; ő az, aki irányítja a színészek játékát is, hogy a megfelelő artikulációt és érzelmi kifejezést elérhessék. Ez a folyamat azonban erősen szubjektív, hiszen a rendező sikeressége nagymértékben függ a tapasztalatától és a kommunikációs készségeitől - tette hozzá.

Rávilágított arra a tendenciára, hogy a rendezők előszeretettel alkalmaznak színészek helyett amatőröket, mert attól tartanak, a színészek túlzottan "játszanak" a szerepükben.

- Ez a félelem sok színészt arra késztet, hogy a természetesség érdekében önmagukba kényszerítsenek egyfajta játékstílust. Szélsőséges esetekben ez akár monoton beszédhez vagy élettelen karakterábrázoláshoz is vezethet. A valódi természetesség akkor válik hitelessé, amikor a színész tudatában van annak, hogy mi a szerepe a történetben, és tisztában van azzal, hogy honnan hova kell eljutnia a történet során - osztotta meg Melinda.

A filmes és színházi előadás közötti eltérések kapcsán elmondta, hogy míg a színházban a kifejezőbb mozdulatok és a hangsúlyosabb beszédstílus dominál, a film világában a hangulat sokkal intimebb, ami visszafogottabb játékot és gyakran természetesebb dialógusokat igényel. Ez a megközelítés néha motyogáshoz és monoton elszólásokhoz vezethet. Hangsúlyozta, hogy amikor a rendező azt kéri a színésztől, hogy legyen természetes, az gyakran az érzelmek visszafogását vagy csökkentését vonhatja maga után.

Mit is takar valójában a "természetes" fogalma? A társadalmi normák szerint a mindennapi életben hajlamosak vagyunk elrejteni az érzelmeinket, maszkok mögé bújni, és gyakran ridegek maradunk. Ennek ellenére az érzelmek mélyen ott rejlenek bennünket, és egy színész feladata, hogy ezeket a rejtett érzéseket feltárja. Az igazi természetesség elengedhetetlen feltétele, hogy a legfinomabb gesztusokkal is képes legyen közvetíteni az érzelmeket.

A kisebb költségvetésű magyar produkciók esetében gyakran nincs elég idő és lehetőség a színészi próbákra és finomhangolásra, pedig az előzetes próbák, amelyek során a színész megértheti a karakter ívét, elengedhetetlenek lennének a minőségi produkciók szempontjából. Ugyanis a karakterépítés szoros összefüggésben áll a beszéd érthetőségével, azaz a színésznek pontosan tisztában kell lennie szerepének céljával, a történet kontextusával, és azzal, hogy milyen érzelmi ívet kell bejárnia a jelenetek során. Ha mindez nincs megfelelően kidolgozva, a párbeszédek üressé és monotonná válhatnak. Éppen ezért a rendezőnek fontos szerepe van abban, hogy világos és egyértelmű utasításokat adjon, amelyek segítenek a színésznek abban, hogy érzelmeket vigyen a dialógusokba, és hitelesen kapcsolódjon a nézőkhöz.

- A jól megformált karakter, amelynek személyisége és érzelmi állapota összhangban van a történet világával, automatikusan befogadhatóbbá válik. A nézők számára egy hiteles karakter egyúttal érthetőbb párbeszédeket jelent, mivel az érzelmek erősítik a szavak jelentését, és kapcsolatot teremtenek a szereplők és a közönség között - tette hozzá.

Saját tapasztalatait felidézve elmondta, színésztanulmányai alatt osztályfőnökének köszönhetően a Színház- és Filmművészeti Egyetemen rendező szakos hallgatókkal dolgozhatott együtt.

Az egyetemi évek során rengeteget tanultunk egymástól, de sajnos a filmes és színházi világok ritkán találkoznak. Gyakori, hogy a filmes szakemberek nem ismerik a színészeket, míg a színészek ismeretei a filmesek köréről szintén hiányosak. Ezen kívül a filmesek nem szoktak részt venni a színházi előadásokon, ami jelentősen hátráltatja a magyar filmipar fejlődését - szögezte le.

Kérdésünkre, hogy az utószinkron növelheti-e a párbeszédek érthetőségét, válaszában kiemelte, hogy az utószinkron elsődlegesen a forgatás alatt felmerülő technikai kihívások megoldására jött létre. Ilyenek például a háttérzajok, akusztikai problémák vagy éppen a nem kielégítő minőségű hangfelvételek.

- Az utószinkron önmagában nem elegendő megoldás, ha a színészek motyognak, vagy ha a párbeszédek érzelem nélküli módon hangzanak el. A rendező feladata, hogy a forgatás során gondoskodjon arról, hogy a párbeszédek világosan hallhatóak és könnyen érthetőek legyenek - fejtette ki.

Az utószinkron alkalmazása mellett a filmkészítőknek arra kellene törekedniük, hogy már a forgatás során nagyobb figyelmet fordítsanak a hangminőségre és a párbeszédek érthetőségére. Ennek érdekében a rendezőnek és a hangosztálynak folyamatosan monitoroznia kellene a hangfelvételeket és azonnal jelezniük, ha probléma merül fel. Melinda úgy véli, a párbeszédek érthetősége érdekében fontos, hogy a rendező és a hangosztály egyaránt figyeljen a színészi teljesítményre.

A forgatás során a rendező feladata, hogy fülhallgatóval figyelemmel kísérje a hangminőséget, és azonnal jelezze, ha a párbeszédek nem érthetőek. A motyogás megszüntetése önmagában nem elegendő a probléma megoldásához; a hitelesség és az érzelmek hiánya is jelentős szerepet játszik a dialógusok érthetőségének megteremtésében. Ha a színész beszéde nem világos, a rendezőnek figyelmeztetnie kell őt erre. Ez a fajta jelzés a színházi előadások során gyakori, ám filmforgatáson eddig még nem találkoztam vele - tette hozzá.

Hazánkban a szinkronizálás gazdag hagyományokkal bír, amelyet a kiemelkedő minőség és szakmai precizitás jellemez. Ez a magas szintű igényesség sok néző számára mércét állított fel, hiszen a magyar szinkron nemcsak érthetővé teszi a látott tartalmakat, hanem az érzelmek hiteles közvetítésében is jeleskedik. Ennek következtében a hazai gyártású filmek esetében is elvárás, hogy hasonlóan magas szintű beszédminőséget kínáljanak. Mégis, gyakran tapasztalhatunk éles eltéréseket. Felmerül a kérdés: miért nem tudják a filmes dialógusok minősége elérni a szinkronizálás színvonalát?

Valaki, aki jelentős szinkrontapasztalat birtokában van, vállalta, hogy nyilatkozik a témáról. A szintén a neve elhallgatását kérő színész szerint a szinkronszínészeknek precíz kontroll alatt kell dolgozniuk, ahol az érzelmek és a hangsúlyozás tiszta és érthető közvetítése elengedhetetlen.

- A szinkronstúdiókban a környezet zavaró tényezőktől mentes, a szöveget akár többször is fel lehet venni, amíg a kívánt eredményt el nem érik. Ezzel szemben a filmes forgatások során a színésznek sokszor a helyszín hangulati és technikai kihívásaihoz kell alkalmazkodnia. A szinkronban minden szónak helye van, míg a filmforgatáson az érzelmek gyakran a technikai tisztaság rovására mennek - tette hozzá.

Fontos lenne, hogy a színészek megfelelő beszédtechnikai képzésben részesüljenek, hiszen ez segíthetne abban, hogy a színházi és filmes előadások játékát a szinkron világában megszokott precizitással ötvözzék. Emellett Melindával egyetértek abban, hogy a rendezők és a technikai stábok közötti kommunikáció javítása elengedhetetlen.

Miért nem okozott gondot a párbeszédek érthetősége a szocializmus idején készült filmekben, amikor a technikai felszerelés és a hangfelvételek minősége messze elmaradt a mai standardoktól? A válasz talán abban rejlik, hogy ezen alkotások mögött olyan mély elkötelezettség húzódott meg, amely a kommunikáció tisztaságát és a művészi hitelességet alapvető értékekként kezelte. E filmek készítői nem csupán a szavakra, hanem az érzelmek hiteles átadására is nagy hangsúlyt fektettek. A laikus nézők számára is világos, hogy a kihívás nem csupán technikai jellegű, hanem mélyebb alkotói és művészi dimenziókat is érint. A régi magyar filmek példája egyértelműen azt mutatja, hogy a dialógusok minősége nem csupán a technológiai fejlődéstől függ; sokkal inkább a művészi megközelítéstől, a színészi és rendezői hozzáállástól, valamint attól, hogy a párbeszédek érthetősége mennyire szerves részét képezi a filmkészítés összes folyamatának.