Miért volt szükség arra, hogy a hátsó udvari trágyakupac széléről Moszkvába repüljünk?


Robert Fico elrepült Moszkvába, hogy idehaza kielégüljön néhány tucat kommunista partizán, meg azok a vérnáci hernyók, akik azt hiszik, idővel halálfejes lepke lehet belőlük.

A szlovák miniszterelnök volt az egyetlen EU által etetett kakas, aki a hátsó udvari trágyakupac tövéből sompolygott el kukorékolni Moszkvába. A Vörös teret meg annak dísztribünjét célozta meg, ám csak az Ismeretlen Katonához jutott el. (Meg sikerült lefotózkodnia Putyin hátsójánál!)

Körülbelül így vélekedett róla a putyini protokoll. Ahogy Szlovákiát is szemlélték, ahol talán még akad néhány józan ész.

Lehetséges, hogy éppen emiatt a körülmény miatt maradt Ficótok a háttérben?

A fazon igazán megfeszítette magát, hogy Moszkvában elérje a figyelem középpontját. Hiszen a hivatalos nyugati szövetségesei hajlamosak teljesen figyelmen kívül hagyni őt. Olykor még a csámcsogása és a hónaljszaga is annyira elviselhetetlenné válik, hogy a többiek kénytelenek fintorogni, amikor végül mégis helyet kínálnak neki a közös ebédlőasztal végén.

Tévedés azt hinni, hogy ezt a nagypofájú senkihelyettest Európában csupán a hazája alig észlelhető térképi jelenléte miatt nem veszik komolyan. Valójában ő maga tehet a legnagyobb mértékben a jelentéktelenségéről. Mert már szinte minden szerepet magára öltött, csak akasztott ember nem volt még. Először fanatikus kommunistaként tűnt fel, majd megveszekedett, magyarfaló nacionalistaként csillogott, most pedig a szuverén államférfi szerepében bohóckodik a jelképes nemzeti cirkusz porondján.

Fico moszkvai látogatása pechjére a vatikáni pápaválasztás is közbeszólhatott, ami kissé elhalványíthatta az esemény jelentőségét. Elképzelhető, hogy sokkal kedvezőbb eredményekkel zárult volna, ha az orosz tömeggyilkosnál tett látogatás helyett inkább a Sixtus-kápolna környékén keresztet vetett volna magára.

Akárhogy is alakult a helyzet, a legendás ökör kör tagjai itthon jól megvitathatják, vajon megérte-e Ficóéknak a Fekete-tenger körüli kerülőutat választani, hogy Moszkvába repüljenek. Csak azért, hogy még inkább kiemelkedjenek az Európai Unió páriái közül.

Related posts