A "Magyar Péter karácsonyi mocska" című írás egyedi megközelítést igényel. Fontos, hogy a szöveg hangvétele és tartalma tükrözze az ünnepi időszak sajátos hangulatát, ugyanakkor ne feledkezzünk meg a kritikai éleslátásról sem. Képzeljük el, hogy Péter e
A képmutató az Írás szerint nem csak kellemetlenül alakoskodó figura, hanem ördögi is, hiszen az üdvösség birtokosaként mutatja önmagát, miközben hazug minden szava, tette.
A képmutató az Írás szerint nem csak kellemetlenül alakoskodó figura, hanem ördögi is, hiszen az üdvösség birtokosaként mutatja önmagát, miközben hazug minden szava, tette.
A legnagyobb ellenzéki párt vezetője, aki napi egy-két fotót kiposztol önmagáról a közösségi média oldalán, az aktuális fotói köré annak hírverését adta tartalomként, hogy ő ajándékozna gyermekeket, ám a gaz hatalom nem engedi.
Valójában ez a téma nem csupán az adományokról szól, hanem inkább arról a lehetőségről, hogy az adományok révén kiemelkedhessen valaki a tömegből. Bár ez a megközelítés kétségtelenül ízléstelen, mégis elképzelhető, hogy egy gyengébb ellenzéki politikai figura repertoárjába belefér.
Miként az is természetes, ha ellenzéki politikus kormánypárti politikusokat támad, vagy úgy követel magának figyelmet (sajátos mód), hogy a sajtót szidja vagy üzletembereket.
Ez a rövid írás nem célja, hogy mélyreható elemzést nyújtson annak a hazai Wolandnak a személyiségéről, aki alkatilag mentes az empátiától, mégis sikeresen vonzza a régi ellenzéki pártok szavazóit. Talán még a hívei is egyetértenek abban, hogy a polgári jómodor sosem volt az ő erőssége.
Ezt is lehetséges, ha van rá választói kereslet.
Viszont a lehető legnagyobb képmutatással nem célszerű egy magánszemélyt ezzel a kérdéssel megvádolni.
Lévai Anikónak írt egy különleges hangvételű levelet, amelyben a múlt emlékeire hivatkozva felidézi, hogy gyermekkorában őt ringatta. A levélben kéri a miniszterelnök feleségét, hogy közbenjárjon férjénél, lehetővé téve számára, hogy a Tisza Párt elnökeként olyan módon jelenhessen meg az adományozás keretében készült önéletrajzi írásában, ahogyan azt szeretné.
Lévai Anikó évek óta távol áll a nyilvánosságtól, és nem osztja meg élményeit a közélet színpadán. Ritkán hallani tőle a Ökumenikus Segélyszervezetnél végzett, példamutató munkájáról, amely évtizedek óta formálja a rászorulók életét. Soha nem beszélt arról, hogy egy somogyi zsákfalu életét hogyan változtatta meg kitartó erőfeszítéseivel, és hogy milyen utat járt be, míg a falucska fejlődését támogatta. Az ő keze alatt számos menekült kapott segítséget; nem csupán szervezési készségeivel, hanem a mindennapi, fizikai munkájával, támogató beszélgetéseivel, valamint kapcsolatai mozgósításával segítette a rászorulókat. Mindezt soha nem a reflektorfényért tette, hanem a szívében élő belső hívásból fakadóan.
Lévai Anikót immár 36 éve ismerem, és mindig lenyűgözött az a gondoskodás, amivel szerető feleségként, családanyaként és nagymamaként támogatja a családját. Az ő élete nem a politikai reflektorfényben zajlik, hanem csendes, de annál értékesebb humanitárius tevékenységek köré épül. Anikó mindennapi tettei, amelyek a háttérben zajlanak, és nem igényelnek "élőzést" vagy fotósorozatokat, igazán inspirálóak. Az ő elkötelezettsége és empátiája példaértékű, és rámutat arra, hogy a valódi szeretet és támogatás sokszor a legkisebb, legszemélyesebb gesztusokban rejlik.
