Varázslatos ízek a karácsonyi terített asztalon: ne felejts el helyet hagyni számukra!

Az adventi böjt lezárása a karácsonyi asztal megterítésével valósul meg, amelyet különféle „kötelező” és varázslatos hatású ételek díszítenek. Népi kultúránk mélyebb hagyományaiban a szentesti vacsora nem csupán egy étkezés, hanem a családok egyik legfontosabb közösségi eseménye volt, ahol a már eltávozott családtagok is jelen voltak szellemileg. Minden egyes étel, amely az ünnepi asztalon helyet kapott, különleges jelentőséggel bírt, és a katolikus vidékeken a karácsonyi asztalt az oltár kicsinyített másaként tisztelték, így minden falatban ott rejlett a szent pillanatok varázsa.

A negyedik gyertya a fény eljövetelét, a karácsony érkeztét jelképezi. Az adventi koszorú ezzel be is teljesítette küldetését, a negyedik gyertya lángra lobbantása után más szokásoké lesz a főszerep. A karácsnyi asztal hagyománya karácsony szokásrendjének egyik legfontosabb eleme.

Az ünnepi étkezések mindig is különleges jelentőséggel bírtak őseink körében, akik szakrális és mágikus erőt tulajdonítottak nekik. Ennek szellemében alakították ki a menüsort és a fogyasztás rendjét. A karácsonyi vacsora alkalmával az asztalt a legszebb terítővel díszítették, és annyi terítéket helyeztek el rajta, ahány családtag ült az asztalnál. Az emlékezet megőrzésének szimbólumaként még az elhunytak számára is megterítettek, így kifejezve, hogy ők is örökre a család részei maradnak, és mindig helyük van a közös asztalnál. Ezt a szokást természetesen csak a közeli hozzátartozókra vonatkoztatták, a távolabbi ősökre nem terjedt ki ez a hagyomány.

Kép forrása: 123RF

A karácsonyi asztalt hagyományosan karácsony szombatján terítették meg, és általában Aprószentek napján (december 28.) takarították le, de néhány helyen egészen Vízkeresztig (január 6.) is maradt. A karácsonyi terítés mögött rejlő szándék az ünnep éjszakáján érkező Kis Jézus, az angyalok és a múltban elhunyt családtagok lelkeinek fogadása volt, hogy ők is otthonra leljenek az asztalon. Ennek érdekében szalma is került az asztalra. A karácsonyi asztal megterítése emellett a következő év termékenységét és egészségét is hivatott volt biztosítani. A karácsonyra hirtelen szárba szökkenő búza és más magvak szerepe is innen ered, hiszen ezek a következő év bőséges termését szimbolizálták. A magvakat a gazdaság állatai számára tartogatták, míg a szalmát az állatok alá szórták, hogy védelmet nyújtsanak számukra a betegségekkel szemben, és biztosítsák a termékenységet az új esztendőben.

Manapság talán különösnek tűnik, hogy a 20. század első felében a gazdasági udvar szerszámait is elhelyezték a karácsonyi asztal körül, sőt, még az asztal alá is, hogy a következő évben még hatékonyabban végezhessék a munkájukat. Az ácsok által használt szerszámok különös szimbolikát hordoztak magukban: Szent József emlékére emlékeztettek, aki a fák és az építés mestere volt.

Kép forrása: 123RF

A hagyományos ételek nagy része még ma is jelen van a karácsonyi ünnepi asztalon, de sokan talán nem is sejtik, hogy ezeknek az ételeknek milyen varázslatos jelentései rejlenek a múltban.

A só régmúlt időktől fogva tisztító erővel bíró anyagként szerepel a néphitben, nemcsak a rontások elhárításában, hanem más mágikus cselekvésekben is. Karácsonykor különösen fontos szerepet kapott, hiszen gyógyító képességeket tulajdonítottak neki az ünnepi asztalon. A téli hónapokban a nagyobb állatok "sózása" elterjedt gyakorlat volt, mely során az ásványi anyagok pótlására törekedtek. Sok tájegységen úgy tartották, hogy a só nemcsak a tehenek, hanem a méhek egészségére is jótékony hatással van, és képes megvédeni őket a zord fagyoktól.

A borsnak férfias erőt tulajdonítottak: a gúnár és a kakas "fűszere volt", a mák a bőség szimbólumaként került az asztalra, a fokhagyma ugyancsak gyógyító, tisztító, rontáselhárító "kelléke" a karácsonyi asztalnak, a méz a torokfájás gyógyszere és az egészség szimbóluma, a tojás pedig az állatok egészségének jelképeként került a karácsonyi asztalra.

A csonthéjasok között a dió különleges helyet foglal el, hiszen Krisztus szimbólumaként képviseli a világmindenség egységét, a mélyen őrzött titkokat és a szentség tökéletességét.

- így rejtőzött Mária méhében és később a sziklasírban is -, az alma pedig a család egységére és egészségére utal: ezért tettek annyi almát az asztalra, ahány családtag volt.

Kép forrása: 123RF

Az ételek fogyasztása szimbolikus gesztusokkal is gazdagította az élményt.

Egy almát felvágtak, és mindenkinek adtak egy-egy szeletet belőle, hogy mézbe mártva (más helyeken a diót mártották mézbe) közösen elfogyasszák a család megbonthatatlan egységét és egészségét remélve.

A diót közösen feltörték, majd vidám beszélgetések közepette osztották meg egymással. A karácsonyi kenyérből mindenki vágott egy szeletet, amelyet sóba mártva élveztek a családi asztalnál, így minden falat egy külön élménnyé vált.

Ahol szokásban volt a karácsonyi ostyahordás, ott az ostyát mártották mézbe és azt fogyasztották el. Sok helyen szőlőt és olykor dinnyét is tettek a karácsonyi asztalra, nemcsak élvezeti értékük okán, de termékenységi szimbólumokként is. Természetesen a karácsonyi asztal morzsáját sem seperték le, hanem abroszba kötve őrizték mint varázserejű gyógyszert, amiből betegség esetén a betegeknek adtak.

Kép forrása: 123RF

Az ételek mellett a régi idők emberei az innivalóknak is rendkívüli jelentőséget tulajdonítottak. Karácsony éjszakáján a hagyományok szerint "aranyvizet" merítettek a kútból vagy a folyóból, amelyet az ünnepi asztalra helyeztek. A bátrabbak azonban nemcsak ivásra használták ezt a különleges vizet, hanem a jeges folyóban is megmártóztak, mivel úgy vélték, hogy ennek a víznek mágikus, egészségvédő hatása van. Aki ebből a vízből ivott, és aki megfürdött benne, az egész évben jó egészségnek örvendett. Az "aranyvizet" emlegették "szerencsevízként" és "élet vizének" is, hiszen szenteltvízhez hasonló erőt tulajdonítottak neki, amely a jólét és a boldogság forrása volt.

Egyes helyeken a kicsi gyermekeket is megfürösztötték az aranyvízben, mondván, hogy ez "Krisztus vize".

A víz párja a tűz: a karácsonyi tűzből származó hamunak ugyanúgy megtermékenyítő erőt tulajdonítottak: emberre és állatra szórták karácsony után, esetleg a kertbe, az udvaron szórták szét, hogy az egész háztáj és a család védelmét, egészségét biztosítsák.

Kép forrása: 123RF

Ezzel a gesztussal vált teljes a karácsonyi asztal jelentése, amely otthonunkban a templomi oltár megtestesülésévé avanzsált. Itt mindenki részese lehetett a fény ünnepének áldásában: a karácsonyi asztalon lobogó gyertya nem csupán egy fényforrás, hanem az istenfiú születésének és az emberi lélek megújulásának mély szimbóluma is.