Ma ismét leállt a MÁV működése a Balaton déli partján.


Vasárnap délután műszaki hiba miatt megállt egy motorvonat Máriahullámtelep közelében, Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között, ami miatt jelenleg leállt a vasúti forgalom ezen a szakaszon – közölte a MÁVINFORM.

"Vasárnap délután egy Győrből Pécsre tartó Helikon InterRégió (19695) motorvonata Máriahullámtelepnél meghibásodott. A műszaki hibás szerelvény elvontatásáig Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között áll a forgalom, a dél-balatoni vonalon ezen a szakaszon hosszabb eljutási időre kell számítani.

A MÁV június 1-jétől kezdve a 20 percnél hosszabb késéssel közlekedő vonatokra vásárolt jegyek árának felét téríti vissza. Az idei első igazi nyári hosszú hétvégén azonban a Budapest-Balaton fővonallal kapcsolatosan jelentős fennakadások léptek fel, amely órákra megbénította a vasúti közlekedést. Ezt követően bejelentették, hogy a károsult utasok számára a teljes jegyárat visszatérítik. "A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta körülbelül 45 ezer jegy árának felét, míg 10 ezer jegy teljes árát fizettük vissza, utóbbi a már említett szombati napra vonatkozik. Összességében 36 millió forintot meghaladó összeget térítettünk vissza késési biztosítás keretében, ennek közel fele a pünkösdi hosszú hétvégéhez kapcsolódik" – tájékoztatta a HVG-t a MÁV. Ez azt jelenti, hogy a hétvégi zűrzavar körülbelül 18 millió forintos költséget rótt a vasúttársaságra.

Az új rendszer bevezetésének első három napjában 9600 alkalommal térítették vissza a jegyár felét, összesen 10 millió forintot. A múlt hét második felében pedig hasonló mértékű, 8 millió forintos kártalanítást végeztek a késések miatt. A hétvégi vasúti káosz nem csupán ezeket a költségeket generálta, hanem további kiadásokat is, mivel másnap 300 buszt és sofőrt kellett mozgósítani a leállás következtében. Az ebből adódó költségeket a vasúti közszolgáltatási szerződés keretein belül fogják elszámolni.

Related posts