Lemondásokra szólítanak fel.


Több száz szakszervezeti tag gyűlt össze szerdán, augusztus 20-án délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek. A demonstrálók határozottan bírálták a kormány szociális és gazdasági intézkedéseit, és követelték több miniszter azonnali lemondását is. A tüntetés célja, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi igazságosság melletti kiállásra és a szükséges változások sürgetésére.

A tüntetésen részt vett többek között a Romániai Szabad Szakszervezetek Országos Szövetségének (CNSLR-Frăția), a Nemzeti Szakszervezeti Szövetség (CNS Cartel Alfa), valamint a Közalkalmazottak Szakszervezetének (Meridian) Maros megyei alakulatai. A szakszervezetek képviselői több ízben is rámutattak arra, hogy a kormány intézkedései nem csupán egy adott ágazatot érintenek, hanem hatalmas embertömegekre vannak hatással. Mint mondták, az országvezetés többek között olyan ágazatokat kíván a jelenleginél is nehezebb helyzetbe hozni, mint az oktatás vagy az egészségügy, amelyek jelen pillanatban sem működnek kellőképpen.

Iolanda Cătinean, a Maros megyei Spiru Haret oktatási szakszervezet elnöke lapunknak kifejtette, hogy a tanügy képviselői határozottan ellenzik a kormány intézkedéseit, és követelik Daniel David oktatási miniszter lemondását. Hangsúlyozta, hogy a kormányhatározat végrehajtása súlyos következményekkel járna: számos helyettesítő tanár maradna állás nélkül, és a fiatalok számára egyre kevésbé lenne vonzó az oktatási pálya, amely már most is komoly problémákat okoz. Ezen kívül a nagy létszámú osztályok kialakulása hosszú távon az oktatás minőségének csökkenéséhez vezetne. "Mindezek következtében a romániai oktatási rendszer biztosan hanyatlásnak indulna" - emelte ki. Cătinean azt is megjegyezte, hogy az oktatási miniszter szerint a tervezett változások csupán ideiglenesek, azonban a tanügyi szakemberek nem osztják ezt a véleményt. "Ha tönkreteszünk egy olyan rendszert, amely egyébként sem működött optimálisan, kétlem, hogy azt rövid időn belül újjá lehetne építeni. Azok a szakemberek, akik kilépnek a rendszerből, valószínűleg nem fognak visszatérni. Új utánpótlás kialakítása válik szükségessé, de ha megnézzük a felsőoktatás helyzetét, azt látjuk, hogy ahelyett, hogy ösztöndíjakkal segítenék az egyetemistákat, inkább elvonják tőlük ezt a támogatást" - mondta Iolanda Cătinean. A Maros megyei oktatási szakszervezet elnöke figyelmeztetett arra is, hogy túl sok fiatal hagyja el az országot, mivel a kormány nem nyújt számukra támogatást és nem értékeli őket, pedig ők lehetnek a jövő változásainak hordozói az országban.

A Maros megyei prefektúra fogadta a tüntető szakszervezetek képviselőit. Márkos György, a Cartel Alfa szóvivője megerősítette, hogy átadták a tiltakozó nyilatkozatot, valamint részletesen beszéltek a felmerülő problémákról. "A prefektúra ígéretet tett arra, hogy továbbítja kéréseinket Bukarestbe, és bízunk benne, hogy a vezetés szintjén lesznek változások. A tüntetéseinket folytatni fogjuk, nemcsak helyi, hanem országos szinten is" - nyilatkozta.

A szakszervezetek képviselői a tüntetés során többször is határozottan kifejezték, hogy nem engedik, hogy elnyomják őket, és a kormány intézkedéseit sem hagyják következmények nélkül. Ennek érdekében a közeljövőben újabb demonstrációk megszervezését tervezik. Hangsúlyozták, hogy jelentős létszámú megmozdulásokra van szükség ahhoz, hogy a vezetés számára világossá váljon az ellenállás ereje. Kiemelték, hogy ha a helyzet úgy kívánja, akár az általános sztrájk lehetősége sem kizárt.

Related posts