A sereg toborzóarca úgy döntött, hogy búcsút int a honvédségnek, mivel nem találja megfelelőnek a Honvédelmi Minisztérium irányítását, és elégedetlensége egyre csak nő.

A veszélyhelyzetre hivatkozva nem engedik leszerelni Pálinkás Szilvesztert.
Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség toborzókampányának ismert arca, úgy döntött, hogy búcsút int a honvédségnek - számolt be róla a Telex. A S.E.R.E.G. című sorozatban is feltűnő százados a lap munkatársainak megerősítette, hogy tervei között szerepel a távozás a katonai szolgálatból.
Azzal indokolta, hogy nem értett egyet a Honvédelmi Minisztérium vezetési szemléletével. "Nem tudtam azonosulni azzal a szervezettel, amelynek az arca voltam" - mondta. Egy hónapja nyújtotta be a kérelmét, de a veszélyhelyzetre hivatkozva nem engedik leszerelni a rohamlövészt. A jogszabályok szerint jelenleg csak közös megegyezéssel lehet otthagyni a Honvédséget. Most keresi a jogi lehetőséget a leszerelésre.
A most 33 éves Pálinkás 2017-ben lett katona, rohamlövészként és különleges műveleti katonaként Szolnokon szolgált, majd elvégezte a Brit Királyi Katonai Akadémiát, illetve az Egyesült Államokban katonai felderítőnek tanult. Utána katonai szakreferensként a Honvédelmi Minisztérium állományába került, ahol a közvetlen parancsnoka Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter lett.