Kolbászból formálják meg a kerítést - Közeleg a Csabai Kolbászfesztivál indulása!

Pontosan egy hét múlva megnyitja kapuit a 28. Csabai Kolbászfesztivál! Az előkészületek már gőzerővel folynak, így minden készen áll ahhoz, hogy hazánk egyik legrégebbi, legkiválóbb és legnagyobb gasztronómiai, hagyományőrző és szórakoztató eseménye négy napon keresztül ezreket vonzzon a festői CsabaParkba.
A fesztivál előkészületei már teljes gőzzel zajlanak, a technikusok és szakemberek fáradhatatlanul dolgoznak a Mokry sátor hangtechnikájának összeillesztésén. A legtöbben csak akkor pillantunk be a fesztivál területére, amikor minden a helyére került, és a helyszín készen áll arra, hogy teljes pompájában fogadja a látogatókat. Hégely Sándor fesztiváligazgató hangsúlyozta, hogy a tömegeket vonzó rendezvény mögött hatalmas munka áll, amely hónapokon át tartó alapos tervezést igényel.
- Azt, hogy mennyi idő és hogyan készülünk fel a fesztiválra, leginkább az mutatja, hogy fél órával ezelőtt, amikor a lányommal beszéltem - mert nálunk a család mindent tagja részt vesz a fesztivál szervezésében -, éppen arról esett szó, hogy a következő évben, azaz jövőre az egyik helyszínt hogyan alakítjuk majd át. Ez a fesztivál még be sem fejeződik, de nekünk már sok minden arról szól, hogy a következő évben hogyan alakítjuk át, mit csinálunk másként, hogyan tudjuk jobbá tenni azokat az apró hibákat, amiket remélhetőleg csak mi látunk. Ez egy egész éven át tartó feladat - avatott be minket a kulisszatitkokba Hégely Sándor.
A kolbászfesztivál legjobban várt eseménye minden évben a nemzetközi kolbászgyúrás. A rendezvény azonban ennél sokkal többről szól, hiszen elsősorban a hagyományok ápolása, továbbvitele a legfontosabb és természetesen a közösségi összetartozás erősítése.
- Évtizedek óta elkötelezetten figyelünk arra, hogy megőrizzük mindazokat az értékeket, amelyek az alapítók és a békéscsabai közösség számára kiemelkedően fontosak voltak. Különösen fontos számunkra, hogy a gyerekeknek átadjuk azt a hagyományt, amely a kolbászkészítés és a sertésfeldolgozás mesterségéről szól. Ez a folyamat azonban jóval mélyebb jelentőséggel bír, hiszen a családok összetartásának alapkövét is képezi - emelte ki Hégely Sándor.
A fesztiváligazgató kiemelte, hogy a programsorozat fontos célja a szociális kapcsolatok erősítése. Ezt különösen jól példázza a szombati gyúrás eseménye, ahol a környező csapatok közötti interakciók olyan baráti és összetartó légkört teremtettek, mintha a legjobb szomszédok lennének.
- A régi disznóvágások hangulatát idézi fel, amikor a szomszédok összegyűltek, hogy megosszák egymással a finomságokat. Itt, a csapatok egymás mellett dolgozva, baráti kóstolókat kínálnak, megosztva a saját kolbászukkal és pálinkájukkal. Ezen a fesztiválon nem csupán az ízekről van szó, hanem a közösségépítésről is - emelte ki Hégely Sándor.
A most még csendesen álló színpad előtt alig lehet elképzelni, hogy nemsokára ezrek fognak tolongani, hogy barátokkal, családtagokkal együtt élvezzék a fesztivál nyújtotta örömöket. Hégely Balázs programigazgató hangsúlyozta, hogy a 28. Csabai Kolbászfesztivál idén is lenyűgöző fellépőkkel gazdagítja Békéscsaba programját, akik három különböző színpadon varázsolnak felejthetetlen pillanatokat a látogatók számára.
A Mokry sátorban egy lenyűgöző nagyszínpad várja a látogatókat, míg az Arénában egy intimebb, kisebb színpad biztosít lehetőséget a fellépésekre. Az elektronikus zene rajongói sem maradnak ki a szórakozásból, hiszen a Liberty Stage is várja őket. A nagyszínpadon olyan nevek lépnek fel, mint Krisz Rudi, a Bagossy Brothers és Rakonczay Imre, akik garantáltan fergeteges élményt nyújtanak. Pénteken a Parno Graszt, a Bohemian Betyars és Beton.Hofi zenekarok fognak pörgetni, míg szombaton a Halott Pénz és a Follow the Flow gondoskodik a jó hangulatról. Vasárnap pedig a Desh és a Nox varázsolja el a közönséget – mondta el a programkínálat részleteit Hégely Balázs.
A programigazgató hangsúlyozta, hogy a fesztivál zenei palettáján elengedhetetlen a hagyományok megőrzése, ezért a négynapos gasztronómiai rendezvény keretében számos népi zenekar és néptáncegyüttes lép majd fel, gazdagítva ezzel a kulturális élményt.
A fesztivál október 23-án a legkisebbek szorgos munkájával indul, ahol az ovisok és a kisiskolások gyúrják meg csabai finomságaikat, majd pénteken a középiskolások veszik át a kolbásztöltőket. Szombaton már a nemzetközi nagy gyúrás résztvevői veszik birtokba a sátrakat, ahová szinte egész Európából érkeznek csapatok, olyanok is, akik először készítik el a finomságot, de olyanok is, akik évek óta részt vesznek az össznépi kolbászolásban. Vasárnap a sokak által kedvelt töltöttkáposztafőző-versenyre érkeznek a konyhaművészek, akik negyvenféleképpen rotyogtatják majd bográcsaikban az ízletes ételeket.