Kapu Tibor merész lépéseket tesz az űrrepülés világában, olyan kihívásokat vállalva, amelyek komoly kockázatokkal járnak.

Minden űrhajós életét számos kihívás formálja, többek között a gravitációs terek folyamatos változása, a kozmikus sugárzás rejtett fenyegetése és a magányos, elszigetelt környezet. Ezek a tényezők nemcsak fizikai, hanem mentális próbatételeket is jelentenek, amelyekkel meg kell küzdeniük a csillagok között.

Amikor Suni Williams és Butch Wilmore űrhajósok a hibás Boeing Starliner űrhajóval közelítettek a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), komoly problémával szembesültek: a szükséges hajtóművek nem működtek. Wilmore a BBC-interjújában elmondta, hogy bizonytalanok voltak abban, képesek lesznek-e visszatérni a Földre, ha a dokkolás nem sikerül. "Az a gondolat, hogy talán soha többé nem látjuk a Földet, mindenképpen eszünkbe jutott" - fogalmazott. Ugyanakkor mindketten hangsúlyozták, hogy a legrosszabb lehetőségeket nem említették ki hangosan, hiszen arra voltak kiképezve, hogy proaktívan keressenek megoldásokat a felmerülő problémákra. Végül a földi irányítóközpont segítségével sikerült újraindítaniuk a hajtóműveket, de a tervezett nyolc nap helyett közel tíz hónapot kellett az űrben eltölteniük.

(A legújabb információk itt)

A NASA Emberi Kutatási Programja öt olyan veszélyt jelölt meg, amellyel az űrhajósok útjuk során találkozhatnak. Ezek közé tartozik az űrsugárzás, az elszigeteltség és bezártság, a Földtől való távolság, a gravitáció (és annak hiánya), valamint a zárt vagy ellenséges környezet. Ezek a veszélyek azonban nem állnak önmagukban. Egymásból táplálkozhatnak, és súlyosbíthatják az emberi szervezetre gyakorolt hatásokat, amelyeket földi analógok, laboratóriumok és a Nemzetközi Űrállomás segítségével tanulmányoznak a kutatók. Íme, a NASA összefoglalója a legfontosabb veszélyekről, amelyek egy űrhajóst érhetnek.

A kozmikus sugárzás a láthatatlan ellenség, amely az emberi szem számára észlelhetetlen, mégis az űrutazás egyik legnagyobb kihívását jelenti. A Föld védelmező mágneses mezeje és légköre mögött az űr sötét titkai várnak, ahol az ionizáló sugárzás komoly fenyegetést jelent az űrhajósok számára. Különösen aggasztó ez, ha egy távoli cél, mint például a Mars, a horizonton tűnik fel. A nagy energiájú kozmikus sugárzás, amely szupernóvák robbanásaiból és napviharok következményeiből – mint a naprészecske-események és a koronális tömegkilövellések – ered, nemcsak az űrhajósok egészségét veszélyezteti, hanem az űrhajók szerkezetére is káros hatással lehet. Az űrutazás tehát nem csupán a felfedezés izgalma, hanem a láthatatlan kihívásokkal való szembenézés is.

Az űrhajós, aki a 400 kilométeres magasságban lebegő űrállomáson tartózkodik – akárcsak Kapu Tibor, amikor megérkezik az ISS-re – naponta több mint fél millisievert sugárzásnak van kitéve. Ez a dózis 12 nap alatt összeadódik, és eléri azt a mennyiséget, amelyet egy utasszállító repülőgép személyzete egy teljes év alatt kap. Az űrügynökségek szigorú dóziskorlátokat állapítottak meg az űrhajósok védelme érdekében. A sugárzás okozta egészségügyi kockázatok, például a karcinogenezis és más szöveti reakciók, szoros összefüggésben állhatnak az űrhajósok kozmikus sugárzásnak való kitettségével, azonban a kis minták miatt nehéz ezek hatásait pontosan számszerűsíteni.

Az űrhajósok számára a sugárzás jelenléte láthatatlan és érzékelhetetlen. Ugyanakkor a NASA szakértői folyamatosan kutatják ennek az ártalmas hatásait az emberi szervezetre, és innovatív megoldásokat fejlesztenek ki, amelyek segítségével hatékonyan nyomon követhetjük és elkerülhetjük ezt a rejtett fenyegetést.

Ha egy szűk térbe zárunk néhány embert, a konfliktus kialakulása szinte elkerülhetetlen. A viselkedési zavarok megelőzése érdekében a csapatokat alaposan meg kell választani, felkészíteni és támogatni, hogy hosszú távon képesek legyenek együttműködni az űr végtelenjében. Ez nem csupán a hosszabb missziókra igaz, ahol a hónapok vagy akár évek is elhúzódhatnak, hanem a rövidebb, hétköznapibb küldetésekre is, mint amilyen Kapu Tibor következő feladata is lesz. Suni Williams és Butch Wilmore tapasztalatai világosan mutatják, mennyire lényeges a csapatszellem fenntartása. Az űr hatásai nem csupán a világűrben jelentkeznek; már a földi felkészülés során is megmutatkozhatnak. Kapu Tibor és az Axiom Mission 4 többi tagja már jó ideje dolgozik együtt, és a rakétaindítást megelőző karantén során, noha nem egy szűk űrkabinban tartózkodnak, bőven van alkalmuk arra, hogy egymás társaságát kicsit megunják.

A Földön még mindig megélhetjük azt a különleges kényelmet, hogy szinte azonnal kapcsolatba léphetünk bárkivel a világ bármely pontján. Azonban egy űrutazás során hirtelen szembesülünk az elszigeteltség érzésével, ahol a kommunikációs lehetőségek drasztikusan csökkennek, főleg a távoli küldetések idején. Az alvás hiánya, a cirkadián ritmus felborulása és a fokozott stressz tovább súlyosbítja ezt a helyzetet, ami nemcsak a teljesítményt rontja, hanem komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet, így akár a küldetés sikerét is veszélybe sodorhatja.

A szakértők folyamatosan új módszereket fejlesztenek ki annak érdekében, hogy nyomon követhessék az űrhajósok viselkedésének egészségügyi állapotát. Ennek részeként különböző eszközöket és technológiákat alkalmaznak, amelyeket kifejezetten az űrrepülési környezethez igazítanak. Például, egy tíz perces önértékelési folyamat segítségével mérik fel, hogyan befolyásolja a fáradtság az űrhajósok teljesítményét. Emellett az űrhajósok naplót is vezetnek, amely lehetőséget biztosít számukra, hogy kifejezzék és kezeljék a frusztrációikat. Ezzel a kutatók értékes adatokat nyernek, amelyek segítenek megérteni az elszigetelt és zárt környezetben élő űrhajósok viselkedési kihívásait. Továbbá, a kutatók a virtuális valóság alkalmazásának lehetőségeit is tanulmányozzák, hogy szimuláljanak pihentető környezeteket, ezzel javítva az izolált legénységek hangulatát.

Az űrhajósok egyre mélyebbre merészkednek az űrbe, így egyre nehezebb lesz a Földről utasításokat, új készleteket, orvosi ellátást és egyéb támogatást kapniuk. Például a Mars átlagosan 220 millió kilométerre van a Földtől. A háromnapos holdutazás helyett a Marsra tartó űrhajósok nagyjából három évre hagynák el a bolygónkat.

Tekintettel erre a távolságra, a tervezés és az önellátás alapvető fontosságú a sikeres marsi küldetésekhez. Mivel a kommunikáció akár 20 perces késedelmet is szenvedhet egy irányba, a berendezések meghibásodhatnak vagy orvosi vészhelyzet alakulhat ki, amit külső segítség nélkül kell kezelni. Az űrhajósoknak az élelmiszert és a készleteket gondosan be kell osztaniuk, és képesnek kell lenniük arra, hogy a földi csapatok minimális támogatásával is megbirkózzanak a legkülönbözőbb helyzetekkel.

Az űrben uralkodó súlytalanság miatti lebegés szédüléshez, csont- és izomvesztéshez, látási problémákhoz és sok más kellemetlenséghez vezethet. Az űrhajósoknak a Holdra vagy a Marsra való leszállás után időre lehet szükségük, hogy alkalmazkodjanak az új gravitációs mezőkhöz, mielőtt a küldetés szempontjából kritikus feladatokat hajtanának végre. A küldetés sikeréhez kulcsfontosságú lesz olyan stratégiák kidolgozása, amelyek lehetővé teszik a legénység tagjainak a különböző gravitációs mezőkhöz való gyors alkalmazkodást.

Az egyik gravitációs mezőről a másikra való átállás nem csupán technikai kihívás, hanem komoly biológiai hatásokkal is jár. Az ilyen váltás során a térbeli tájékozódás, a fej-szem és a kéz-szem koordináció, valamint az egyensúlyérzék mind jelentős mértékben érintetté válik. Az űrhajósok egy része így tapasztalhatja meg az úgynevezett űrbetegséget, ami a súlytalanságból a gravitációra való visszatéréskor különösen intenzív lehet. Ekkor előfordulhat, hogy szédülés vagy akár ájulás is bekövetkezik, ami tovább nehezíti a helyzetet.

Kapu Tibor a korábbi tapasztalatok fényében arra készülhet, hogy a mikrogravitációból való visszatérés után újra meg kell tanulnia alkalmazkodni a Föld normál gravitációs viszonyaihoz. Leland Melvin, aki két különböző küldetés keretein belül is az ISS-en tartózkodott 2008-ban és 2009-ben, az NPR amerikai közszolgálati rádiónak elárulta, hogy körülbelül egy hónap elteltével sikerült visszaállnia az otthoni állapotára.

A földi gravitáció folyamatos terhelése nélkül a súlyt hordozó csontok átlagosan havonta 1-1,5 százalékot veszítenek ásványi sűrűségükből az űrrepülés során. A testben lévő víz és egyéb folyadékok felfelé, a fej felé tolódnak, ami nyomást gyakorolhat a szemre, és látási problémákat okozhat. Ha nem tesznek megelőző intézkedéseket, a kiszáradás és a csontokból történő fokozott kalciumkiválasztás miatt a személyzetnél megnőhet a vesekő kialakulásának kockázata.

Suni Williams a BBC-nek nyilatkozva kifejtette, hogy a Földre való visszatérés nem éppen zökkenőmentes, különösen azok számára, akik hosszabb időt töltöttek az űr mélyén. Ő maga például már napokkal a visszatérését követően nekilátott a futásnak, amiért hálás lehet, hiszen az ISS-en rendszeresen edzett. Egy különösen emlékezetes esemény keretében egy teljes maratont futott az űrben, mégpedig egy futópadhoz rögzítve. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a földi gravitációhoz való visszailleszkedés nem mentes a nehézségektől. "Már az is kissé kellemetlen, amikor visszakapjuk a gravitációt a fejünkre, a hátunkra és egyéb testrészeinkre" - tette hozzá.

A jármű belső ökoszisztémájának biztonságos fenntartása speciális kihívásokkal jár, amelyek az ideális hőmérséklet, nyomás és világítás megőrzésétől kezdve a zajszint csökkentésén át a mikrobiális közösségek folyamatos monitorozásáig és az immunválaszok figyeléséig terjednek. Az űrhajó belső élete kulcsszerepet játszik az űrhajósok mindennapi tevékenységeiben az űrben. Kapu Tibor május 29-én lépett be a kilövés előtti kötelező karanténba, amely a megszokott protokoll szerves része. Ennek a karanténnak az a célja, hogy megóvja az űrhajósokat a fertőzésektől, és biztosítsa, hogy egészségesen vághassanak neki küldetésüknek. Így az űrállomás biztonságos környezetének megőrzése már a Földön elkezdődik.

A mikrobák az űrben képesek lehetnek megváltoztatni jellemzőiket, és az emberi testben természetes módon megtalálható mikroorganizmusok zárt környezetekben, mint például az űrállomáson, könnyebben terjedhetnek egyik emberről a másikra. A stresszhormonok szintje emelkedhet, és az immunrendszer funkciói is átalakulhatnak, ami fokozott hajlamot eredményezhet allergiákra vagy más egészségügyi problémákra. További kutatásokra van szükség ahhoz, hogy megértsük, ezek a változások mennyire jelenthetnek komoly kockázatot az űrhajósok számára.

Végül érdemes megemlíteni két olyan kockázati tényezőt, amelyeket hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni. Az asztronautákat úgy emelik az űrbe, hogy hatalmas, rendkívül robbanásveszélyes anyagokkal teli tartályok tetején ülnek, majd ezek alá begyújtják a hajtóanyagot. Amikor pedig visszatérnek, az űrkabinjuk izzó héja csupán a különleges hővédő pajzsnak köszönhetően úszik meg a lángok elől. A legtöbb esetben minden zökkenőmentesen zajlik, de a halálos veszély szüntelenül ott lebeg az űrutazás minden egyes pillanatában.