Gazdasági ellenőrök érkezésére számítottak, de végül toborzók vitték el a férfiakat.

Már a címét is kacifántos leírni a Gyulai Várszínházban bemutatott ifj. Vidnyánszky Attila-rendezésnek, Gogol művét ugyanis névelő nélkül, Revizorként és áthúzott betűkkel olvashatjuk a színlapon. Az előadás aztán ehhez méltón mai, különleges és vicces, de a kárpátaljai társulattal színre vitt dráma reflektál a háborúra is.

"Véleményem szerint ennek sokkal mélyebb oka van: politikai oka! Arról van szó, igenis - arról van szó, hogy Oroszország háborúra készül, s a minisztérium - mint látható - kiküld egy hivatalnokot, mert meg akarja tudni, nincsenek-e itt hazaárulók" - írta Gogol 190 éve A revizor című színdarabjában. A nézőnek azonban fel kell frissíteni az emlékezetét, hogy tényleg szerepel-e ez a mondat az eredeti műben, annyi kisebb-nagyobb új momentum jelenik meg az előadásban, ami napjainkra reflektál.

Ilyen például az, hogy a mobiltelefonokkal vigyázni kell, nehogy valaki felvegye a beszélgetést, amitől aztán egy középkorú férfi hirtelen politikus akar lenni; a revizor érkezésének hírét e-mailen olvassák; egy jó lakóhely ismérve pedig az, hogy van wifi, Starbucks és Netflix, és még sorolhatnánk. Nem kétséges hogy a Gyulai Várszínház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közös produkciója, a Revizor (áthúzva) napjainkban játszódik, és az elején emlegetett háború a végére valósággá válik.

Az alaptörténet ismert: egy vidéki orosz kisváros polgármestere azt a hírt kapja, hogy revizor érkezik hozzájuk. Ezt azonmód közli is a település többi potentátjával, a járásbíróval, a tanfelügyelővel, az orvossal és a postamesterrel. A feladat az, hogy a városkát rendbe kell szedni, és mindenkinek a saját háza táján kell eltakarítania a disznóságokat (szó szerint).

A komikum alapvető forrása egy félreértés, amelynek középpontjában a város urai állnak, akik egy céltalanul lézengő fiatalembert tévesztenek össze – a rejtőzködő ellenőr képében. Az eredeti műben ez a csavargó, Hlesztakov, egy hivatalnok, ám ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében őt színészként ismerjük meg, aki vidéki fellépésre érkezik. Ez a változtatás különösen üdítő, mert...

Amikor például az egyik szereplő a közönség felé fordulva beszél, Hlesztakov felcsattan: "Hagyják már ezt az ócska, ódivatú, XIX. századi színházi szokást, a félrebeszédet, az ég szerelmére!" Vagy kijelentik, hogy akit nem tudnak másra használni, azt kinevezik színházi szakembernek.

A színházról folyamatosan sok szó esik: amikor a színház titkára közi, hogy éppen Az ember tragédiáját próbálják, a polgármester újfent felhívja a figyelmét arra, hogy ők nem drámai színház, és inkább valami szórakoztató, zenés darabot adjanak elő - a revizor is biztos olyat nézne szívesen. Musicalekből aztán magában a Revizor című eladásban sincs hiány, a Jézus Krisztus szupersztár, a Macskák és a Chicago egy-egy taktusa is kihallik a sok-sok zeneszám között: némelyikük felismeréséhez elkelne a Shazam - a polgármester lánya is így keresgéli ki az egyik dallamot.

A dalok elhangzása után járó jogdíjról szó esik az előadásban, arról azonban nem, hogy a "Gondolom, nem gyalog" mondatot is igyekezett a szerzője levédetni, márpedig ez is elhangzik a "Most hogyan jöttél ide?" kérdésre válaszolva. Valahogy az az érzése az embernek, hogy a féktelen komédiázásban egyszerűen nem bírták ki a színészek, hogy bele ne szőjenek ilyen kiszólásokat: ifj. Vidnyánszky munkamódszerét ismerve valószínűleg a próbák során elhangzó improvizációkkal kerültek ilyen és ehhez hasonló, mémmé vált mondatok az előadásba.

Mert a féktelen komédia színpadán valódi kavalkád vár ránk: az eredeti, öt felvonásos mű két egyórás részre sűrítve is tökéletesen megjeleníti a karakterek sokszínűségét és viselkedési formáit. Ahogy egyesével felkeresik a revizornak vélt szélhámost, mindannyian próbálnak valamilyen egyedi megoldást találni a helyzetükre. A rendező nem fárasztja a nézőt túlzott magyarázkodással; mindannyian ismerjük a történetet, ám a szöveg olyan szellemes megjegyzésekkel gazdagodik, mint például Hlesztakov bemutatása: egy 23 éves, pénztárcáját szorongató, műveletlen, divatőrült slimfit öltönyös, latte avokádós, kígyóvállú, nagyképű ifjú, aki még a legapróbb részletekben is megpróbálja felülmúlni a többieket. Vagy hogy:

Húzd el a függönyt a tükörrel díszített, modernizált, átdolgozott, összeollózott, előremutató kísérleti színházad irányába, oda!

A poénok végtelen tengerében úszunk, ahol a humor határai elmosódnak – "ha hív a haza, nem ismerem se vért, se barátot, se PIN-kódot". A valóság néha olyan abszurd, hogy a nevetés és a kétségbeesés határvonalán egyensúlyozunk. Gondoljunk csak arra a pillanatra, amikor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nevét ukránul, egy levegővétellel mondják el, mint valami nyelvi fitnesszprogram részeként. A jogszabály, ami megköveteli, hogy ha az előadás nem az államnyelven zajlik, kötelező fordítás vagy felirat kísérje – és mindez hivatalos ellenőrzés alatt áll! A végén pedig, amikor az alkotók azt kérik, hogy "amit láttunk, felejtsük el", és megjegyzik, hogy "aki értette, az sem értette" – itt aztán tényleg mindenki a saját értelmezése szerint futhat el a valóság elől, hiszen a színház világában a legnagyobb titok az, hogy néha éppen a zűrzavar a legérthetőbb.

Az biztos, hogy a produkció tele van akár "kétfenekű" poénokkal is, amit talán csak azok érthetnek, akiknek az elevenjébe vág a színpadon felhúzott, lepusztult benzinkút (díszlet: Csíki Csaba), a tréningruhás szereplők vergődése, ügyeskedése, akik között a polgármesternek van a legmenőbb szabadidőruhája (jelmez: Pál Alexandra), és akiknek valódi drámával ér véget a történet.

A beregszászi társulat a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválján mutatta be produkcióját, ahol a háború kitörése óta Gyulán fokozottabban igyekeznek támogatni az együttműködéseket, hogy biztosítsák a társulat fennmaradását és folyamatos működését. A Várszínház színpadán Ferenczi Attila, Fornosi D. Júlia, Polyák Anita, Puskás Gergő, Szabó Imre és Sőtér István alakították a főbb szerepeket. Vendégművészként Szabó Sebestyén László játszotta Hlesztakovot, aki lenyűgözően hozta a karaktert: csavargója nem a harsány, inkább a visszafogottan önironikus típus, akárcsak a fővárosi alkoholisták, akik éjszakai botrányai után dühödten posztolnak reggelig.

A végén persze itt is elhangzik, hogy "Mit röhögtök? Magatokon röhögtök!" - az általános felfordulásban és hangzavarban ezt az egy mondatot halkan ejti ki a polgármester, de így is célba ér, sőt, talán még inkább szíven talál. Azt a tükörtartós, progresszív k.rva színházát neki!