Fényképeken örökítették meg a szívszorító pillanatokat, amikor elbúcsúztatták Kapás Bogi édesapját.


Augusztus 26-án, kedden délután Hajdúböszörményben került sor Kapás Boglárka édesapjának búcsúztatására. A megható esemény során családtagok és barátok gyűltek össze, hogy együtt emlékezzenek meg a szeretett hozzátartozóról.

Kedden a Hajdúböszörményi Köztemetőben, polgári szertartás szerint elbúcsúztatták Kapás Istvánt, aki július 2-án, 70 évesen hunyt el - írja a haon.hu. A megemlékezés szűk körben zajlott. A gyászhírről lánya, a korábbi úszó, Telegdy-Kapás Boglárka az Instagram-oldalán számolt be még júliusban.

"Most tényleg nagyon fáj, Apa. Remélem, hogy most már megtaláltad a megnyugvást, és tudomásul veszem, hogy el kellett menned, bár annyi álmunk volt még együtt. Az utolsó vacsoránk alatt is ezekről a tervekről beszélgettünk. Olyan hirtelen jött ez az egész, de legalább itt lehettem Veled - talán erre vártál? Hiszem, hogy most már Vandával vagy, és tudom, hogy ő is örömmel fogadott Téged, és Te is régóta vártad, hogy újra megöleld. Nagyon hiányzol, de tudom, hogy mindig velem leszel. Most már két őrangyal vigyáz ránk." - írta az olimpiai bronzérmes, világ- és hétszeres Európa-bajnok Boglárka, akinek húga, Vanda 2021-ben váratlanul távozott, mindössze húszévesen. Az úszónő sokáig nem osztotta meg nyilvánosan a veszteség fájdalmát.

Related posts