Ferenc pápa öröksége rendkívül gazdag és sokszínű, amely nem csupán vallási, hanem társadalmi és politikai vonatkozásokkal is bír. Ő az első pápa, aki Argentínából származik, és a szegénység, a környezetvédelem és a társadalmi igazságosság melletti elköte

Néha, amikor valakit végleg elveszítünk, érezzük igazán, hogy mennyire fontos volt számunkra. Gondolataink gyakran visszatérnek arra, hogy mennyi mindent tehetett volna még értünk és másokért. Az életében megélt pillanatok, a tettek, a tervek mind-mind egy olyan gazdagságot képviselnek, amelyet már csak a múltban kereshetünk. Ferenc pápa halála is ilyen mély érzéseket ébresztett sokakban. Temetésekor az emberek előtt kirajzolódott egy élet, amely tele volt értékes gondolatokkal és cselekedetekkel. Azok, akik közel álltak hozzá, vagy akiknek zarándokútjai során lehetőségük volt személyesen találkozni vele, mind-mind tanúi voltak egy nagyszerű ember távozásának. A világ szeme előtt nem csupán mint a Szentszék képviselője, hanem mint egy inspiráló személyiség tűnt fel, aki nemcsak szavakat mondott, hanem tetteivel is példát mutatott. Ferenc pápa egy olyan világért dolgozott, amelyet őszintén akart jobbá tenni, nem csupán vallási indíttatásból, hanem egy mélyen gyökerező emberi vágyból. Pápaként arra használta szavait, hogy békét hirdessen, amely nem anyagi érdekek mentén születik, hanem valódi, emberséges motivációval. Békét akart, amely nem a hatalmi játszmák színtere, hanem egy olyan világ, ahol az ártatlanok vére nem ömlik többé a háborúk során. Megértette és támogatta a migránsokat is, akik háború, éhínség vagy gazdasági kilátástalanság elől menekülnek, és akiknek a szülőföldjük elhagyása óriási lelki terhet jelent. "Hidakat, ne falakat építsünk" – ez volt az üzenete, amely nem csupán a múlté, hanem a jövő lehetőségét is hirdeti. Temetésén ez az üzenet újra elhangzott, mint egy síron túli figyelmeztetés a jelen lévő politikai vezetők számára, hogy emeljék fel a hangjukat a békéért és a megértésért. Ferenc pápa öröksége nem csupán az ő élete, hanem mindannyiunk számára egy hívás, hogy ne csak nézzünk, hanem lássunk is, és tegyünk a jobb világért.

A vallási megbékélés és a közeledés fontosságát hangsúlyozta, hiszen napjainkban is számos konfliktus feszül az emberek között. Az ideológiai alapú háborúk és terrorcselekmények számos életet követelnek, miközben a vallási eltérések családokat és közösségeket sodornak szét. Pedig egy és ugyanazon Isten gyermekei vagyunk, és mindannyian egyenlő emberi lények. A különbségek nem elválasztanak minket, hanem gazdagítanak, és éppen ezt kellene megtanulnunk: hogyan támogathatjuk és egészíthetjük ki egymást, legyen szó családi, házastársi, munkahelyi, etnikai vagy vallási kapcsolatokból. Ezek örökérvényű és megfontolandó gondolatok, amelyek segíthetnek a harmónia megteremtésében.

A szegénységben élők, a kisemmizettek, az elhagyottak, a prostituáltak és a börtön falai mögött sínylődők mellé állt. A megbocsátás, a könyörületesség és az irgalom szószólójaként hirdette, hogy a gazdagság nem lehet erény. Minden ember egyenlőnek születik, és talán a legkevésbé hibás az, aki a körülmények áldozataként kénytelen olyan döntéseket hozni, amelyek miatt megvetik és elítélik. Ha a társadalom másképp közelítené meg ezeket a helyzeteket, ha esélyt adna a perifériára szorultaknak, talán kevesebb szenvedő létezne. Minek a gazdagság, ha végül mindenki ugyanolyan sírgödörbe kerül, függetlenül attól, hogy szegény vagy gazdag? – hangoztatta gyakran. Elveit saját temetésén is bizonyította, amelynek ceremóniáját még életében megtervezte és rögzítette.

Kiállt a homoszexuálisok jogai mellett. "Ki vagyok én, hogy megítéljem őket?" - fogalmazta meg a sajtó előtt, hangsúlyozva azt a toleranciát, empátiát és emberi megértést, amely mindenki számára példaértékű lehet. Hiszen ki vagyunk mi, hogy másokat kizárjunk vagy elítéljünk anélkül, hogy igazán megértenénk a történetüket, az életútjukat vagy a belső vívódásaikat?

Ferenc pápa szimbolikus küzdelme során a környezetvédelem kérdését is éles kritikával illette. Nem maradhatott néma tanúja annak, hogy közös otthonunkat, a Földet, amely az univerzumban egyedülálló, folyamatosan pusztítjuk. Természeti kincseinket kimerítjük, a népességrobbanás következtében túlnépesedünk, tájainkat romboljuk, és ezzel felborítjuk az évmilliók során kialakult harmonikus egyensúlyt, amely már most is az önmegsemmisítés felé sodor bennünket.

Ferenc pápa még élhetett volna, hogy tanúja legyen egy olyan világnak, ahol béke honol a Közel-Keleten és Ukrajnában, ahol a politikai vezetők valódi megoldásokat találhatnak a menekültek segítésére. Képzeljük el, hogy megszűnnek a vallási konfliktusok, eltűnik a gyűlölet, a kirekesztés, és a különböző etnikai, vallási vagy bőrszínbeli megkülönböztetés. Egy olyan társadalomban élhetnénk, ahol a nők méltó megbecsülésben részesülnek, ahol megakadályozzuk a természet pusztítását és az önmagunk ellen elkövetett rombolást. Képzeljük el, hogy szerénységben és mértékletességben élünk, szeretetben és békességben, képesek vagyunk megbocsátani az ellenünk vétkezőknek, és lehetőséget adunk embertársainknak, hogy részesüljenek a jóságban. Mindez Istennel, vagy anélkül, de mindannyiunk közös erőfeszítése által valósulhat meg.