Mi vagyunk azok, akik a saját utunkat járják, egyedülálló történetekkel és álmokkal a szívünkben. Minden lépésünk egy új fejezetet ír, ami csak ránk jellemző. Ezt képviseljük: az egyediségünket, a közös élményeinket és azokat az értékeket, amelyek összekö

Ezek vagyunk mi. Színesek, szagosak, a sarkunkat feltörte az Adidas Samba, megint rájöttünk, hogy nincs jobb dolog, mint kibogozni a fülest, a matcha pedig jobb, mint a kávé, és nagyon félünk a harmadik világháborútól. Egy valóság a sokból, ami a miénk. Egy szelet a nagy egészből, a kollektívából, ami benépesítette ezt a bolygót és teleszórta identitásának darabjaival, a ruháival, az irodalmával, a filmjeivel, a zenéjével.

Hogy éppen mi tesz minket egyedivé, utánozhatatlanná, pillanatról pillanatra változik. Ahogy az is, hogy mi tesz minket, a bolygót elfoglaló 8 milliárd egyéniséget, közösséggé. Jó, ha ott van egy fotós egy kamerával, hogy elkapja a pillanatot.

Idén már tizenhetedik alkalommal kerül megrendezésre a Photometria nemzetközi fotográfiai fesztivál, amelynek keretein belül 12 lenyűgöző kiállításon összesen 50 művész alkotásait csodálhatja meg a közönség Ioánnina festői városában, Görögországban. Külön öröm, hogy a magyar származású Józan Adrienn fotói is helyet kaptak a fesztivál programjában, hiszen munkái a rendezvény keretében bemutatott 23 fotókönyv közé kerültek.

A fesztiválon bemutatott Non Stop Pop című tárlat 23 fotográfus képeiből válogat, a közösségi média megállíthatatlan képözönének mintájára árasztja el a befogadót színekkel, szimbólumokkal, arcokkal és benyomásokkal. A közösségi média erősen slankító tükre helyett viszont valódit mutat, olyat, amiben nem homályosul el az sem, ami furcsa, csúnya, tökéletlen, ijesztő, vagy csak szimplán nem első látásra egyértelmű.

A Non Stop Pop kiállítás egy különleges utazásra hív, ahol a világ különböző pontjairól érkező fotósok egyedi nézőpontjain keresztül ismerhetjük meg a popkultúra társadalomra gyakorolt mélyreható hatását. A válogatás az amerikai fotós, Alec Soth, a Magnum Photos neves tagja által készült, aki mesterien egyesítette az alkotásokat. Az eredmény egy olyan kiállítás, amely hitelesen tükrözi a jelenkor szellemiségét, távol a közösségi média által kreált idealizált világoktól. Itt a hétköznapi élet, az ünnepi pillanatok, a trash esztétika, a drag kultúra, a hagyomány és a vallás harmonikus egyvelegében találkozhatunk, felfedezve a popkultúra sokszínűségét és komplexitását.

Denis Serrano a Mexikóváros külvárosi területein tapasztalható nemi alapú erőszak és az elkövető férfiak törékeny mentális állapota közötti összefüggéseket vizsgálja fotóesszéiben. Az "Invocations" című munkájában egy mélyen vallásos, ugyanakkor profán és durva, strukturálisan maszkulin társadalom képe bontakozik ki. A férfi szexizmus szimbolikus keretein belül az erőszak kulturális jelensége egy összetett, sokszínű képként jelenik meg, amely felfedi a társadalmi normák és elvárások által formált valóságot.

Yukai Chen művészete a gender határvonalain való kísérletezés lenyűgöző példája, amely a hsziameni operaénekesek varázslatos világából merít inspirációt. Képzeljük el, milyen érzések kavarognak egy queer kínai kisfiúban, amikor a helyi templomban a férfiruhába öltözött, rózsaszín sminket viselő énekest figyeli. Milyen érzelmek törnek felszínre benne, amikor saját magát a kamera előtt öltözteti fel? És mit él át felnőttként, amikor a saját identitását formálja? Yukai Chen projektje a képalkotás erejét ünnepli, miközben új, alternatív társadalmi valóságokat teremt, melyekben a hagyományos normák megkérdőjeleződnek, és a személyes identitások sokszínűsége kibontakozik.

A madridi Nacho Varela és a görög Vasileios Nempegleriotis utcafotóin a színek uralkodnak. Varela a spontaneitásra törekszik, alanyai tudtán kívül kapja le őket. A Nempegleriotis képein szereplők megmutatják magukat a kamerának, a popkultúra aktív részei akarnak lenni. Azok is, ahogy a Varela szemét elkapó gyanútlanok is, ha akarják, ha nem. Christos Sotiropoulos portréin nem is az emberen, hanem az ember és az épített környezet viszonyán van a hangsúly, a görög vidék és az urbanizáció karakterformáló erejét dokumentálja.

Verena Prenner fotói egy merőben eltérő városi tájat tárnak elénk. A Camping című sorozat a ciszjordániai Dheisheh menekülttáborban készült 2014 és 2022 között. Képein nincsenek jól látható arcok; ehelyett egy olyan világot örökít meg, amely hat évtized alatt tábori környezetből egy szedett-vedett várossá alakult, mindeközben megőrizve ideiglenességét és szükségszerű jellegét. Hogyan formálják a lakók ezt a kényszerű teret saját maguk számára? Milyen módon szerveződik itt a közösség? Hogyan hat a környezet az egyénekre? Prenner, aki egyedülálló nőként önként költözött a táborba, fokozatosan elnyerte a helyi muszlim közösség bizalmát, amíg végül lehetőséget kapott, hogy kamerájával felfedezze és bemutassa ennek a háború által megfagyott, időben és térben elzárt világnak a különleges hangulatát.

A Fülöp-szigeteki transz fotográfus, Bienyl Huelgas Manila queer éjszakai életét fotózza testközeli spontaneitással. A londoni Jasmine De Silva Crystal Queense szatirikus, retrofuturisztikus világot teremt. Olyat, amiben a nők annyira tökéletesek, hogy csillognak. Nem képletesen, a testüket kristály borítja. A tökéletesség szüntelen hajszolása dehumanizálja a nőket, a különböző kozmetikai és plasztikai eljárások trendjei már most tarthatatlan tempót diktálnak. Vajon mikor érünk el abba a korba, amikor már a művi pontossággal megtervezett orr, szem, áll, mell, csípő és fenék sem lesz elég? Talán már ott is vagyunk. De Silva képei olyan tükröt mutatnak, amelyben a női szépség álarca mögött ijesztő valóság sejlik fel.

A portlandi Gaby Langlois fotósművész nem az utcák forgatagában, hanem a modellek otthonaiban rögzíti a pillanatokat. Ezek a terek nem csupán helyszínek, hanem a személyiségek kiterjesztései, ahol a legmélyebb érzések és emlékek találkoznak. Modelljei gyakran üres, mégis kifejező tekintettel néznek a kamerába, ami egyfajta távolságtartó érzelemmentességet sugall. Ez az érzelmi disszonancia feszültséget teremt az intim, érzelmekkel teli környezet és a modelljeik megjelenése között, így minden egyes felvétel egy újabb történetet mesél el.

A koreai-amerikai Josh Bergeron a gyermekkort keresi, úgy fotózza a várost - a Colorado állambeli Bouldert -, ahogy 1989-ben, 11 évesen megélte. A képek segítségével próbálja újraélni azt a mobiltelefon, internet és közösségi média nélküli gyermeki gondtalanságot, amelyet ma már egyetlen 11 éves sem tapasztalhat meg úgy, ahogy Bergeron a nyolcvanas évek kertvárosi Amerikájában.

A luxemburgi Bruno Oliviera művészete a gyermekkor emlékeit idézi fel, egyedi és mélyreható módon. Képei rendkívül személyesek, mesterien egyensúlyoznak a fantázia és a valóság határvonalán. Műveiben olyan komplex témákat tárgyal, mint a vér szerinti és választott család közötti feszültségek, valamint az LMBTQI+-jogok helyzete a mai társadalomban. Oliviera alkotásai nem csupán vizuális élményt nyújtanak, hanem provokatív kérdéseket is felvetnek, amelyek a nézőt mélyebb gondolkodásra ösztönzik.

Film, televízió, zene, képzőművészet, divat. Glastonbury, Hollywood, Párizs. Coco Chanel, Marilyn Monroe, Andy Warhol, Superman, Britney Spears, II. Erzsébet, Kanye, Trump, Instagram, TikTok. Pamela Anderson piros fürdőruhája, Madonna csúcsos melltartója, a Nike Air Jordanjei, mindenki Labubuja. A popkultúra nem csak tükrözi, alakítja is a kor szellemét. A popkultúrában ott van minden vágyunk, félelmünk, büszkeségünk és szégyenünk. A popkultúra folyamatosan változik, mostanában egyre gyorsabban. Nagyjából abban a tempóban, ahogy egyik reelről a másikra ugrálunk.

A popkultúra a közös identitásunk szövetének szálaiból szőtt minta. Formálja a kapcsolatainkat azáltal, hogy befolyásolja, hogyan öltözködünk, mit hallgatunk, milyen filmeket nézünk, milyen könyveket olvasunk, és hogyan viselkedünk a mindennapi életben. Olyan, mint egy titkos recept, amely segít nekünk megalkotni a közösségünk egyedi arculatát.

Hol húzódnak a közösségünk határai? Mi köti össze a palesztin menekülttábor lakóit és a csillogó testű showgirl-t? Mi a közös a rózsaszín hajú lányban és a fúvószenekarban játszó fiatalban? Talán az, hogy mindannyian a popkultúra világához fordulnak, miközben saját identitásukat próbálják felfedezni.

A popkultúra napjainkban szoros kapcsolatban áll a folyamatos fogyasztási és termelési nyomással, amely a kétezres évek során egyre inkább dominálja a társadalmi életet. Az internet, különösen a közösségi média robbanásszerű terjedése felgyorsította az eseményeket, így a változások szinte azonnal bekövetkeznek. A trendek egymást érik, és a társadalmak átalakulása villámgyorsan zajlik: ami tegnap még tabunak számított, az mára már a hétköznapok részévé vált, míg ami nemrég még botrányosnak tűnt, mára már unalomig ismételt jelenséggé vált. Az állandó mozgás és a megújulás kényszere mindannyiunk életét átszövi, és a kulturális normák határozottan eltérnek attól, amit korábban megszoktunk.

A figyelem iránti vágyunk olyan mértékben fokozódik, hogy már-már semmire sem reagálunk azonnal. Ez a szükséglet arra sarkall bennünket, hogy mind merészebb módokon próbáljunk kitűnni a tömegből. A Facebook, Instagram és TikTok végtelen áramlásában azonban könnyen elhalványul az egyediségünk, és sokszor elfelejtjük, mit is jelent valóban önmagunkat kifejezni.

A közösségi média korában a népszerűség és a társadalmi elismerés iránti igény a popkultúra egyik legdominánsabb jellemzőjévé vált. Az online népszerűség elérése érdekében az intim szféránk határait feszegetve osztunk meg pillanatokat az életünkről - a kérdés, hogy ezek a képek a valóságot tükrözik-e, vagy csupán a valóság felszínes változatát, amiben mindenki szép, sikeres, szeretett és elfogadott.

A lájkok utáni vágyakozás háttérbe szorítja az emberi kapcsolatokat, és a közösségi média egy olyan párhuzamos univerzummá alakult, ahol (majdnem) minden és mindenki makulátlannak tűnik. Azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak részt venni ebben a tökéletesnek vélt valóságban, joggal érezhetik magukat kívülállónak ebben a digitális térben.

Alec Soth által válogatott fényképek egy olyan egyéniséget örökítenek meg, amely nemcsak a popkultúra aktív alakítója, hanem annak lenyomata is. Ezek a képek mentesek a közösségi média öncenzúrájának hatásaitól, és valóban tükrözik azt, akik valójában vagyunk.