Európa egyre sürgetőbb ütemben közelít a szakadék széléhez. A kontinens politikai és gazdasági kihívásai, valamint a társadalmi feszültségek egyre inkább felerősödnek, és sokan aggódnak a jövő miatt. A döntéshozók előtt álló feladatok nem csupán a jelenle

A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://demokrata.hu/vilag/europa-rohan-a-szakadek-fele-958510/

Az Európai Unió 2021 májusában indított egyéves eseménysorozatot Konferencia Európa jövőjéről címmel, amely a konstruktív párbeszédet hivatott koordinálni a tagállamok közt. Ha az Olvasó nem emlékszik, mi történt ebben az egy évben, kik hol milyen konklúziókra jutottak azzal kapcsolatban, merre kellene mennie Európának, nem hibáztatjuk. Valószínűleg senki sem emlékszik rá, már csak azért sem, mert az Európai Unió mindent úgy folytatott, ahogy addig is.

Pár hónappal a konferencia vége előtt kitört az ukrajnai háború, és Brüsszelben felgyorsultak az események, a már korábban beváltatlan gyakorlatokkal. Az új szankciós csomagok egymást követték, mindegyikhez hatalmas elvárások fűződtek, noha a Krím-félsziget Oroszországhoz csatolása óta tapasztalt büntetőintézkedések sem tudták megállítani a konfliktust. Az Európai Unió eddig soha nem látott intenzitással kezdte el üldözni a saját soraiból azokat, akik nem követték a hivatalos narratívát. Egy olyan mentalitás terjedt el, amely szerint aki nem áll ki teljes mellszélességgel a fegyverszállítások mellett Ukrajnának, vagy aki kétségbe vonja, hogy végtelen mennyiségű uniós adófizetői pénzt kellene egy gazdaságilag instabil ország támogatására fordítani, az Európa árulója. Az ilyen hangokat el kellett hallgattatni, és a büntetések elkerülhetetlenné váltak.

Ursula von der Leyen, aki már eddig is a politikai irányvonalak radikálisabbá tételében jeleskedett az Európai Bizottság élén – amelynek feladata a szerződések védelme és a semlegesség megőrzése –, nem igazán törekedett arra, hogy konszenzusos megoldásokat találjon, inkább a lehető legagresszívebb megközelítéseket képviselte. Ezt tükrözik második bizottságának személyi döntései is: 2024-ben a külügyi posztot az észt Kaja Kallas tölti be, míg a védelmi politikát szintén balti politikus irányítja. Az Európai Bizottságban már egy ideje gyakorlat, hogy apró balti államok politikai képviselőit helyezik fontos pozíciókba. E mögött korábban az a logika állt, hogy így lehet csökkenteni a nagy országok közötti rivalizálást, hiszen kisebb sérelem érheti azokat, ha egy jelentéktelenebb állam kap egy pozíciót. Azonban az ukrajnai konfliktus fényében a helyzet radikálisan megváltozott: az Oroszország-ellenes politikai szereplők pozícióba emelése egyértelműen Moszkva felé irányuló ellenséges üzenetet hordoz, és azt jelzi, hogy Brüsszel nem a béke előmozdítására törekszik. Ezen felül felveti azt a kérdést, amely előbb-utóbb sürgetővé válik: miért is kellene az Európai Unió irányvonalát a balti államok érdekeihez igazítani?

Amikor 2020-ban Joe Biden nyerte meg az amerikai elnökválasztást, a brüsszeli vezetők szívéről nagy kő esett le, hiszen újra olyan lakója lett a Fehér Háznak, aki egy hullámhosszon van velük és ugyanazt az establishmentpolitikát képviseli. A megelőző négy évben ugyanis Donald Trumppal nem volt könnyű dolguk.

Tavaly novemberben ismét eluralkodott a feszültség Brüsszelben, ahogy Donald Trump visszatért a politikai porondra. Nem meglepő módon, az EU vezetői tudták, hogy Trump nem fog alkalmazkodni a megszokott diplomáciai normákhoz, hiszen az előző években bőven kaptak tőle kritikát. Azonban azt valószínűleg nem kalkulálták, hogy ez a második Trump-elnökség merőben eltér majd az elsőtől. Amikor Trump először lépett hivatalba, bár a hatalom birtokosa volt, valójában csak félig-meddig tudta érvényesíteni akaratát, hiszen közvetlen környezete is tele volt olyan személyekkel, akik inkább hátráltatták, mintsem támogatták őt. 2021. január 20-án azonban egy másik Trump vette át a gyeplőt: egy olyan vezető, aki már képes volt megvalósítani a terveit. Négy év alatt megszilárdította pozícióját a Republikánus Pártban, és a világ egyik leggazdagabb emberét, Elon Muskot is maga mögé állította. A beiktatását megelőző időszakban pedig egyértelművé vált, hogy a nagy technológiai cégek is a támogatói sorába álltak. Trump máris vámokat helyezett kilátásba az európai árukra, és az első intézkedései között olyan lépések szerepeltek, amelyekkel az Európai Unió liberális vezetése csak ámulva nézhette, ahogy a megszokott politikai kereteket átlépve próbálja érvényesíteni saját érdekeit.

A beiktatás után kibontakozó események váratlanul érték az európai vezetőket, mintha a megelőző hónapok során nem lett volna egyértelmű a helyzet. Donald Trump világosan kifejtette terveit, de ők mégis meglepődtek, hogy valóban cselekedetei mögött állnak az ígéretei.

Az európai-amerikai kapcsolatok kulcskérdése kétségkívül az ukrajnai helyzet rendezése. Orbán Viktor miniszterelnök már tavaly figyelmeztetett arra, hogy Donald Trump hamarosan a béke megteremtésére fog törekedni, és ha az európai vezetők nem lépnek fel aktívan, akkor könnyen kiszorulhatnak a döntéshozatalból, és csak a hokedliről figyelhetik az eseményeket.

A február közepén tartott Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián aztán elcsattant az a pofon is, amiből még nem tudott felállni Európa. Ez a konferencia hagyományosan a nagy nyugati, atlantista egyetértés fóruma. Aztán jött J. D. Vance amerikai alelnök, és kemény kritikát fogalmazott meg Európával szemben: nem fékezik meg az illegális migrációt, cenzúrázzák az elitnek nem tetsző véleményeket, visszaszorulóban van a demokrácia, az establishment politikai ellenfeleit ellehetetlenítik - példaként említette a megsemmisített román elnökválasztást - vagy kizárják. Beszéde után pedig elment és találkozott Alice Weidellel, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnökével, akit nem engedtek be a konferenciára. Ezzel párhuzamosan Washingtonból is megüzenték, hogy megkezdődnek a béketárgyalások orosz és amerikai részvétellel, Ukrajna és az EU nélkül.

Az európai vezetők sorra adták ki felháborodott nyilatkozataikat, de a brüsszeli tiltakozások zaja nem hatott meg Washingtont. Az európai delegációk Washingtonba indultak, ahol vegyes fogadtatásban részesültek. Kaja Kallas, Észtország miniszterelnöke, eredetileg Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel találkozott volna, de a megbeszélés váratlanul elmaradt. Az üzenet világos volt: az észt politikus véleménye Washingtonban nem keltett különösebb érdeklődést. Kaja Kallas azonban nem hagyta, hogy ez visszafogja, és a Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fehér házi látogatásának kudarca után arra a következtetésre jutott, hogy "a szabad világnak új vezetőre van szüksége", Donald Trump helyett. Nem lenne meglepő, ha Trump ezen a megjegyzésen jót szórakozott volna.

A tagállami vezetők mostanra valószínűleg ráébredtek, hogy Brüsszel és Washington között a kapcsolatok már nem a régi fényükben tündökölnek. Von der Leyen és csapata nem élvezik a tiszteletet, ami azt jelenti, hogy valakinek másnak kell képviselnie Európát Donald Trump előtt. Emmanuel Macron francia elnök régóta törekszik erre a szerepre, és nem mondhatni, hogy esélytelen, hiszen bár a politikai bázisa nem a legerősebb, még mindig kedvezőbb helyzetben van, mint a megbukott Olaf Scholz német kancellár vagy a várható utódja, Friedrich Merz. Macron és Trump találkozója a Fehér Házban nem mentes a feszültségektől, de az amerikai elnök nyilvánvalóan komolyan veszi francia partnerét. Macron annyira magabiztos volt, hogy a sajtótájékoztatón helyre tette Trumpot, amikor az tévesen állította, hogy az Ukrajnának nyújtott európai támogatások javarésze visszatérítendő.

Az európai vezetők tehát néhány nappal később újra intenzíven borzolni kezdték a tollaikat, amikor az egész világ végignézhette, hogyan semmisül meg Volodimir Zelenszkij az Ovális Irodában. Az unió mainstream reakciói kritikátlanul védték Zelenszkijt, megerősítve, hogy támogatják Ukrajnát, sűrűn bírálva Donald Trump és J. D. Vance agresszív viselkedését. Az először megjelent tízperces felvételen Volodimir Zelenszkij úgy ült ott, mint egy diák, akit épp lehord az igazgató és az osztályfőnök egyszerre. A teljes felvétel azonban már jócskán más képet mutat, a közvetlen előzmény ugyanis az volt, hogy Volodimir Zelenszkij agresszívan számonkérte J. D. Vance-t. Az ottani mutatványa alapján józanabb támogatói alighanem elgondolkodtak azon, tényleg jó lóra tettek-e.

A Zelenszkij-katasztrófát követően a közösségi médiában tapasztalható hisztéria ellenére érdemi javaslatok is napvilágra kerültek az európai vezetők részéről. Giorgia Meloni, Olaszország kormányfője, az EU és az Egyesült Államok közötti csúcstalálkozó sürgetésével próbálta előmozdítani a nézeteltérések rendezését, míg Emmanuel Macron megerősítette korábbi javaslatát a közös védelmi kapacitások fejlesztésére. Az elemzők egy része úgy véli, hogy a Donald Trumppal való összecsapások arra utalnak, hogy Európa egyre inkább a saját védelmi képességeinek megerősítésére összpontosít, felismerve, hogy az amerikai támogatás nem garantált. Trump esetében minden eshetőség benne van a pakliban: elképzelhető, hogy nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is arra ösztönzi Európát, hogy ha már ilyen határozottan kijelentik, hogy át akarják venni az irányítást, akkor tegyenek is érte. Ez különösen igaz lehet Ukrajna támogatásának ügyében, mivel Trump nyilvánvalóan nem szándékozik több pénzt elpazarolni a konfliktusra. Ezzel szemben az uniós vezetők egyre inkább egymásra licitálva ígérik a támogatás fenntartását Ukrajna mellett. Európának sürgősen át kellene gondolnia a helyzetét, mivel a jelenlegi irányvonal nem tűnik fenntarthatónak, és egyre inkább egy mélyülő válság felé sodródik.