Embermustra slágermustra: Találkozások a zene világában Az emberi találkozások varázsa mindig is lenyűgözött minket, hiszen mindannyian különböző háttérrel, élményekkel és érzésekkel érkezünk egy-egy eseményre. Mi történik, amikor ezek a sokszínű egyénis

A Csókos asszony némiképp frivol szerelmi vallomás Budapesthez. Élettel, nyüzsgéssel, perpatvarral, érzelmekkel teli. Kedvesen idealizált kép, telivér valóságelemekkel. A több mint 800 dalt szerző Zerkovitz Béla iróniával vegyített, rajongó lokálpatriotizmusának kivetülése. Az éjszakai bárokkal is felvidított, forrongásban lévő főváros, jó figurákkal és jó firmákkal, nagy fazonokkal "teletűzdelt" arzenálja. Embermustra. Slágermustra. Hang- és táncözön. Szórakoztatás a köbön, de azért korkép, az 1920-as évek megjelenítése, és persze valamennyire a maiaké is, ahogyan a Miskolci Nemzeti Színházban Szőcs Artur megrendezte minden különösebb aktualizálás nélkül, mégis érvényesen.

A színpad egy élettel teli józsefvárosi udvaron nyílik meg, ahol a hangulat messze eltér a megszokott képektől. Itt nem a lepusztultság és a málló vakolat uralkodik, ahogyan azt Mándy Iván, Józsefváros hű krónikása, oly sokszor megörökítette. Zerkovitz, akinek utolsó napjai e falak között teltek, olyan karaktereket hoz elénk, akik inkább mesebeli, de vonzóan szegény lények. Nincsenek komoly problémáik; a gangon és az udvaron családias hangulatban élnek, szócsatáik és felesleges morgolódásaik között is átsüt a vidámság. Ez az udvar nem az a lehangoló hely, mint Spiró György Csirkefej című művének koszos környezete, hanem inkább egy sörkertre emlékeztet, ahol az emberek mulatoznak, nótáznak, és akár összefogva ringatóznak a dallamra. Persze, itt is vannak problémák és néha súrlódások, de az alapélmény nem a nélkülözés vagy a magány. A légkör inkább otthonos, a közeli ismerősök biztonságot adó hálója ölel körül minket. Bár ez nem a fényűző belváros, ahol paloták sorakoznak, az itt élők mégis úgy tűnik, hogy boldogan, szeretetteljes közegben élik mindennapjaikat.

Kovács Dániel Ambrus egyemeletes házának udvarát úgy álmodta meg, hogy az otthonos és barátságos légkört árasztson, tele lakásbejáratokkal és ablakokkal, egyfajta realista, ugyanakkor ragyogóan tiszta stílusban, mintha mindez egy mesebeli világba repítene minket. Kovács Andrea jelmezei ugyancsak idealizált formában érkeznek, mintha frissen a vasalótól kerültek volna elő: mindannyian láthatjuk az öltöztetők precíz munkájának nyomait. Ezek a ruhák nem viselik a mindennapok terhét, nem gyűröttek, hanem inkább a Józsefváros realitásától távol álló, kifogástalan állapotban tündökölnek. Ez az operettek világának stilizált megjelenítése. Zerkovitz és Szilágyi László azonban nem a nagyságos urak és grófok életét mesélik el, hanem sokkal inkább a mindennapi emberek, a "szedett-vedett" népség történeteit. Ezek a karakterek bolondos, kicsapongó természetükkel és önfejűségükkel sokszor saját sorsukat keresztezik, és maguk sem tudják pontosan, mit is akarnak az életben. A fejükben káosz uralkodik, nem csupán a világban. Ennek köszönhetően modern hősökké vagy antihősökké válnak: szeleburdi, csélcsap jellemük, mulatós kedvük és kihágásaik ellenére mindannyian szerethetőek és emberiek. Ebben a mesei univerzumban nem találunk valódi gonoszokat vagy elaljasult figurákat; helyettük olyan embereket látunk, akik a hebrencsség és a szenvedélyek hajszolása miatt élik meg a maguk kis kalamajkáit. Ezek a bonyodalmak végül mindig észhez térítik őket, és a történet végén minden a legjobb útra tér.

Rózsa Krisztián a bonviván megtestesítőjeként, míg Dorozsmai Pista a muzsikus szerepét alakítja. Amint a józsefvárosi ház kutyaólából kúszik elő, hangos kiáltások zaja tölti be a levegőt, de ő csak nehezen mozdul, hiszen az alkoholgőzös éjszaka fáradalmai még mindig rajta ülnek. Az éjszaka során, miközben a menyasszonya, a pályája elején álló primadonna, Pünkösdi Kató fontos fellépését is átaludta, nem csupán a mulatságok, hanem a felelősség súlya is nyomasztja. Az operett világában ez már-már "tragikus" vétségnek számít. Rózsa ügyesen hozza a kétségbeesés pillanatait, hiszen tudja, mit is tett! Ráadásul a jegygyűrűk is elillantak a poharak mélyén. Ez már valóban halmazati vétség! Józsefváros apraja-nagyja, a teátrum balettkara, kórusa és a csipetnyi gyerekszereplők is megbotránkoznak rajta. Annyian vannak, hogy a színház nagyszínpadán már zsúfoltságot okoznak, színes forgatagot teremtve ezzel a színpadon.

Miskolcon a zenés színházi produkciók színvonala kiemelkedő, és ennek egyik kulcsa, hogy ellentétben sok vidéki színházzal, itt saját táncosokkal és kórustagokkal dolgoznak. A muzsikusokat sem küldték el, hanem megőrizték a zenekarukat, így elkerülik azt a spórolós megoldást, amely során nagyszínpadi zenés előadásokban a zene felvételről szól. Azonban a Lúdas Matyi gyerekelőadás esetében sajnos felvételről hallható a zene a Kamaraszínházban, ami számomra elfogadhatatlan. Ráadásul ennek az előadásnak nemcsak ez az egyetlen problémája: a szövegkönyv kuszaságán a színészek fáradságos munkával próbálnak úrrá lenni, mégis sok helyen zavaróan szétesik a cselekmény.

A Csókos asszony esetében a dramaturgia valóban mesterien van megkomponálva. A második felvonásban, Tarpataky báró estélyén, minden szál összeér, és a drámaiság érezhetően fokozódik. A báró, akit Katóka szépsége már régóta elbűvölt, egy színházi előadás során tapasztalta meg először a lány varázsát. Ezért hát a számára szokatlan Józsefvárosba merészkedik, hogy elénekelje neki az operett egyik leghíresebb dalát: "Van a Bajza utca sarkán egy kis palota, / Kisasszony, ha boldogtalan, jöjjön el oda." A kisasszony, akinek szívét a választottja fájdalmasan megszaggatta, el is indul a báró ajánlott helyére. A dal előadását általában elegáns, őszülő halántékú színészek szokták interpreteni, akiknek a frakk és szmoking jól áll. Ezzel szemben Szőcs Artur fiatal kora ellenére is magabiztosan áll a színpadon, dús fekete haja, amelyet hátra fogott, egyfajta szokatlan kontrasztot teremt a hagyományos operetthez. Amikor azonban a dalra fakad, hangja belülről sugárzik, és a karaktere megrendültségét is hitelesen közvetíti: gáláns, de már nem potenciális partner. Katóként Baranyi Emma szintén megmutatja a hangja mélységét, érzékeltetve a csalódottságot és a fájdalmat. A táncoskomikus és szubrett szerepekben Feczesin Kristóf és Cvikker Lilla sziporkázóan adják elő a másik népszerű slágert: "Éjjel az omnibusz tetején, / emlékszel, kicsikém?" Azok, akik látták a Vígszínház egykori produkcióját, biztosan emlékeznek arra, ahogyan Méhes László és Igó Éva fejen állva, lábukkal kalimpálva adták elő ezt a dalt. Katóka nevelőapját, Kubaneket, a virslijéről és nagy szájáról elhíresült hentest Eperjesi Erika játssza, aki mindent megtesz, hogy elnyerje a férfi szívét. Cser Ádám, ahogy mindig, most is invenciózusan és dinamikusan vezényel, ami tovább emeli az előadás színvonalát.

Nyilvánvaló, hogy a színészeket lenyűgözi az előadás, és a közönség is lelkesen reagál, bár talán nem olyan mértékben, mint a miskolci zenés produkciók többsége után, amikor állva, ovációval fejezik ki tetszésüket.