Badlklamm – a leglenyűgözőbb szurdok, ahol a természet varázslatos ereje és a táj szépsége találkozik. Itt, a meredek sziklafalak között, a zúgó vízesések és a kristálytiszta patakok mesés látványt nyújtanak, miközben a környező erdők zöldje és a levegő f

Fedezd fel a világ csodáit: barangolj a festői tájakon, élvezd a természet ölelését a hegyek és völgyek között, merülj el a titokzatos barlangok mélyén, és lépj be a történelembe a lenyűgöző várak falai között. Minden kirándulás egy új kaland, amely tele van felfedezéssel és élményekkel!

A Badlklamm kicsi szurdok, kicsit nehéz tereppel, kicsit eldugott helyen, viszont nagyon vadregényes, nagyon természetes, nagyon nagy sziklák vannak benne és eléggé kiépítetlen. A térképen találtam rá, amikor látnivalókat kerestem Graztól északra, aztán elmentem megnézni és érdemes volt! Ha nem hallottatok még róla, tartsatok velem, megmutatom milyen, aztán majd nézzétek meg élőben is! De csak gyakorlott túrázóknak és nagyobb gyerekeknek ajánlott. Mert ilyen helyek vannak benne:

Hol található? Ausztriában, Stájerország gyönyörű vidékén, Graz városától északra körülbelül 20 kilométerre, a bájos Badl falucska peremén. Térképen pedig ITT keresheted!

Amint elérjük a falut, a tábla után az út bal oldalán található egy parkoló, ahol kényelmesen megállhatunk.

A szurdok a parkolóval szemben, a másik oldalon van, de semmi nem jelzi az út mellett, hogy hol kell bemenni, sőt a bejárat olyan, mintha egy ház udvarára mennénk. De ettől ne riadjunk vissza, a szurdok bejárata tehát a következő képen középen lévő betonos bejárat, ahol a piros autó parkol.

Bár ez a hely is egy közforgalmú parkoló a szurdok közelében, én mégis úgy döntöttem, hogy inkább kint parkolok. Az út, ami a szurdokhoz vezet, szinte hívogatóan folytatódik, a zöldellő réten át, egészen az erdő mélyéig.

Itt már felfedezhetjük az Ausztriában megszokott sárga útirányjelző táblákat is. A felső táblán az áll, hogy erre az útra Semriach felé haladhatunk, ami a hegy másik oldalán található település. Érdekesség, hogy Semriach közelében található a híres Lurgrotte barlang is, amely a szomszédos Peggau-ból indulva átvezet a hegyen. De erről majd egy következő írásban mesélek bővebben!

A sárga tábla figyelmeztet, hogy ezen az útvonalon kizárólag tapasztalt túrázók merészkedjenek el. Az átvezető szakasz sajnos a viharkárok következtében járhatatlan, de ne csüggedjünk! Bár akadnak bedőlt fák az ösvény mentén, a szurdok felfedezése így is élvezetes kihívást kínál.

Ha szurdok van, akkor pataknak is lenni kell! Meg is találjuk a patakot, mely a hegyről jön és a közelben ömlik a Murába. E mellett a patak mellett kell haladnunk a szurdokban.

Ekkor a turista jelzés is megjelenik a sziklafalon. Ausztriában szinte minden ösvényt ezzel a piros-fehér-piros színkóddal jelölnek, és az útvonalakat számokkal különböztetik meg, amelyeket sárga táblákon találhatunk. Így hát a Badlklamm szurdokban is ezt a jelzést kell követnünk. (De aggodalomra semmi ok, hiszen itt csak egyetlen út vezet tovább.)

Ahogy belépünk az erdő varázslatos birodalmába, azonnal egy apró kihívással nézünk szembe: a gyalogösvény hol az egyik, hol a másik parton folytatódik, ami azt jelenti, hogy át kell kelni a patakon. Híd azonban sehol sem bukkanna fel. Viszont a patak hűvös kövei és a gondosan elhelyezett farönkök révén, ügyes lépésekkel száraz lábbal is átjuthatunk az élményen, ami még inkább felerősíti a kaland izgalmát.

A patak völgye szűk keresztmetszetű, de mégis elegendő teret kínál egy keskeny gyalogösvénynek, ami hol itt, hol ott kanyarog. Érdemes vízálló bakancsot választani, különösen olyat, aminek a talpa nem csúszik, hiszen így sokkal nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat a kaland során. 😊

Mi is az a szurdokvölgy? A szurdok egy lenyűgöző természeti képződmény, amely egy mély, keskeny völgyben futó gyors folyású vízfolyást rejt magában. Ezek a vizek, legyenek folyók vagy patakok, évszázadok, sőt évezredek alatt alakították ki a mészkőből kiemelkedő szurdokformákat, és a mai napig folytatják ezt a formálást. A szurdokvölgyek nem csupán látványos tájakat kínálnak, hanem lenyűgöző geológiai történeteket is mesélnek a természet folyamatairól.

A nedves, hűvös völgyek jellemző növénye a gímpáfrány. Ez a páfrány az árnyas, hűvös szurdokvölgyek jellemző faja, de megtalálható sziklaerdők és bükkösök aljnövényzetében, barlangbejáratoknál is. A gímpáfrány az egyetlen olyan páfrányfaj, amelynek levelei osztatlanok. Nevét onnan kapta, hogy levele állítólag hasonlít a gímszarvas nyelvére.

A nyári hónapokban a táj lenyűgöző zöld szőnyeggel borítja be a környéket, ahol a buja növényzet szinte magához öleli az ösvényeket. Mivel az erre látogatók száma viszonylag alacsony, nem ritka, hogy az ösvények egyes részein a növények már-már elnyelik a járható utat. Ezért érdemes hosszú nadrágot viselni, hogy megvédjük lábainkat a zöldeink szorításától. Az eső után pedig könnyen belefuthatunk a nedves talajba, ami garantáltan vizes cipőt eredményez.

Én is kint voltam az eső után, és hát végül is nem áztam bőrig, csak éppen derékig. :-D

A csalánosban a hosszú nadrág igazán hasznosnak bizonyult.

Néhol impozáns sziklák emelkednek, melyeket buja növényzet ölel körül. A kép nem képes teljes mértékben visszaadni ennek a varázslatos helynek a szépségét!

Néha a fák törzsén láthatóak festett jelek, melyek útmutatóként szolgálnak számunkra, hogy helyes irányba haladunk. Érdekes módon azonban itt nincs semmiféle elágazás vagy kereszteződés, ami megzavarná az utunkat.

Néhol sziklákon lépegetve felfedezhetjük a patak mentén kanyargó utakat, majd hirtelen eltűnünk a buja zöld növények tengerében.

Elérkeztünk az első izgalmasabb szakaszhoz! Itt egy kötél segítségével, apró, vékony vaskampókon átlépdelve meredek sziklafalon kell navigálnunk, ahol a távolságok igencsak nagyok.

Ezek miatt a szakaszok miatt nem ajánlott sem kisgyerekkel, sem kutyával jönni. Bár a kutya lehet, hogy lent a patakban tovább tud menni.

Több ilyen rész is van egymás után, ahol a patak jóval lejjebb folyik, az utat viszont meredek sziklafal keresztezi.

Hát igen, itt valóban feszültség van a levegőben. A vaskapcsok némileg megcsúsznak, a sziklafal pedig meredeken tornyosul előttünk. De végül is, jó, hogy van mibe belekapaszkodni.

Aztán ahogy átjutottunk a kalandos részen, az ösvény a patak mellett folytatódik tovább.

Néhol a kövek között vízesések zúgnak, szikrázó vízcseppeket szórva a levegőbe.

Most egy újabb kihívás vár ránk, amelyet együtt kell megoldanunk.

Szerencsére az ilyen meredek kőfalas, vaskapcsos részek rövidek, hamar túl lehet lenni rajtuk. Csak nagyon kell figyelni, le ne csússzunk, mert az bizony fájdalmas lehet. (És a hegyimentők is nehezen szednek ki minket innen...)

A pár, kihívást jelentő szakasz után újra az erdőben, egy kellemes ösvényen folytatódik az út.

Meg persze a patakon is át kell kelni még néhányszor.

Ez a hely egy igazi paradicsom, tele élettel és zöldellő növényekkel. A mohás sziklák között felfedezhetjük a természet csodáit, miközben a levegő tele van friss, párás illatokkal. A közelben csobogó patak zúgása kísér minket, mely tovább fokozza a hely varázsát. Itt lenni egyszerűen felemelő élmény!

Még akkor is rendkívül izgalmas, amikor néha fel kell kutatnunk az utat vagy felfedezni a lehetőségeket, hogy merre folytathatjuk az utazásunkat.

Újabb kötéllel biztosított szakasz a szikla peremén... aminek a végén jön a meglepetés: a kötél vége lelóg a patak felé. És nincs tovább sziklaperem. Tehát itt le kell mászni a kötélbe kapaszkodva. Nem könnyű, mert elég nagyot kell lépni lefelé.

Az előző szakasz volt az utolsó, amelyet a csúszós, nehéz kötéllel kellett biztosítani, mostantól viszont "könnyebb" utazás vár ránk. :-) Itt a patak már nagyobb és a mohával borított sziklák között kanyarogva kereshetjük a helyes irányt.

Ott a jelzés, ami arra utal, hogy valóban erre az útra kell lépnünk. Néha azonban nem teljesen világos, hogy pontosan milyen irányban folytassuk az utunkat...

Néha apró vízesések varázslatos látványa kínálja magát számunkra. Bár nem óriásiak, mégis örömmel tölt el minket a szépségük.

A szurdokban az ösvény folyamatosan a patak mentén kanyarog, míg végül a völgy végénél jobbra kell fordulnunk. Ezzel egy kerülőútra lépünk, amely visszavezet minket a kiindulási ponthoz, és az útvonalat egy nyíl fogja jelezni.

Még mindig egy szűk ösvényen járunk, amely állandóan keresztezi a patakot.

Ahol kicsit szélesebb a patak, ott nagyobb kihívás átjutni a túlpartra, de nem lehetetlen. Én megúsztam szárazon, itt sem ázott be a cipőm.

Pedig csak túracipőben jöttem, gondoltam egy ilyen kis szurdokhoz nem kell nagy túrabakancs. És hát persze, végig lehet járni bármiben, de jobb lett volna a bakancs.

A völgyben számos kidőlt fa hever, de szerencsére több helyen akad elegendő tér, hogy átkelhessünk rajtuk, így zavartalanul folytathatjuk utunkat.

Itt messziről azt hittem egy házikó tetejét látom, de csak egy jó nagy szikla.

Aztán persze vannak az úton is bedől fák, így előfordul, hogy át kell mászni rajtuk.

Szerencsére a patakban nem volt túl bő víz, pedig a látogatásom előtt rengeteg eső zúdult az égből. Ennek ellenére az átkelés nem volt egyszerű feladat.

Egy izgalmas szakasz is vár ránk, ahol a meredek sziklák között kell utat törnünk magunknak, hogy feljussunk a csúcsra.

Nyáron a fák törzsére festett jelölés alig észlelhető a burjánzó gaz között.

És meglett a szurdok vége, itt a nyilat követve kiérünk a faluba visszavezető kerülőútra.

Sárga táblák mutatják az irányokat. Ha nem szeretnénk tovább menni Semriach felé, akkor itt Peggau felé forduljunk, az az út visz vissza Badl-ba.

Még egy ideig felfelé kell haladni az erdő mélyén, pedig azt gondoltam, hogy innentől már csak lefelé vezet az ösvény.

Természetesen lehetőség van arra, hogy visszafelé is sétálj a szurdokban, hiszen ez a terület nem egyirányú. A szembe jövő túrázók száma sem fog gondot okozni, így nyugodtan élvezheted a természet csodáit.

Az egész úton egy lélekkel sem futottunk össze, pedig hétköznap volt, amikor a város csendesebb.

A tágas utak után keskeny ösvények is felfedezhetők, sőt, akadnak olyan helyek is, ahol óvatosan kell haladni a kidőlt fák árnyékában.

Az erdőben rengeteg ciklámen nyílik, de természetesen itt is védett virág, leszakítani, hazavinni nem szabad.

Aztán hamarosan már hallani az autók hangját, és amikor meglátjuk a fák között a házakat, le is értünk.

A Mura túloldalán egy impozáns sziklafal bontakozik ki, mely büszkén emelkedik az ég felé, lenyűgöző látványt nyújtva a látogatóknak.

Egy festői farm mellett érkezünk meg, ahol rendszerint traktorok és különféle mezőgazdasági gépek sorakoznak. Itt hagyjuk magunk mögött az erdő zöldellő ölelését, és csatlakozunk az aszfaltburkolatú úthoz, amely új kalandokat ígér.

A bekötőúton még tovább kell mennünk lefelé, és végül Peggau mellett érünk le, a kőbányáknál. Innen gyalog a Lurgrotte cseppkőbarlang is közelebb van, mint a Badl-i parkoló, és azt is érdemes megnézni. Ezt a kettőt kötöttem össze én is.

Sajnos az autóút mentén kell visszaindulni Badl irányába. Ez nem a fő közlekedési útvonal, de még így is találkozhatunk néhány járművel, mivel ez az út a falvak között fut párhuzamosan az autópályával.

Út közben még egy közlekedéstörténeti, vasúttörténeti, építészeti érdekességgel is találkozunk, amit Badlwandgalerie-nek hívnak. 1841-ben kezdték építeni a Bécset a Trieszti kikötővel összekötő vasútvonalat a Mürzzuschlag Graz szakaszon. Ez a rész elég nehéz terepnek bizonyult, ezért azt találták ki, hogy egy boltíves alagutat építenek a vonatnak, melynek a tetején pedig a közúti forgalom bonyolódhat. Az építkezés megkezdése után alig több mint egy évvel már meg is nyitották az útvonalat, bár ekkor még nem volt teljesen kész. Az ebből az építkezésből szerzett tapasztalatokat később a Semmering vonalnál is felhasználták.

Az építmény végül 230 m hosszú volt és 35 boltívből állt. Egészen a vonal villamosításáig használatban volt, azonban mivel a 6,5 méteres belmagassága nem tette lehetővé a vezetékek kiépítését, a Badlwandgalerie-t elkerülő új vasúti szakasz épült két új Mura-híddal és a Mura túlsó partján lévő Kugelstein alagúttal, amelyet 1966. május 22-én nyitottak meg. Ettől kezdve a Badlwandgalerie-t csak közúti közlekedésre használták. Azonban a megnövekedett forgalomhoz keskenynek bizonyult, így az utat is fejleszteni kellett. Miután megépült a kerülő út, a galériát magára hagyták.

A Badlwandgalerie boltozatainak nagy része mára már bedőlt, és az építményt már nem lehet gyalogosan sem megközelíteni. 1999-től 2009-ig a Badlwandgalerie megmentését végző helyi egyesület megpróbálta megőrizni a külső árkádíveket és portálokat, amelyek jórészt épek, műemléki védelmet is kapott, de az állagmegőrzés túl drágának bizonyult, így mára teljesen elhanyagolt állapotba került. A természet visszahódítja, a növényzet lassan benövi ezt a gyönyörű építményt.

A vasúti alagút után a domboldalon egy impozáns ágyú csövével találkozhatunk, amely történelmi múltjára emlékeztet. Ezt követően, fokozatosan visszatérünk Badl városába, ahol a parkoló vár ránk.

Remélem, kedvet kaptatok egy felejthetetlen túrához! Ha Graz környékén jártok, ne hagyjátok ki ezt a rejtett, vadregényes szurdokot. Javaslom, hogy eső után ne induljatok neki, mert akkor a talaj még csúszósabbá válik. A sodronyok és kötelek vizesek és sárosak lehetnek, így érdemes lehet magatokkal hozni egy kerékpáros vagy konditermi kesztyűt a biztosabb kapaszkodás érdekében. Valóban csak tapasztalt túrázóknak ajánlom ezt a kalandot, hiszen a terep kihívásokkal teli!

Ha szeretnétek értesülni az új bejegyzésekről, kövessétek a Kiránduló facebook oldalát is. Ott lehet kommentelni, és a saját élményeket is szívesen olvasom!

Az információk egy része a Wikipédia különböző oldalain található.