A legújabb Tell Vilmos film bemutatja, hogy a középkori Svájc valójában sokszínű és etnikailag gazdag közösség volt. A történet új megvilágításba helyezi a korabeli társadalmi viszonyokat, hangsúlyozva a különböző kultúrák és népcsoportok együttélésének f
Az utóbbi években egyre inkább elterjedtté váltak azok a filmek a globalista filmiparban, amelyek torzítják, sőt, olykor nyílt hazugságokat terjesztenek az európai történelemmel kapcsolatban. A tudatos manipuláció jeleit magukon viselő médiás agymosás következő terméke lehet az a közelgő Tell Vilmos film, amely hamarosan bemutatásra kerül a régiónk mozijában. A film üzenete nem kevesebbet állít, mint hogy a 14. században a mai Svájc területén vegyes rasszú közösség élt, és Tell Vilmos feleségét egy közel-keleti muszlim nőként ábrázolja. Ezen állítások kapcsán több hírforrás, köztük az inreviewonline.com is, az elérhető előzetesekre hivatkozik.
Bár az európai mozinézők számára talán még újdonságnak számít, az utóbbi években egyre inkább elterjedtté vált, hogy a nagyobb, nem csupán amerikai filmstúdiók történelmi tematikájú produkcióiban (engedjék meg, hogy a „mű” kifejezés helyett ezt a szót használjam) olyan nézőpontok és ábrázolási módok tűnnek fel, amelyek még néhány évtizede abszurd humor keretei közé tartoztak volna. Találkozhattunk már fekete Spartacusszal, vikingekkel, színesbőrű középkori "angol" nemesekkel, valamint más, időben és térben egyaránt eltérő karakterábrázolásokkal. Érdekes módon viszont, Nelson Mandela vagy Martin Luther King szerepét eddig még sosem bízták fehér színészre. Miért is van ez így?
Természetesen, csak költői kérdésről van szó, hiszen az ilyen típusú "alkotások" készítőinek taktikája könnyen nyomon követhető, és szorosan összefonódik Európát érintő szervezett bevándorlás célkitűzéseivel. Az a szándék, hogy az öreg kontinens lakosságát "gazdagító" afrikai és ázsiai bevándorlók tömegei, vagy azok utódai, idővel (miután az ilyen "alternatív" történelemszemlélet mélyen beivódik a köztudatba) őshonosnak érezhessék magukat, egyre inkább normává válhat. Furcsa gondolat, mondhatnánk, de a tapasztalat sajnos mást mutat. A történelem átírása ugyanis az emberi civilizáció történetével egyidős, és a hatalom gyakran élt a "szépítési" technikákkal. A különbség csupán annyi, hogy az idő múlásával e módszerek és eszközök hatékonysága jelentősen megnőtt.
Ezek a tények talán figyelmeztető jelként szolgálnak Nick Hamm rendező legújabb, európai gyártású Tell Vilmos adaptációja kapcsán is. A készítők állítása szerint ez a film az eredeti Friedrich Schiller műre "épít", de ha az igazat akarjuk mondani, talán jobb lenne, ha a 18. századi német író nyugodtan pihenne a sírjában. De vajon miért van ez így?
A film, amely tavaly ősszel debütált a torontói nemzetközi filmszemlén, már az első pillanattól fogva eltér az eredeti történelmi események hiteles bemutatásától. Függetlenül attól, hogy a valóság milyen is lehetett, a kereszteshadjáratok európai résztvevőit sarkosan negatív fényben tünteti fel, míg a muszlim szereplőket kizárólag "humanista" alakokként jeleníti meg. A valódi történelemhamisítás azonban csak ezután következik be: a filmben Tell Vilmos feleségét, a svájci Hedwiget egy közel-keleti nőre, a rendkívüli intelligenciájú és harci képességekkel felruházott Sunára cserélik.
Az asszonyka, amellett, hogy a filmben olyan tanultságról tesz tanúbizonyságot, ami bizony az adott régióban a helyi viszonyokat tekintve még ma is finoman szólva helyzetidegen lenne, nem az egyedüli szereplő, aki azt lenne hivatott bizonyítani, hogy bizony már az akkori Európa is "sokszínű" volt a lakosságát tekintve. Más helyzetidegen szereplők mellett ugyanis még kiemelten érdekes lehet a magyar kártya karaktereinek sorában zöld alsóként megjelenő Fürst Walter megszemélyesítése is. Az eredeti műben egy svájci katolikus papként megjelenő Fürst Waltert ugyanis egy indiai származású "brit" színész Amar Chadha-Patel játssza, aki mellesleg nem csak, hogy nem fehér és nem pap a filmben, hanem egyenesen egy sokat próbált közel-keleti harcos.
Nos, talán ennyi előzetesben elég is lenne a történelmi tényeket "szabadosan" kezelő "művészi alkotásról" hiszen, akinek nem különösebben érzékeny a gyomra, nyugodtan végig is nézheti. Hasonló hangvételű termékek huzamosabb fogyasztása után viszont ne csodálkozzon azon, ha esetleg megfogalmazódik Önben a kérdés, hogy vajon hogyan is került Európába a fehér ember és miért eshetett meg, hogy más kontinensekre üldözte el ennek a csodálatos civilizációnak a megalkotóit.
