Az év legújabb romantikus filmje, a „Többesélyes szerelem”, váratlan módon csavarja el a szívünket, miközben a romantika klasszikus fogalmait megkérdőjelezi. A történet, amely a szeretet bonyolult szövevényét boncolgatja, arra késztet, hogy újragondoljuk,

Létezik annál izgalmasabb romantikus film, mint amikor Chris Evans és Pedro Pascal harcba száll Dakota Johnson szívéért? A "Többesélyes szerelem" éppen ezt az élményt kínálja nekünk, hogy végül ráébredjünk: a várt romantika helyett inkább egy antiromantikus történetet kaptunk. A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál keretein belül élvezhettük a filmet, ahol ráadásul Dakota Johnson is tiszteletét tette.

Bár a Többesélyes szerelem vetítése viszonylag kései időpontra, 22:30-ra esett, Karlovy Vary fesztiválközpontja, a Hotel Thermal előtt egy gombostűt nem lehetett leejteni, annyi ember gyűlt össze, hogy a vörös szőnyeg mellett megpróbáljanak egy közös szelfit szerezni a csodálatos Dakota Johnsonnal, vagy egyszerűen csak megnézzenek maguknak közelről egy karrierje csúcsán lévő hollywoodi világsztárt.

A moziterembe való bejutáshoz végtelenbe nyúló sort kellett kiállni, pedig Dakota jelenléte kimerült annyiban, hogy jött, megköszönte, hogy itt lehet, elmondta, milyen sokat jelent neki ez a film, valamint hozzátette, hogy reméli, a nézők majd úgy hagyják el a film után a termet, hogy elgondolkodnak a saját életükről.

Ez a megjegyzés külön figyelmet érdemel, hiszen világosan érzékelhető az alkotók szándéka. Noha a Többesélyes szerelem a felszínen klasszikus romantikus háromszögként mutatkozik be, valójában sokkal mélyebb üzenetet kíván közvetíteni a XXI. századi városi emberek érzelmi világáról, mint amit egy átlagos Netflix-produkció a műfaj területén nyújt. A film igyekszik túllépni a megszokott sémákon, és új perspektívákat kínálni a modern szerelem komplexitásáról.

A rendező neve talán önmagában is garanciát jelent, hiszen Celine Song a rendkívül személyes Előző életek című filmjével már bebizonyította, hogy képes felnőtt, érett és elgondolkodtató módon bemutatni a szerelem komplexitását. Munkája úgy fogalmazza meg a romantikát, hogy egyszerre elégítse ki a könnyed érzelmekre vágyók igényeit, miközben a valóság és a hitelesség talaján állva szólítja meg azokat is, akik egy mélyebb, valósághűbb szerelmi történetre vágynak.

Főhősnőnk, Lucy (Johnson) egy társkereső iroda sikeres közvetítője, aki naponta szembesül az ügyfelek igényeivel, akik számára úgy tűnik, hogy a megfelelő magasság, a megfelelő éves kereset, illetve a megfelelő életkor és családi háttér sokkal fontosabb egy párkapcsolatban, mint bármi más az életben.

Ahogy a filmben többször is hangsúlyozzák: a házasság valójában egyfajta üzleti megállapodás, ahol mindkét fél azon fáradozik, hogy a legelőnyösebb ajánlatot kössék meg. Egy jól jövedelmező, megfelelő fizikai vonzerővel és optimális életkorral rendelkező partner nem csupán érzelmi biztonságot garantál, hanem társadalmi elismerést és státuszt is biztosít.

Valóban ennyire felszínesek és anyagiasak lettünk volna? Elveszett volna a romantika és a spontaneitás a mindennapjainkból? Ezek a kérdések nem csupán izgalmasak, hanem mélyrehatóan elgondolkodtatók is. Szerencsére itt van egy nyári romantikus film, amely merészen nekivág ezeknek a témáknak, anélkül hogy csupán felületesen kezelné őket.

Természetesen hősnőnknek (Dakota Johnson, aki szerint a szexjelenetek nem szexik) nemcsak az ügyfelein keresztül kell szembesülnie ezzel, hanem a saját magánéletében is. Egyrészt ott van a dúsgazdag, ráadásul hihetetlenül jóképű új udvarlója, Harry (Pedro Pascal szupersármos üzemmódban), a másik oldalon pedig feltűnik Lucy egykori szerelme, a tiszta szívű, de üres pénztárcájú pincér/színész John (Chris Evans továbbra is Amerika Kapitány árnyékában), akivel Lucy annak idején azért szakított, mert elege lett abból, hogy folyton csóró.

Aki már látta a romkomok varázslatos világának több mint kettő darabját, az tudja, hogy az első pillanattól kezdve kiszámítható, mi lesz a történet végkimenetele. Ez azonban nem feltétlenül baj, hiszen a romantikus műfaj nem a váratlan csavarokkal igyekszik elbűvölni a közönséget. Ami viszont igazán érdekes, hogy a film egyszerre próbál mély és drámai lenni, miközben megőrzi a zsáner könnyed, szórakoztató elemeit is. Amikor Lucy belép a munkahelyére, az olyan, mintha egy túltolt romkom irodába csöppenne, ahol a munkatársak szinte karikatúrákként jelennek meg. Persze, nem marad el a tipikus romkom szituáció sem, amikor a kollégái próbálnak segíteni egy esküvő előtt hezitáló menyasszonynak, ami mindent elmond a műfajról.

Ugyanakkor a film hangulatában végig ott rejlik egyfajta szomorúság, nem utolsósorban Daniel Pemberton mélabús filmzenéje miatt, és az is érdekes, hogy a film szinte összes szereplője boldogtalan, még azok is, akik látszólag fantasztikus jólétben élnek. És ez a teljes játékidő alatt így van:

A Többesélyes szerelem látszólag éles kritikát fogalmaz meg a szerelem materializálódásával és árucikké válásával kapcsolatban. A történet végső soron arra hívja fel a figyelmet, hogy az igazi szerelem messze túlmutat egy fényűző manhattani penthouse-on. Azonban a film gyengéje, hogy míg az elanyagiasodás kérdéseivel alaposan foglalkozik, az érzelmek valódi kibontakozása már nem kap megfelelő hangsúlyt, így a megjelenített érzések kissé silányabbnak tűnnek.

Dakota Johnson és a két férfi, Pedro Pascal és Chris Evans, között valahogy nem tudom elképzelni a hiteles szerelmet. Az első esetben talán érthető, hiszen a történet szempontjából kulcsfontosságú lenne, hogy világos legyen, miért is választja az utóbbit. De még Chris Evans esetében is megmarad a bennem élő kétség: hiába néznek egymásra olyan tágra nyílt, szerelmes szemekkel, egy pillanatig sem tudtam elhinni a köztük lévő érzelmeket. Az a koncepció, hogy az anyagias lány hirtelen hajlandó lenne lemondani a kényelmes életről a szegény, de szívében tiszta és szenvedélyes fiú kedvéért, számomra inkább mese, mintsem valóság.

A film eredeti szándéka valószínűleg az volt, hogy kontrasztba állítsa az üzleti alapú párkapcsolatokat az igazi szerelemmel, és végül az utóbbit emelje ki győztesként. Azonban a megvalósítás során a hangsúlyok eltolódtak: az anyagiasság túlzottan dominál, míg a valódi érzelmek háttérbe szorulnak. Ráadásul a szereplők közötti érzelmi feszültség hiánya is hozzájárul ahhoz, hogy ne érezzük át a drámai pillanatokat, amikor pedig éppen erre lenne szükség.

Bíró úr, kérem, ez nem szándékos gyilkosság volt, csak balesetből bekövetkezett haláleset, de a lényeg attól még ugyanaz: a filmről kijövet azt érezhetjük, hogy a romantika halott.