A természet csodáit bemutató kalendárium (DCLXVII.)

Pipacsok lángoló vörösében, kobaltkék búzavirágokkal teli szomorúságban.

Novalis, azaz Friedrich Leopold von Hardenberg a XVIII. század végén élt, a vég látomásával vívódó romantikus költő - világfelfogását áthatotta az ember felnövésének, istenülésének adottsága. A Zöld színbe öltözött a rét című verse a csodát, az ünnepi megújulás lehetőségét, a mindig visszatérő boldog reménységet természeti képbe rejtve ülteti át a lét egészére. Rónay György nem csak mesterien, de az átélés hitelességével fordította le magyar nyelvre. Heinrich Heine mondta róla, hogy mindenütt csodákat látott, kedves csodákat. Kihallgatta a növények beszélgetését, tudta minden fiatal rózsa titkát. Fordítója írta: Költészetét, melyben tökéletes harmóniában olvad össze a halálvágy és az életöröm, a borongás és a nyájas derű, áthatja a természet és a lélek szépségének kultusza - a romantika "kék virágja" utáni áhítatos sóvárgás.

Ezeket a sorokat biztatásként értelmezve, izgalommal vágok neki a május eleji rétek felfedezésének. Azonnal eszembe jut Fekete István és a Ballagó időben megfogalmazott mély gondolatai:

De miért is kell elhagyni mindezt? - tűnődött a szívem, miközben gondolataim lágyan végigsiklottak a kert zöldellő ágain, a ház falain, az öreg kályha melegén, a vén kút hűvös vizén, az istálló kopott ajtaján, és a lovak régi, ismerős dobbanásán. - Miért is kell mindezt hátrahagyni?

És ekkor rádőltem a hűvös malomkő asztalra, sírva kérdve szomorú magamtól, hogy amiben minden elmúlt szépség és jóság benne lesz:

Hol található az a végső menedék, ahonnan soha többé nem szükséges távozni?

Ne legyen félreértés! Én az élő utolsó otthonra gondolok. Ezt a helyet már évek óta keresem.

E héten veled együtt vágnék bele a felfedezés izgalmas kalandjába, kedves Olvasóm.

A latin Maius hónap elnevezése Ovidius szerint a felnőtt korúak (maiores) tiszteletére történt. Jankovics Marcell is elgondolkodik ezen a megállapításon, hiszen a "maior" és a "maius" szavak a latin "magnus", azaz "nagy" melléknév közép- és felsőfokú alakjaiból származnak, amelyek a növekedés és fejlődés fogalmát tükrözik. Ovidius tehát nem csupán egy egyszerű elnevezést adott, hanem egy mélyebb jelentést is társított a hónaphoz.

A május a nyár küszöbén áll, tele aggodalommal és várakozással, hiszen a jövő termés iránti féltés hatja át ezt a hónapot.

A májusi ünnep pompázatos és zűrzavaros. Mindenki hangot ad a gondolatainak, a levegő már korán tele van pezsgő, fanyar illatokkal, barbár fények ragyogásával, mint egy ősi rituálé vakító ragyogása – fogalmaz Márai Sándor a Négy évszakban. A májusnak saját dallama van, amelyet a legtehetségesebb zeneszerzők is hiába próbálnak megfogalmazni. Az igazi májusi zene mélyebb rétegeket érint, távol áll a sentimentalizmustól. Benne rejlik a földrengés ereje, de a halál halkan búgó nesze is. Félelmetes hónap ez. Az okosabb öregek inkább távolságot tartanak tőle...

Már a XV. században is május első napján a házakat zöld lombokkal díszítették fel. - tanúskodik Dömötör Tekla a Magyar népszokásokban.

Temesvári Pelbártnál olvasom: (...) ma van május elseje, és ezen a különleges napon az emberek évszázadok óta az árnyas erdők és virágzó ligetek varázsában találják örömüket, ahol a madarak csodás dallamai kísérik a természet szépségeit...

1900 májusában indult útjára az Uránia Magyar Tudományos Egyesület havonta megjelenő lapja, az Uránia, amely színes illusztrációival hamar elnyerte az olvasók tetszését. Az első világháborúig folyamatosan nőtt a példányszám, ami jól tükrözte a tudományos ismeretterjesztés iránti igényt. Az egyesület célját a berlini Uránia Társaság példája inspirálta, amelynek mintájára 1897-ben Budapesten létrejött az Uránia Tudományos Színház – mai nevén Uránia Nemzeti Filmszínház. Az itt tartott előadások, akárcsak a folyóirat cikkei, a tudományos precizitásra helyezték a hangsúlyt. Neves szerzők, mint Eötvös Loránd, Cholnoky Jenő és Kármán Tódor, gazdagították a lap tartalmát. 1914-től azonban a folyóirat arculata jelentős változásokon ment keresztül, a katonai témájú írások kerültek a középpontba. A Trianon utáni időszakban, a területi veszteségek és a romló gazdasági helyzet következtében csökkent az előfizetők száma, végül 1923-ban a folyóirat megszűnt.

Május első vasárnapja az Anyák napja, egy szívhez szóló ünnep, amely az amerikai hagyományokból gyökerezik, és 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt révén vált hazánkban népszerűvé. Azóta már az egész Kárpát-medence magyarsága örömmel ünnepli ezt a napot. Ezen a különleges alkalmon én is a családi melegséget és a hagyományokat megtestesítő Paraszt anyókára emlékezem. Különösen Horváth István 1976-ban az Utunkban megjelent versét hívom segítségül, amely mélyen tükrözi az anyai szeretet és a családi kötelékek fontosságát.

1844. május 5-én látta meg a napvilágot a felvidéki Eperjesen Klein Gyula, a botanikai kutatások elkötelezett művelője, aki az állat- és növényvilág határvonalainak rejtelmeit kutatta. Tanulmányait 1864 és 1869 között a bécsi, zürichi és müncheni egyetemeken végezte, megszerezve ezzel a tudományos alapokat, amelyek későbbi munkásságát meghatározták. 1869 és 1871 között a budai reáliskolában tanított, majd 1870-től a műegyetem növénytani tanszékének oktatójaként folytatta pályafutását. Fő érdeklődési területe a telepes és virágos növények sejt- és szövettana volt, emellett a növénytani rendellenességekkel is foglalkozott. Különösen figyelemre méltó volt a tengeri moszatok vizsgálata, amely során az állat- és növényvilág közötti határkérdésekre fókuszált. Klein Gyula számos hazai és nemzetközi tudományos társaságban tevékenykedett, és többször is betöltötte a Természettudományi Társaság Növénytani Szakosztályának elnöki posztját.

Mai bolyongásaimat hadd zárjam le a romantika "kék virágja" iránti áhítatos vágyakozás egy különleges darabjával, a Csodakék álmot című verssel:

A lázadó virágok dühösen hajtották le fejüket, mintha csak suttogva tiltakoztak volna a világ ellen.

A lila virágok fénye táncolt a levegőben, mint egy kés élénk kék szikrája, amely hol ide, hol oda ragyogott.

A rezeda-bimbó szomorkás mosolya hirtelen színekbe borult, mintha a világ minden öröme egy pillanatra benne összpontosult volna.

"Miért éppen ilyen varázslatos kék a színem?" - kérdezte az ibolya.

Miért hallgat a szín és az illat: számtalan virág rejtett hangja?

Virágok nyelve, mint titkos üzenetek, összefonódik a szavak szövevényes táncában. Miért torzult el ez a dallam, mely a szépséget hirdeti?

A meggyűrt derekú virágképű népség könyörög lábainál.

s így vált himnusszá, a tökvirág ártatlan és bájos mosolya, mely varázslatos örömöt hoz minden szívbe.

- és észreveszem, ahogy a virágok népe tündérképekre nyitja ki szemeit.

E kék csoda születése 1956-ra nyúlik vissza, amikor költője, Páskándi Géza, a lírai szavak tüzével formálta meg ezt a különleges alkotást. Az Utunk című folyóirat 1956 szeptemberében hozta nyilvánosságra ezt a művet. Páskándi sorsa azonban sötét fordulatot vett: 1957-ben letartóztatták, és az állam és közrend ellen elkövetett izgatás vádjával hat év börtönbüntetésre ítélték. Csak 1963-ban, egy amnesztia keretében szabadulhatott a Duna-Delta Salcia-i munkatáborából, ahol hosszú éveket töltött el.