A kérdés, hogy a rendőrség vagy a média felelős-e az 1972-es müncheni olimpiai túszdráma eseményeinek alakulásáért, igen összetett és izgalmas. A "Szeptember 5" című film megtekintése során minden bizonnyal izgalommal telve figyeljük, ahogy a történet kib

Idén ünnepeljük az első túszdráma 53. évfordulóját, amely forradalmasította a tévés közvetítések világát. Ez volt az a pillanat, amikor a nézők élőben követhették az eseményeket, és most végre bepillantást nyerhetünk abba, hogyan is zajlott mindez.

Ha valaki esetleg még nem ismerné a történelem e sötét és tragikus eseményét: 1972. szeptember 5-én a müncheni nyári olimpiai játékok során fegyveres terroristák behatoltak az olimpiai faluba. Ekkor két tagját megölték az izraeli olimpiai csapatnak, és kilenc másik sportolót túszul ejtettek. A Fekete Szeptember nevű szervezet vezetője, Luttif Afif, azt követelte, hogy a palesztin börtönökben fogva tartottak közül több mint 300 embert, valamint a Vörös Hadsereg Frakció egyik nyugatnémet börtönben lévő alapítótagját, Ulrike Meinhofot, szabadon engedjék. Az elengedésre váró foglyok listáján összesen 328 név szerepelt.

A müncheni repülőtéren a nyugatnémet rendőrök váratlanul lecsaptak a terroristákra, akik a Fekete Szeptember nyolc tagjából ötöt megöltek. Sajnos a mentési akció kudarccal végződött, így a túszok mindannyian életüket vesztették, és a tűzharc során egy rendőr is tragikus módon meghalt. A nyugatnémet kormányt széleskörű kritikák érték a történtek kezelése miatt. A három megmaradt elkövetőt letartóztatták, de a következő hónapban, a Lufthansa 615-ös járatának eltérítése után, túszcsere keretében szabadon engedték őket. Ekkorra az izraeli kormány már egy gyilkossági kampányt indított, amely felhatalmazta a Moszadot, hogy nyomozzon és eltüntessen mindenkit, aki a támadásban részt vett.

Természetesen! Íme egy egyedi változata a szövegnek: A fenti mondat lényegében Steven Spielberg 2005-ös, München című filmjének tartalmát foglalja össze, amelyben a híres rendező a müncheni mészárlás következményeivel foglalkozik, miközben röviden érinti az olimpiai támadás eseményeit is. Ezen kívül érdemes megemlíteni Kevin Macdonald 1999-es, Oscar-díjas dokumentumfilmjét, Egy nap szeptemberben, amely szintén jelentős helyet foglal el a témában, és rendkívül hatékonyan tárja fel az események szomorú, de egyben izgalmas aspektusait. A film a Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király és más sikeres munkák mellett kiemelkedő példája a mozgóképes történetmesélésnek.

A játékokat akkor már természetesen élőben közvetítette a tévé szerte a világon, így a müncheni lett az első túszdráma, amit élő, egyenes adásban követhettek a nézők, méghozzá főként az amerikai ABC csatorna szakembereinek köszönhetően, akik a legközelebb voltak a támadás helyszínéhez, és a leggyorsabban reagáltak.

A svájci filmrendező, Tim Fehlbaum (Fény, Tides) új filmje, a Szeptember 5, egy különleges nézőpontból közelíti meg a túszdráma eseményeit: a média szerepét és felelősségét vizsgálja a történések alakulásában. Az élő közvetítések során, amelyekben például a nyugatnémet rendőrök akcióját is láthattuk, a túszejtők is figyelemmel kísérték a történéseket. Így pontosan tudták, hogy milyen lépéseket terveznek a hatóságok, és fel tudtak készülni a várható intézkedésekre. Az illetékesek pedig nem értesítették a médiát arról, hogy ne rögzítsenek mindent, így a rendőrség végül kénytelen volt visszavonulni, ezáltal megnehezítve a helyzet kezelését.

A filmben szereplő karakterek többsége valóságos személy, akik közül a három vezető, Roone Alridge (Peter Skarsgaard), Geoffrey Mason (John Magaro) és Marvin Bader (Ben Chaplin) már régi ismerősök a nézők számára, hiszen a történelmüket ezen a napon írták meg a televíziózás annál fontosabb lapjain. Fehlbaum az ő történeteikre összpontosít, de egy fiktív figura, a német Marianne Gerbhart (Leonie Benesch, akit a tavalyi Oscar-jelölt A tanári szoba főszerepéből ismerhetünk) is megjelenik, aki a stáb német tagjaként tolmácsként segítette a közvetítést. A színészi teljesítményeket tekintve nem lehet panaszunk: különösen kiemelkedik John Magaro, akit többek között az Oscar-jelölt Előző életek és olyan filmekben láthattunk, mint A másik én vagy A nagy dobás. Most viszont egy fiatal, ambiciózus adásrendezőt alakít, aki élete első komoly kihívásával néz szembe, hiszen egy túszdráma közepén találja magát. Talán éppen ő az, akinek a történetén keresztül a média felelőssége és az etikai dilemmák leginkább átjönnek, hiszen folyamatosan küzd a helyes döntések meghozataláért a feszült események során.

A Szeptember 5 már az első percekben durván magába húzza a nézőt: azonnal kialakul a fojtogató légkör, ami nem is ereszti a nézőt egészen a film végéig. Főként a tévéstúdióban és az irányítóteremben nézünk embereket, ahogy idegesen beszélgetnek, telefonálgatnak, hallgatják a rádiót, nézik a tévét, és utasítgatják egymást, de Fehlbaum s írótársai, Moritz Binder és Alex David forgatókönyve mindezt pattanásig feszült párbeszédeken és a szereplők közti izgalmas dinamikán keresztül mutatja be. Mem is véletlen tehát, hogy a Szeptember 5 szkriptjét Oscar-díjra jelölték idén a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában. Sajnos ez a film egyetlen nominációja, azonban megérdemelt volna még néhány jelölést, akár a legjobb filmek közt is.

A Szeptember 5 tömör játékidővel (Fehlbaumék tisztában voltak azzal, hogy 95 perc bőségesen elég a sztori elmesélésére), rendkívül izgalmas képsorok közepette repít minket vissza 53 évvel ezelőttre, hogy mi, nézők is úgy érezzük, ott vagyunk a sport- és médiatörténelem e fontos és tragikus napján.