A nagy grincstelenítő advent: így próbálom elvarázsolni a páromat a karácsony csodáival.

Már régóta sejtettem, hogy ha egyszer saját családom lesz, különleges, egyedi hagyományokat fogok teremteni. Ám arra nem számítottam, hogy a sztereotípiák fényesen igazolódnak, amikor felfedeztem: a választottam pontosan olyan, mint az apám. Pedig esküszöm, nem volt rajta semmi árulkodó! Első pillantásra úgy tűnt, hogy a racionális, földön járó és rendmániás apukámtól igazán távoli figura egy ADHD-val megáldott zenész, de lám, van egy közös vonásuk: mindketten utálják a karácsonyt (és persze, mindketten ragaszkodnak ahhoz, hogy a mosogatás előtt az edényeket a gépbe rakás előtt alaposan ki kell mosni). Hát, megérdemlem!

Mielőtt mélyebben elmerülnék a témában, szeretném egy kicsit megvédeni életem két legfontosabb férfiát a rájuk nehezedő kritikák alól. Nem meglepő, hogy ők is megtalálták az ünnepek iránti ellenszenvet, hiszen ezek az érzések általában nem véletlenül alakulnak ki.

Mindkét személy története tele van nehéz élményekkel, családi feszültségekkel és kínos konfliktusokkal, amelyek szorosan összefonódnak a téli ünnepek hagyományos forgatagával. A kapitalizmuskritikus nézőpontjuk, valamint a gyakran önkényesen rájuk aggatott vallási keretek sem segítették megkönnyíteni a helyzetüket.

Bár engem - elnézést, de nem bocsátok meg - könnyedén meg lehet vásárolni néhány csillogó fényfüzér és hógömb segítségével, egy percig sem hibáztatom őket, amiért a látszat kedvéért összegyűjtött család és a vásárlásra ösztönző marketingkampányok képe nem ébreszt bennük pozitív érzéseket.

Figyelem: Apám üzeni, hogy a karácsony iránti érzései mostanra már nem annyira negatívak, mint régen. Bár ez a cikk szempontjából nem igazán releváns, hiszen már nem lakunk egy fedél alatt, de úgy éreztem, érdemes megemlíteni az ő szempontját is.

Nem hibáztatom őket – írom most –, de ha igazán őszinte akarok lenni, muszáj megemlítenem: igencsak nehéz úgy belemerülni az ünnepi varázsba, hogy közben a szoba távoli sarkából egy-egy grincs morgása hallatszik.

Nincs mit szépíteni ezen: a valóság néha nyers és érdes.

Amikor valaki folyamatosan feszültséget gerjeszt körülötted, miközben te éppen a lelked szépségének kibontakoztatásán fáradozol, az bizony mély nyomot hagy a saját élményeiden is. Gyakran tapasztaltam, hogy így eltérítik tőlem a karácsony varázsát, megnyomorítják a lelkesedésemet, és elhalványítják az izgalmas várakozást, amit ilyenkor érezni szoktam.

Persze, szívesen segítek! Íme egy egyedi változat: "Mostantól véget ér ez a szakasz." Ha van valami konkrét kontextus, amire gondolsz, szívesen testre szabom még jobban!

Idén úgy határoztam, hogy változtatunk a dolgokon. Bár a párom gyerekkori rossz élményeit nem tudom eltüntetni, az aktuális helyzetünkre viszont van befolyásom - ezért elhatároztam, hogy tudatosan készülök a nagy grincstelenítő adventre. Ha te is hasonló kihívásokkal nézel szembe, és olyan szorgos lélek vagy, mint én, talán ezek a tippek neked is jól jöhetnek.

Nem, ezzel a megoldással egyáltalán nem hoztam létre valami forradalmit; az adventi naptár már az 1900-as évek Németországában is létezett, mint egy nagyszerű koncepció. Azonban nem mindegy, hogy mit rejt a naptár! Egy átlagos karácsonyt kedvelő ember számára a boltban kapható csokis verzió is elég vonzó lehet, de mivel nálunk az ünnepi hangulat nem éppen felhőtlen, valami igazán különlegeset kellett kitalálnom. Így született meg az ötlet: a nappali és a konyha 24 különböző pontjára elhelyezett kis zacskók, mindegyikben egyedi, személyre szabott ajándékokkal. Most, 5-én, úgy tűnik, hogy ezek a meglepetések segítenek abban, hogy a párom ne érezze úgy, hogy a hátralévő 19 nap egy örökkévalóság, amit az ébredés pillanatától kezdve gyűlölne.

Viszont mielőtt bárki bűntudatot érezne amiatt, hogy ő nem szenved napokig zsákok festésével és díszítésével, hadd mondjam el: ezt a projektet legalább annyira a saját örömömért csináltam, mint a párom kedvéért, hiszen szenvedélyesen szeretek kreatívkodni. (És teljesen rendben van, ha neked ehhez nincs se kedved, se érzéked!) Ráadásul a zacskókba *valóban* apróságok kerültek, így a költségvetés is barátságos maradt.

Még nem árulhatom el részletesen, hogy pontosan miket rejt a titkos csomagom (hiszen még mindig van 19 zacskó, amit felfedezhettek), de hadd osszak meg veletek néhány inspiráló ötlet: a kedvenc csokoládéim és az otthoni hátmasszázs-kuponok igazi slágerek lehetnek!

A lista pedig egyéni igény szerint bővíthető az öngyújtótól kezdve a csilipaprikán át a kézműves kis karácsonyfa-figurákig, pengetőig, fűszerekig, vagy ezeknél vadabb, itt le nem írható dolgokig.

Ezt a feladatot mindenkinek a saját kreativitására és a kapcsolatok finom szövetére bízom.

Örömmel osztom meg veletek, hogy a kapcsolatunk már az első pillanattól kezdve teljesen másképp alakult, mint ahogyan azt a hagyományos magyar patriarchális normák elvárnák. A párom, aki hímnemű, mesésen főz, és a takarítás terén is messze meghaladja az én teljesítményemet. Ha csak egy apró köhintést hall, máris főzni kezdi a gyömbérrel ízesített kamillateát. Én viszont a volán mögött ülök, a pénzügyeket intézem, az utazásokat szervezem, és a szerelővel is én egyeztetek. Mivel így működünk, és mindkettőnknek ez teljesen természetes, ezáltal a mindennapjaink igazán harmonikusak és kényelmesek.

Miért ne oszthatnánk el a karácsonyi feladatokat az erősségeink és képességeink alapján? Mindenki a saját tehetsége szerint hozzájárulhat, így még élvezetesebbé válik az ünnepi készülődés!

Miután három karácsonyon keresztül rendre kiderült, hogy ő teljesen stresszes lesz az ajándékvásárlástól, és mindig az utolsó pillanatra hagyja, úgy döntöttem, hogy kiszállok a folyamatból. Már csakis egyedül járom a vásárokat és a plázákat, szabadon, kedvem szerint barangolva órákon át. Közben ő otthon készülődik, takarít a vendégek fogadására, és végre van ideje olyan dolgokra, amiket igazán szeret - tavaly például ínycsiklandó karamellizált popcornt készített, valamint saját recept alapján csípős szószt, amiket az ajándékok mellé csomagoltunk.

Mivel régen a nehéz élmények, nem pedig a tárgyak formálták a karácsonyok hangulatát, ezt a gondolatot érdemes hasonló szellemben újrafogalmazni. Mégpedig úgy, hogy...

Ha az adventvasárnapok eddig feszültséggel teltek, most itt az ideje, hogy a libegő csúcsaira emelkedjünk, és a friss levegőn élvezzük a tél varázsát. Ha a szentestét korábban konfliktusok árnyékolták be, most ideje, hogy egy filmmaratont rendezzünk a kedvenc filmjeinkből – akkor is, ha azok éppen nem illeszkednek a hagyományos ünnepi hangulathoz. Merüljünk el a jókedvű pillanatokban, és hagyjuk, hogy a nevetés és a szórakozás átjárja az estéinket!

Természetesen nagyszerű dolog, ha a fa alá kerül valami kedves meglepetés. Tíz év múlva valószínűleg nem az új húrkészlet fog eszébe jutni, hanem inkább azok a közös pillanatok, amiket együtt éltünk át. Remélem, hogy ezek az élmények idővel felülírják a korábbi nehézségeket, és megerősítik a kapcsolatunkat. Én is átélhetem a ráhangolódás örömét általuk, ami még különlegesebbé teszi a közös utunkat.

Természetesen, miközben írom ezt a gondolatmenetet, fontosnak tartom, hogy tudatosítsam magamban: csodákra nem érdemes várni. A fiatal koromban szerzett rossz tapasztalatok átformálása egy életen át tartó feladat, és nem csupán a szívmelengető adventi ajándékokon múlik. Ehhez szükségem van türelemre, számtalan mély beszélgetésre, valamint arra, hogy a saját érzéseimet képes legyek függetleníteni. Hiszen miközben igyekszem örömet szerezni másoknak, nem feledkezhetek meg a saját belső harmóniám megteremtéséről sem. (Szerencsére a fent említett példák sok esetben kéz a kézben járnak.)