A leglényegesebb kérdés, ha létezik ilyen.
A karácsony minden évben úgy érkezik, mint a december havas hónapja, tele téli varázslattal és gondokkal, melyek költészetet szülnek. Mintha a telet éppúgy elegendő lenne csupán a csillagok ritmusára bízni, hogy a nagy égi mechanizmus minden évben hűségesen megajándékozzon minket. De a valóság nem ilyen egyszerű. Az ünnep nem csupán "ránk mosolyog"; az ünnepet ki kell érdemelnünk – ahogy Pilinszky is hangsúlyozza. Visky András varázslatos, idén éppen huszonöt éves gyerekverse, valamint a benne megszólaló titokzatos, vén angyal éppen ezt a mélyebb értelmet kutatja és kutattatja velünk, kérdéseivel rávilágítva arra, hogy az ünnep valódi jelentése a mi cselekedeteinkben rejlik.
Hogyan állapítható meg, hogy a költő szavai hitelesek, amikor angyalként emleget egy, a versbeszélő szemében csupán öreg bolondot? Ennek több nyomós oka is van. Először is, az öregember két kérdést tesz fel, és ezek sorrendje nem elhanyagolható: először arra kíváncsi, hogy a másik, akihez szól, hogyan van, mi történik vele. Ez egyfajta isteni kérdés, amely a teremtő és megváltó Úr hangján szólítja meg az embert, az Ő teremtettjét. Másodszor, az angyal közvetlen közelből érdeklődik; nem ezer kilométerekről, fényévekről, elérhetetlen távolságból érkezik. Éppen a jászolra irányítja figyelmünket, ami egyértelműen arra utal, hogy egy isteni küldöttel van dolgunk – a szó eredeti értelmében. Különösen a morcos Ford-tulajdonos számára válik sürgetővé a kérdés: vajon a gyönge gyermek, A December Gyönge Gyermeke, hamarosan megszületik, lesz-e hol fogadni őt, van-e miben fogadni, és van-e egyáltalán idő és figyelem erre? Az igazán lényeges kérdés, ha létezik ilyen, az, amely a sok fontos között kiemelkedik, a létfontosságúra irányítja rá a figyelmet: vajon van-e helye a szeretetnek és az odafigyelésnek ebben a világban?
Annál, akinek az ünnep csupán az idő múlásának egy szokásos következménye, a karácsony melege fokozatosan eltűnik, és jelentése is kiüresedik, mígnem végül már csupán egy kényelmetlen teherként nehezedik rá – írja Pilinszky az említett művében. A karácsony titkát úgy kellene feltárnunk, mint ahogyan a vers különböző szintjein haladunk előre: a mindennapi beszélgetések világából egyre mélyebbre hatolva, komolyabb, szinte egzisztenciális dilemmákon keresztül elérni a legmagasabb, szimbolikus szintet, amely a legteljesebb valóságot képviseli: az Isten Fiának születését. Ez a pillanat összeköti a hétköznapokat az ünneppel, a földet az éggel, az emberit az istenivel. A kérdések tehát nem csupán az információgyűjtés eszközei, hanem a vers középpontjában álló témát is hangsúlyozzák: a materiális világ problémái és a spirituális felkészültség közötti feszültséget, valamint az emberi lélek belső átalakulásának elengedhetetlen szükségességét.
"Lehet-e a vers az örökléthez létra?" - ezzel az egészen más hangulatú, de szintén Visky-szövegből előugró kérdéssel zárnám ezt a sorozatot. A vers, mint egy megszólaló állat, egy segítő, mitologikus és makacs lény, kérdez, tanácsot ad, figyelmeztet, felfed titkokat, és mozgásba hoz minket. Erről igyekeztem szólni, a számomra kulcsfontosságú költők néhány gondolatának tükrében.
